22. Az alamizsnálkodásról
A koldusok és jövevények iránt könyörülettel kell viseltetni; ezen sokat fáradoztak a nagy szentek és az egyházatyák.
Az élet egyik megdöbbentő valósága, hogy milyen gyorsan repülnek az évek. Egy pillanatnak tűnik, ahogy a gyerekek felcseperednek, és az ember megöregszik. Mindig hideg zuhanyként ér, amikor rádöbbenünk, hogy a barátunk kislánya már 12 éve házas, vagy amikor tudatosul bennünk, hogy a vadonatúj autónk már nyolc éves.
Ismerd magad, öltözz aszerint, hogy ki vagy és szeress lelkeddel és úgy, aki valóban vagy. Ez három dolog. Nem kimerítő lista, mégis ezt volna jó tudni a diákoknak az igazi nőiességről. Senki sem fejezte ki ezt jobban, mint a tiszteletreméltó Fulton Sheen püspök:
,,Nagyban igaz, hogy egy civilizáció szintje összefügg az ott jelenlévő nőiesség szintjével. Amikor egy férfi szeret egy nőt, méltóvá kell válnia hozzá. Minél több erénye van a hölgynek, minél jellemesebb, minél jobban ragaszkodik az igazsághoz, a joghoz és a jósághoz, annál jobban kell törekednie egy férfinek, hogy lenyűgözze. A civilizációk történelme valójában leírható a nőiesség szintjével.
Egy bölcs mondás szerint az erényeink végesek, az alázat végtelenné tesz. Az örök boldogság Isten országában, – ami nem azért örök, mert végtelen sokáig tart, hanem azért, mert már kiléptünk az időből a Teremtő örök jelenjébe – elsősorban részesedést jelent Isten életéből, nem pedig egy meghatározott teljesítmény jutalmazása.
I. “Nézzétek, hogy szeretik egymást!”
A Kr. u.-i első századokban, a Római Birodalomban egyre többen figyeltek föl egy különös embercsoportra. Ott éltek minden városban ugyanúgy, mint többi polgártársaik, de életmódjukban volt valami egyedülálló: “Szegények és mégis sokakat gazdagítanak; szidják őket, de ők áldást mondanak; üldözik őket és ők mégis mindenkit szeretnek”. – írja egy első századokból származó írás.
Talán Ön egy olyan ember, aki már sok mindent elért; aki állandóan az elismerések özönét kapja a vállalatától – méltatva a teljesítményét. Aki sokszor kapott már előléptetést, sokszor kiemelték szakmai összejöveteleken, és több elismerő oklevele van, mint amennyi elfér az irodája falán.
Aztán persze lehet, hogy Ön nem ilyen ember. Keményen dolgozik, próbálja a legjobbat nyújtani, de az elismerés, ha egyáltalán jut – elég ritka. Legtöbbünk inkább ebbe a második kategóriába tartozik.
„Mágia és hit” rádiósorozat, 5. előadás
Szerb Antal szellemes regényében, A Pendragon legendában, Osborne, a fiatal arisztokrata, kísértetet imitál a walesi főúri kastélyban: a kéményben elbújva különböző titokzatos szövegeket mond, énekel és játszik le gramofonról, halálra ijesztve a cselédséget. Nővére, aki folklórkutatással foglalkozik, szemrehányást tesz neki, amiért humbugot kever a hiteles néprajzi anyaghoz.
„Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa.” Jak 3,5-6a
Láttam mostanában egy képet ezzel a felirattal: „Uram, karodat tedd a vállamra, kezedet pedig a számra.” Elmosolyodtam a mondaton, de egy kora reggeli telefonnal Isten megbökte a szívemet, hogy felfogjam szavaink hatalmát.
“Másnap, amikor kimentek Betániából, megéhezett. Meglátott messziről egy lombos fügefát. Elindult feléje, hátha talál rajta valamit. Mikor azonban odaért, semmit sem talált rajta, csak leveleket; ekkor még nem volt fügeérés ideje. Erre megszólalt, és azt mondta neki: ,,Senki ne egyen rólad többé soha gyümölcsöt!” (Mk 11,11)
Az a szent harag, amellyel Jézus kiűzi a templomból az árusokat, még csak érthető, de mit kezdjünk azzal a szavával, amellyel egy teljesen ártatlan teremtményt kárhoztat pusztulásra?
A magyar társadalom erkölcsi válsága sok tekintetben a család-eszmény válságára vezethető vissza. Mindent meg kell tehát tennünk a család központi szerepének helyreállítására. Erre az új alkotmány is feljogosít bennünket, amely „családban” gondolkodik. De mint keresztényeknek, ugyanilyen alapkötelesség számunkra a család védelme és megerősítése. Erre szeretnék kísérletet tenni a következőkben.
I. “Keresek valakit s nem tudom ki az… ”
“A mai fizika észrevehetően elmozdult Demokritosztól Platón irányába” – azaz a materializmustól az istenhit irányába – hangsúlyozta Heinsenberg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen díszdoktorrá avatásakor. (W. Heisenberg: Válogatott tanulmányok, Bp. 1967. 237) – De vajon (a fizikán túl) az én életemnek van-e köze Istenhez?
Egyik -tizenéves korosztályt tanító – hitoktatónk válasza:
“Válságban a házasság, aminek egyik megragadható oka, hogy nem tudjuk, mi a házasság, és belehullunk véletlenül. Meghatározás, a házasság megismételhetetlen, különleges kapcsolat két ember között, az intimitásnak olyan foka, ami megismételhetetlenségében és mérhetetlenségében csoda.
Még életedben zengj dicséretet, amíg élsz és virulsz, dicsőítsd és magasztald Istent, és dicsekedj az ő irgalmasságával! (Sir 17,27)
Nem arról van szó, hogy a halál után az ember megsemmisül, és már nem dicsérheti az Istent, hanem arról, hogy a földön énekelt istendicséret egy igen lényeges vonásban különbözik attól a dicsérettől, melyet a szentek és boldogok társaságában zengünk a mennyben örökké.
Isten nevet…
Sűrűn elgondolkozom rajta, hogy vajon Jézus nevetése hogyan hangozhatott. Lehet, hogy mély bömbölésszerű nevetése volt, amely megrázta egész testét? Sűrűn nevetett annyira, hogy már-már sírt? Hajlandó lennék fogadni, hogy nevetése ragályos volt. Ha egyszer elkezdte, mindenki elkezdett nevetni hallótávolságon belül. A Szentháromság második személyének, teljesen betöltve a Szentlélek örömével, biztosan ragályos nevetése volt és egyedülálló személyes varázsa.
És neked?