Az Infovaticana interjúja Müller bíborossal a közelgő szinodális szinódusról.
Októberben kezdődik a szinódusi szinódus utolsó szakasza. Miként viszonyul hozzá?
Imádkozom, hogy mindez áldás és ne kártétel legyen az Egyház számára. Elkötelezett vagyok továbbá a teológiai egyértelműség mellett, hogy a Krisztus körül összegyűlt Egyház ne váljék politikai tánccá az agnosztikus korszellem aranyborjúja körül.
Amikor a gyónásban, lelkivezetésben kiderül, hogy az illető házasságával baj van, viták és konfliktusok vannak köztük, előfordul, hogy felvetem neki: ez most egy állapot, amit valószínűleg jól lát, de a lelkiismeret vizsgálatának egyik fontos szempontja kell legyen, hogy tesz-e ellene valamit. Nem elég felismerni, hogy baj van, hanem lépni is kell, hiszen mulasztással is lehet bűnt elkövetni. A hitünk szerint a megszerzett tudás kötelességekkel is jár. Ezért a felismert igazságtól elfordulni bűn, míg nem tudni valamit nem az. Mindenki kötelessége keresni az igazságot, ahogyan azt a Katolikus Egyház Katekizmusa megjegyzi. Miként van jelen a szükségszerűség a fejlődésünkben, ismereteink világában?
Az abortusz a sátán imádata. Emberáldozat, melyet démonoknak ajánlanak fel, és ezt büszkén állítják a „Sátán Egyházának” követői.
(LifeSiteNews) – Az alábbiakban Carlo Maria Viganò érsek 2023. szeptember 11-én tartott prédikációjának írott szövege olvasható.
A Centering Prayer mozgalom igen népszerű a lelkigyakorlatos központokban és a plébániai programok között (nem csak az USA-ban, de Európában is). Másik elnevezése: bevezetés a szemlélődésbe, de a keresztény meditáció kifejezés is hasonló tevékenységet takar sok esetben. A témában elmerülve viszont sokan rájöttek, hogy ez sokkal inkább hindu típusú ima, mintsem keresztény. A szerk.
Előszó
Egyre inkább úgy tűnik számomra, hogy aki belekeveredik a „modern eszközök és új módszerek” evangelizációba való beemelésébe, és az igehirdetést (értsd: Istennek az emberekhez szóló üzenetének élő szóval való átadását) ki akarja egészíteni valami forradalmi újjal, az szükségszerűen hajótörést szenved.
Isten Igéje „élő és ható”, ami önmagában képes elvégezni a lélek mélyének megítélését és (véleményem szerint) megtérést generálni, vagyis a megérintett gondolkodását megváltoztatni. Minden más ráhatás, vagy annak szándéka a mi hitetlenségünkből fakadó erőfeszítés. (Ahogy Mózes is 2-szer csapott a sziklára – a biztonság kedvéért –, amikor vizet kellett fakasztania.Pedig Isten azt mondta, hogy elég lesz egyszer is…)
A modernizmus egy olyan mozgalomra utal, amely folyamatosan próbálja összeegyeztetni a Katolikus Egyházat a modern világgal, különösen a bibliaértelmezés, a filozófia és a politika területén. A pápák a XX. század elején veszélyes és eretnek tévedésként ítélték, ami veszélyezteti az Egyház hitét és tekintélyét. X. Pius pápa Pascendi Dominici Gregis című enciklikájában a modernizmust „minden eretnekség szintézisének” nevezte, mert olyan gondolkodásmód, amely nem tiszteli az Egyház tekintélyét és tanítását, amely Istentől származik és nem változik.
A világjárvány gyakorlatilag mindannyiunkat érintett, és bár a szörnyű hírek véget értek, hatása még hónapokkal azután is érezhető volt, hogy az egészségügyi tisztviselők a válság végét bejelentették. Ezek közé tartozott a munkaerőpiacra gyakorolt hatása.
A világjárvány csúcspontján az olyan vállalkozások, mint az éttermek és a kiskereskedelmi üzletek kénytelenek voltak bezárni. Azok a munkahelyek, melyek tovább működtek, a dolgozók gyakran otthon, számítógépen végezték munkájukat. A COVID-19 előtt a legtöbb vállalkozásnak nem okozott gondot, hogy szükség esetén betöltse az üres álláshelyeket. A világjárvány végét követően azonban sok munkáltatónak nehézséget okoz, hogy a rendelkezésre álló állások betöltésére munkaerőt találjon.
Az anyasebet az anyai, feltétel nélküli szeretet hiánya okozza. Ez a legnagyobb pszichés trauma, ami egy gyermeket érzelmileg érhet, és egy életre szól. Léte egyidős az emberiséggel. Szerető személyek és avatott szakemberek gyógyíthatják. – Dr. Császár-Nagy Noémivel, klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus-pszichoterapeutával ismét a lélek legmélyéről beszélgettünk.
– Az apasebről azt mondtad, hogy „komoly életvezetési, életérzésbeli és identitásprobléma”, aminek az oka, hogy a férfiak “elvesztették a férfierejüket, kapcsolatukat az apával és a nagyapával”. Hogyan alakul ki és mit okoz az anyaseb?
Amikor az Úr imáját mondjuk, bizalommal mondjuk: „Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.” Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fatalizmus szellemében lemondunk minden cselekvési és kezdeményezési jogunkról. Szent Jakab mondja, hogy „Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog.” (Jak 2, 17-26) Ugyanez vonatkozik a szeretetre is. (Jak 2: 13-17) A hitet és a szeretetet cselekvésnek kell kísérnie, amelyet mindig a belső életnek kell inspirálnia. De külső tevékenységünknek soha nem szabad megengedni, hogy a bennünk lévő isteni élet lángját kioltsa. Ha ez megtörténne, munkánk meddővé válna, és nem kapnánk áldást Istentől.
Az előadás a III. Katolikus Karizmatikus Kongresszuson hangzott el 1994. szeptember 17-én, a Margitszigeten
Egész keresztény életünknek ez a mottója:”Hirdessétek az evangéliumot! „ (Mk 16,15).
Az Úr Jézus – hogy ez sikerüljön nekünk- elküldte Szentlelkét, az örömhír lelkét. Amikor pedig a Szentlélek által Jézus népe el kezdte hirdetni az örömhírt, elkezdett cselekedni a missziós parancs szerint: akkor a Lélek által kapott más bíztatást is; többek között azt:
A szentmise mindig arra hivatott, hogy Isten szavát és Krisztus keresztáldozatát közvetítse az emberek számára a Krisztushoz és a szent dolgokhoz illő lehető legnagyobb méltósággal és áhítattal, munkálva így a földi halandók megszentelődésének folyamatát és végső üdvösségét. A szentmise olyan kell legyen, hogy hallgatása közben a hívő ki tudjon kapcsolódni a földi mulandóság és hiábavalóságok forgatagából, és vágyat érezzen minden után, ami mennyei, ami szent és ami örök.
Amikor súlyos bűnről van szó, mely elzár minket a megszentelő kegyelemtől, hajlamosak vagyunk gondolni a többi, sokkal nyilvánvalóbb típusú bűnre: azokra, melyekről hallunk a hírekben, vagy azokra, melyek már beleivódtak a gondolkodásunkba, amióta betettük a lábunkat egy hittanórára vagy ifjúsági csoportba.
„Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta…” (LK 15: 17-20)
Szokásommá vált, hogy gyónás után, mikor hazaértem, elolvasom a tékozló fiú történetéről szóló szentírási részt. Számomra nincs semmi, ami jobban rá tudna világítani, mi is az irgalom és a bűbocsánat lényege, mint ez a történet.
Az utóbbi években egyre többször találkoztam azzal a jelenséggel, hogy akár budapesti plébánián is, ha valamilyen okból nincsen pap, aki a szentmisét megtartsa, akkor a szentmise helyett igeliturgiát tart egy világi személy, esetleg diakónus, áldoztatással egybekötve. Akkor is, ha egyébként aznap volt a templomban másik szentmise, és akkor is, ha egészen könnyen meg lehetne oldani a szentmisén való részvételt, mondjuk úgy, hogy az ember átmegy egy közeli templomba.
De olyannal is találkoztam, hogy ha egy plébánián a három vasárnapi szentmise közül – a plébános távollétében – az egyikre nem sikerült helyettest találni, akkor az eredmény az, hogy lesz két szentmise és egy igeliturgia.