Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Most vasárnap kétszer kell misére menni???

Az angolszász hírek között több cikket találtam (pl. itt), ami elmagyarázta, miért kell kétszer misére menni 2017. december 24-én. Sajnos a magyar katolikus média egyáltalán nem foglalkozott ezzel a témával, az atyák sem mindenütt hirdették ezt.

Advent negyedik vasárnapja szokásos vasárnapi nap – kötelező misére menni. Vasárnap délig lehet (adventi) vasárnapi misét látogatni.

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Immanuel Kanttól az Antikrisztusig

Mózes első könyvében, a Teremtés könyvében, a történet bemutatja a kígyó módszerét, milyen ravaszul sikerült elérnie, hogy Ádám és Éva Isten parancsát megszegje, és elforduljon Tőle, hogy Lucifer karjaiba essen. „Nem fogtok meghalni, ha a kert közepén álló fáról esztek, ahogy Isten mondta, hanem ti magatok is tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz, és olyanok lesztek, mint az Isten.”

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Szent József, a migráns

Úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki

Nagyon meglepődtem, amikor megkértek, írjak Szent Józsefről. Vele kapcsolatban általában azt szokták kiemelni, hogy felelősségteljesen gondoskodott a családjáról, szorgosan munkálkodott – ami sokkal rendszeresebb életformának tűnik, mint amilyen egy távoli misszióban dolgozó i szerzetesé. Szent Józsefet ugyanakkor sokszor állítják példaképnek a szerzetestestvérek elé, hiszen a testvérek olyan szakmákon keresztül valósítják meg szerzetesi hivatásukat, melyek mindenki számára hozzáférhetőek, és nem szorítkoznak a „felszenteltek” szűkebb munkakörére.

7 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A munkahely és a szombat (Sabbath)

Sokan szenvedünk, hogy nincs elég időnk elvégezni a feladatainkat a munkahelyünkön. Van olyan munkáltató, amely elvárná, hogy napi 24 órán keresztül álljunk rendelkezésére. Akik saját vállalkozásban dolgoznak, azoknak talán még nagyobb kihívást jelent néhány napra, vagy akárcsak néhány órára is, elszakadni a munkájuktól. Rá kell szánni a szükséges időt, szoktuk mondani. De milyen áron?

Tanulmányok bizonyítják, hogy hatékonyságunk drámai mértékben csökken, ha nem fordítunk időt a pihenésre, a „fejszénk élesítésére”. Van egy nagyon praktikus intés, hogy ha gyorsan akarsz fát vágni, először szánj időt arra, hogy megélezed a fejszédet. A tanács akkor is megállja a helyét, ha nem kifejezetten a favágásra vonatkoztatjuk. A vállalkozásomban majdnem minden új ötletem akkor jött, amikor szabadságon vagy a munkámtól távol voltam és más szemszögből is ránézhettem a munkára, vagy friss gondolatokkal, meglátással találkozhattam egy teljesen véletlenszerű, a munkámtól akár független forrásból.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Babona vagy hit?

Azt kell ma eldöntenünk, hogy amikor szembenézünk ezzel az ismeretlen új esztendővel, végső soron kiben bízunk. Kitől tudakozódunk a jövendő felől? És baj esetén kitől fogunk segítséget kérni?

Ezekre a közhelyszerű kérdésekre most nekünk annak a jegyében kell választ adnunk magunkban, amit mindkét ma hallott igében Isten nekünk nyomatékosan mondott. Ő minden olyan próbálkozást, ami Őt megkerülve, az Ő ellenére igyekszik a jövőbe, a titkokba hatolni, utál, sőt, mindkét igében azt olvastuk, hogy nemcsak ezeket utálja Isten, hanem azokat az embereket is, akik a varázslásnak, mágiának, jövendőmondásnak, bármiféle babonának, vagy az Ő félretételével történő igyekvésnek az áldozatai vagy cselekvői lesznek.

9 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra (32)

29. FEJEZET

 

A FÖLDI MENNYORSZÁG, AZ ISTENT KÖVETŐ SZENVEDÉLYMENTESSÉG VAGYIS TÖKÉLETESSÉG, A LÉLEK FELTÁMADÁSA AZ ÁLTALÁNOS FELTÁMADÁS ELŐTT

 

       1. Lám, már mi is, a tudatlanság mélységes vermébe temetve, sötét szenvedélyek között és ennek a halálra szánt testnek az árnyékában vakmerően a földi mennyországról kezdünk értekezni. Az égboltot csillagok ékesítik, a szenvedélymentességet erények díszítik. Mert az én elgondolásom szerint a szenvedélymentesség nem más, mint az elme belső mennyországa, mely a démonok gaztetteit már gyerekes csínyeknek tekinti.

8 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra (31)

28. FEJEZET

AZ ERÉNYEK SZENT ANYJA, AZ ÁLDOTT IMÁDSÁG: A KÜLSŐ ÉS BELSŐ IMA VÉGZÉSÉRŐL

1. Az ima mivoltát tekintve az ember beszélgetése és egyesülése Istennel, hatását tekintve pedig: a világ támasza, Isten kiengesztelése, könnyek anyja, majd pedig leánya, kiengesztelés bűneinkért, híd a kísértések fölött, gát a bajok ellen, támadások megtörése, angyalok feladata, minden test nélküli lény tápláléka, a jövendő öröm, végtelen tevékenység, erényforrás, kegyelemkút, észrevétlen haladás, lelki táplálék, az elme megvilágosodása, kétségbeesést kivágó fejsze, a remény bizonyítéka, búcsillapító, szerzetesek vagyona, remeték kincse, harag lohadása, haladás tükre, erénymérce, lelkiállapot mutató, a jövő feltárása, dicsőség jele. Az ima, ha igazán imádkozunk, törvényszék számunkra, bíróság, az Úr ítélőszéke a jövendő ítélet előtt.

17 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Együtt dolgozni emberekkel, mikor nehéz

Legtöbbünk több időt tölt a munkahelyén, mint bárhol máshol. Itt kapcsolatba kell lépnünk emberekkel, hogy elvégezzünk feladatokat, támogassunk munkatársakat, kielégítsük az ügyfelek igényeit és elérjünk szervezeti célokat. Azonban nem mindenkivel könnyű dolgozni.

Mégis, Jézus Krisztus azt mondja nekünk, hogy szeretni Istent szükségszerűen azt is jelenti, hogy szeressük felebarátunkat – még azokat is, akiket inkább ellenségeknek tekintenénk (Máté evangéliuma 5, 43-48). És a szeretet minősége, melynek átadására hív, radikális: „Szeresd a felebarátodat, mint önmagadat” (Márk evangéliuma 12,31). Szeretni valakit, ahogy szeretjük magunkat, lényegében azt jelenti, hogy megkíséreljük felismerni mások szükségeit ugyanolyan sürgető érzékenységgel és kitartással, amellyel a saját szükségleteink iránt viseltetünk.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra (30)

Második rész:

 

A NYUGALOM KÜLÖNFÉLE FAJAI ÉS AZOK MEGKÜLÖNBÖZTETÉSE

 

       1. Mint köztudomású, minden tudományon belül akadnak eltérő vélemények és elgondolások. Senki sem tökéletes mindenben, tehetség vagy szorgalom hiánya miatt. Tehát némelyek nyelvük baja miatt futnak ebbe a révbe helyesebben szállnak tengerre, vagy talán a mélyre, és testük bűnnel szerzett hajlama miatt. Mások mivel indulatosak, és képtelenek a nyomorultak többek társaságában indulatukon uralkodni.

21 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az Egyház két oszlopa

Bosco Szent János 1862. május 30-án a következő történetet mesélte el fiainak (Turinban):

„Képzeljétek el, hogy egy tenger partján állunk, vagy még inkább egy magányos sziklán, ahonnan a lábunk alatti talajon kívül sehol máshol nem látunk szárazföldet. A messze tengeren megszámlálhatatlanul sok hajót ismerünk fel, melyek tengeri csatára készülődnek. A hajók orra vasból készült, testük ágyúkkal, puskákkal és mindenféle más fegyverrel van felszerelve.

2 Minute