Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Napirend, mely sosem hoz megelégedést

„Tizenkettőt választott ki arra, hogy vele legyenek, s hogy elküldje őket hirdetni az igét.” (Mk3,14)

Boldognak kellene lennem. Tudtam. Egy csomó dolgot felsoroltam, amikért mind hálás lehettem.

Mi hát ez a csalódottság, mely a felszín alatt hullámzik, ha őszinte vagyok magamhoz? Elcsendesedtem, szomorkodtam. Aztán megtudtam valami szörnyűséget, ami másokkal történt, és borzasztóan szégyelltem, hogy a hálán kívül más érzést is megengedek magamnak.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Szentlélek szeminárium (8)

8. Misszió

A szentmise nem fejeződik be, ahogyan azt a záró szó mondja: A szentmise véget ért….Istennek legyen hála! .  „Hála Istennek vége van, Ite missa est”? – azaz kezdődik a misszió!

De ennek nagyon mély tartalma van, az Eukarisztikus hálaadás, – a  Krisztus életében, szeretetében, életáldozatában való részesülés – dinamikát, erőt ad arra, hogy elinduljunk Jézus nevében, Jézusként a világba. És ehhez kértük a Szentlelket, és ehhez kell megtanulnunk napról-napra elkérni Istentől a Szeretet Lelkét. Ezt be kell gyakorolni. Ez nem olyan, hogy eddig egyszer se tudtam megmukkanni, és most szónok leszek. Ezt be kell gyakorolni.

9 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ne felejtsd el, hogy ki vagy!

„A jó név többet ér a nagy gazdagságnál, aranynál, ezüstnél jobb a közszeretet.” (Péld 22,1)

Annyi mindent szerettem volna mondani a kislányomnak ebben a fontos pillanatban. Tartsak egy beszédet? Vagy idézzek egy híres embert? Álljak elő egy kidolgozott, szépen megfogalmazott lelki útravalóval?

Holnap lesz élete első napja az egyetemen. Tudom, hogy nemsokára döntéseket kell, hogy hozzon, fontos döntéseket, amilyenek még nem voltak az életében. Mi hozzuk a döntéseket, de a döntéseink visszahatnak ránk.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Hogy meglássuk az életünket szegélyező csodákat

„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” (Zsolt 90,12)

Amikor mérges lettem négyéves kislányomra, mert egy hernyót tanulmányozott a járdán, tudtam, hogy ez így nem mehet tovább.

Úszásoktatásra indultunk. Még nem értünk ki az udvarról, mikor észrevettem, hogy nincs nálam a pénztárcám. Kértem a kislányt, várjon meg a kocsifeljárón, mert mindjárt jövök. Hamar visszaértem, de a göndör fürtös fejecskét sehol sem láttam.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Életige, 2015. augusztus

Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! Isten tartja egybe a mindenséget, s Fiában, Jézusban benne áll fenn minden, amit csak alkotott. Ő mindent belülről ragad meg és tart fenn, méghozzá az örök élet számára tartja fenn. Ha megvonja erejét, akkor az összeomlik és semmivé lesz. Ő az aki megvált a pusztulástól, a semmibe-zuhanástól, s megtart. megőriz az örökkévalóság számára. Hiszen ő Atyjában mindent azért alkotott, hogy legyen.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Egy házasság megmenekült

„Aki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és aki higgadt lelkű, az értelmes férfiú.” Péld 17,27 (KG)

„Nem bírom elviselni a férjemet. Elegem van! Kész, vége.  Ennyi volt a házasságom, Sharon. Nem bírom tovább!!” Kate úgy üvöltött, hogy el kellett tartanom a telefont a fülemtől. Abbahagyta, hogy levegőt vegyen, és sírni kezdett. A gyerekek a közelében veszekedtek, a pici ordított a háttérben.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Mikor szétesik minden

„Isten ruház föl engem erővel, ő teszi tökéletessé utamat.” (Zsolt 18,33)

Mintha minden egyszerre romlott volna el. De nem egy „nehéz napról” volt szó, hanem egy „nehéz hónapról”.

Magasra hágott az érzelmi feszültség nálunk, mikor legidősebb fiam hazaköltözött a kollégiumból, és a ház minden négyzetméterét megtöltötte tesztoszteronnal. Legkisebb fiam akkor fejezte be a középiskolát, volt egy balesete, műteni kellett. A számítógépem összeomlott, nem egyszer, hanem háromszor is. Egy váratlan program hosszú órákra összezavarta a napirendemet. Amit meg elterveztem, úgy tűnt, nem fog sikerülni. Mindennek a tetejébe kiskutyám összeszedett valami bélfertőzést – no ezt inkább nem részletezem.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Apák, szeressétek fiaitokat!

Apaként egyedül a te dolgod : juttasd a családodat a mennybe. Pont. Minden egyéb másodlagos, és bármit teszel, semmi sem zavarhatja ezt az Istentől kapott küldetést és parancsot.

Amikor jönnek az apák és fiúk, különösen mostanában, megjelenik néhány intenzív kihívás is. Egy ifjú legény élvezi ifjúkori ártatlanságát. Van a róla alkotott tisztaság képe, amit ő csak akkor ismer fel, amikor már nincs annak birtokában. Könnyen gyászolja azt serdülőkorban és kamaszkorban, és akkor ismeri csak fel, hogy tiszta és ártatlan volt egykor; ami akkor könnyed volt, az most lehetetlen – megmaradni tisztának.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az Oltáriszentség (21)

A miseruhák

A pap mielőtt a szentmise bemutatásához fogna, magára veszi az előírt öltözéket. Legelsőbb vállát, nyakát az ún. vállkendővel (amiktus) borítja be, felölti a hosszú miseinget (albát), amelyet övvel (cingulum) köt át.

Erre a felső miseruhákra kerül a sor.

8 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Szentlélek szeminárium (7)

7. Tanúságtétel – a Kereszt titka

A három ifjú hálaéneke (Dán. 3,52-).Elimádkoztuk a három ifjú hálaénekét. Érdemes felidézni, milyen szituációban hangzott el ez a dicsőítés. Egy kisebbségi csapat, hívő izraelita ifjak vannak a nagy pogány, bálványimádó tengerben. A többségi irigység nem tűri azt, hogy „ezek” különböznek erkölcseikben, hűségesek vallási törvényeikhez, nem olvadnak be, és vallják, hogy az ő Istenük az ég és föld Ura. Le akarják rángatni őket a bálványimádás szintjére. Mutogatnak rájuk. Törvényeket csináltatnak az uralkodóval azért, hogy utána bevádolhassák őket.

45 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az életed Isten működését szemléltetheti

„Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” (Jn 9,3)

Bizonyára elgondolkoztál már azon, miért engedte Isten, hogy valami rossz megtörténjék veled. Talán valamit elkövettél. Vagy valaki más tette miatt büntet? Jó volna találni valakit, akire rákenhetnénk a hibát, főleg, mikor annyi rossz történik a világban.

Én is bajlódom ilyen gondolatokkal, de néhány éve egy ige hatására más szemmel nézem mindezt. Jézus tanítványait is foglalkoztatta ugyanez a kérdés, és János 9. fejezetében olvashatjuk Jézus különös válaszát rá.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Levél a fiúkhoz

Arról, hogy miért jó megőrizni házasságig a tisztaságod

Szia! A minap beleolvastam egy katolikus napilapba, amelyben fiatalok írtak a tisztaságról. Az volt a kérdés: „Miért őrzöd meg a szüzességed házasságig?” Érdekes kérdés, és a válaszok is rendkívül bölcsek és elgondolkodtatóak voltak!

Te gondolkodtál már valaha, hogy mi a lényege a VI. és a IX. parancsolatnak? Levelemben az elmélkedéseim eredményét írom le Nektek. Íme néhány fontos gondolat.

1 Minute