Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A betegség épp olyan hasznos munka, mint bármi más

Beszélgetés Bíró László püspökkel

Bíró László nyugalmazott tábori ordinárius, egykori családreferens püspök igen hosszú ideje küzd különféle betegségekkel. Élete utóbbi évtizedére különösen rányomta a bélyegét mindez, kerekesszékbe is kényszerült. Most, hála Istennek, jobb az állapota, mint korábban várható volt. Telefonos interjúnk idején – a betegek világnapja közeledtével – is éppen kórházban volt, egy szokásos erősítő kúrán.

Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A jó keresztény nem panaszkodik

A gyötrelem során sem szomorú a keresztény ember, hanem mindig tanúságot tesz Krisztus öröméről – erre hívta fel a figyelmet Ferenc pápa kedd reggeli szentmiséjén a Szent Márta-házban. Homíliájában kiemelte, hogy a nehézségek örömmel való elviselése fiatallá tesz bennünket.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az Istennel való együttműködés előnyei

Pályafutásom során indítottam már be új vállalkozást Isten nélkül, de néhányat Istennel is. Azaz egyes esetekben magam határoztam meg, hogy milyen vállalkozásba fogjak, minden részletet én intéztem anélkül, hogy Istennel kapcsolatban álltam volna. Más esetekben pedig szántam időt imádkozásra, kerestem Isten útmutatását és bölcsességét, valamint az Ő vezetését minden részletben, amik kellenek egy új vállalkozáshoz és a sikerhez.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az ördög legyőzésének eszközei

Prédikáció Sexagesima[i] vasárnapján, egy domonkos szerzetes által

„Jön az ördög, és kiveszi az igét a szívükből, hogy ne higgyenek, hogy megmeneküljenek.”

Sexagesima vasárnapján, a nagyböjt kezdete előtti második vasárnapon az episztola és az evangélium is emlékeztet bennünket az ördögi tevékenység valóságára. Szent Pál a saját megpróbáltatásainak hosszú leírásában azt is említi, hogy elszenvedett egy bizonyos szúrást vagy tövist a testében, melyet „a sátán angyalának” nevez. Urunk, amikor elmagyarázza az okokat, amiért az általa elvetett mag nem mindig hoz gyümölcsöt, első helyen a madarakat említi, akik lecsipkedik a magot az útról: a bukott szellemeket, akik képesek arra, hogy azonnal elfelejtsük az élet szavait, amikor meghalljuk őket.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Élet a Lélekben szeminárium – munkafüzet

A Marana Tha Kiadó közreadta a Szentlélek szeminárium munkafüzetének új kiadását, letölthető formában. Bár a nyolc hetes szeminárium anyaga akár egyénileg is elvégezhető a közreadott imahelyek, elmélkedések által, azt javasoljuk, hogy mindenki tájékozódjon: indul-e szeminárium szervezett formában lakóhelyén vagy annak közelében. Pécsett is indul a közeljövőben. A szerk.

Fontos, hogy a szemináriumot szervező csapat rendelkezzen olyan adományokkal (tanítás, közbenjárás, ismeret szava, stb.) melyek segítik a résztvevők elmélyülését a Harmadik Isteni Személy jobb megismerése, az imaélet újragondolása érdekében, továbbá legyen olyan pap, aki segít a felmerülő vitás kérdések rendezésében.

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Kezünk munkájának megerősítése

Hogyan értékelné jelenlegi munkakörülményeit? Ez a legjobb munka, amit valaha is végzett? Vagy megfelelő pillanatnyilag, de csak egy ugródeszka ahhoz, hogy a jövőben előre jusson a karrierjében? Aktívan keresi a jobb lehetőséget? Vagy olyan helyzetben van, ahol úgy érzi, megrekedt, és mindennapos kihívást jelent, hogy felkeljen az ágyból és megjelenjen a munkahelyén?

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ripperger atya: Korunk „lelki harca” egy lehetőség számunkra, hogy szentté váljunk

NEW YORK (LifeSiteNews) – Chad Ripperger atya szerint „szellemi háborúban” vagyunk, amely egyedülálló lehetőséget jelent arra, hogy szentté váljunk.

Az ismert ördögűző egyórás előadást tartott az ikonikus New York-i Szent Patrik katedrálisban a lelki háború szintjeiről.

A katolikus ördögűzők által feljegyzett statisztikák szerint – mondta Ripperger – a démoni megszállottság mennyisége az elmúlt évtizedekben változatlan maradt: az általános lakosság körülbelül 0,5 százalékánál van. A démoni befolyás más formái azonban jelentősen megnövekedtek.

10 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A Lélek szava | A hivatások válsága a családban, az Egyházban | Bíró László püspök

Az egyházi rend és a házasság szentsége, abban különböznek a többi szentségtől, hogy mindkettő másokért, a közösség szolgálatáért van, nem magáért szentséget magára vevőért. Egy válás nem lehet magánügy, hiszen az elválni készülőkön kívül rengeteg érdekelt fél (stakeholder) van még, akik érdekei ma alig vannak képviselve.

1 Minute