Jézus a hamis prófétákról – az Antikrisztusról beszél
Jézus óv a végső időkről szóló beszédében az Antikrisztus szemfényvesztő ténykedésétől, aki az embereket, sőt sok kiválasztottat is úgy akar megtéveszteni, hogy azt higgyék, hogy ő a Messiás.
Jézus óv a végső időkről szóló beszédében az Antikrisztus szemfényvesztő ténykedésétől, aki az embereket, sőt sok kiválasztottat is úgy akar megtéveszteni, hogy azt higgyék, hogy ő a Messiás.
Újra folytatódik a 777 egyik legnépszerűbb és legmagasabb színvonalú blogsorozata, “A Papp válaszol”. Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa hétről-hétre válaszol a kérdéseitekre: ezúttal a homoszexualitás, a halál és a bálványimádás témáját érintettétek.
„Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éltek, ne mint esztelenek, hanem mint bölcsek. Jól használjátok fel az időt, mert rossz napokat élünk!” (Ef 5,15-16, KNV)
Elém került egy statisztika, aminek nehezen akartam hinni. Azt állította, hogy a ma élő embereknek sokkal több szabadidejük van, mint az előttünk élt generációknak bármikor. Ez csak tévedés lehet, úgyhogy utánanéztem.
Számomra sem ismeretlenek azok a hangok, melyek szerint nem is annyira fontos, hogy a kiszemelt fiú vagy lány keresztény-e avagy sem. Elisabeth Carter az alábbi cikkében erre az életbevágó kérdésre keresi a választ.
A legtöbb tinédzser életében az első randi egy várva várt esemény. Viszont nekünk, keresztényeknek ez nem is olyan egyszerű kérdés, mivel nem csak azzal vagyunk elfoglalva, hogy mi esik jól vagy mitől sikerül jól egy randi, hanem számunkra legalább ilyen fontos kérdés az, hogy vajon Istennek tetszik-e amit csinálunk vagy sem.
Megvettem a Helikon kiadásában Márai: Történelmi regények I-II-t; négy kisregényt tartalmaz. Attól tartok, csak művészetének hordalékát vettem meg, némi roncsot.
Rómában történt valami. Cselekmény nélküli regény Julius Cæsarról; olyasmi, mint a Lotte Weimarban, csak éppen Goethe jobban érdekel, mint Cæsar. Végigolvastam, hős vagyok.
Az írás 2015-ben bukkant fel az angol nyelvű katolikus médiában. A szerk.
Néhány napja vírusszerűen terjed a szociális médiában a Charlie Challenge nevű játék ami magába foglalja a Charlie nevű szellem megidézését, középiskolások között népszerű a játék.
Elég messze áll ez a játék egy ártatlan időtöltéstől, azonban egy spanyol ördögűző arra figyelmeztet, hogy a játék szellemi veszélyt hordoz magában, ideértve a megszállottságot is.
A könyv elektronikus változata
Ez a publikáció az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv a Jel Kiadó gondozásában jelent meg 2007-ben, az ISBN 978-963-9670-33-4 azonosítóval. Az elektronikus kiadás a Kiadó engedélyével készült. A programot lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más jog a Kiadóé.
Brandmüller, Burke, Caffarra és Meisner bíborosok 2016 szeptemberében nyílt levélben kérték Ferenc pápát, hogy tisztázza a családról szóló tanításának bizonyos félreérthető pontjait. 2019 áprilisában világos válasz érkezett – Benedek emeritus pápától.
XVI. Benedek áprilisban közzétett írásában (Az Egyház és a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos botrány I. rész, II–III. rész) egyértelmű válaszok olvashatók a „dubia”-bíborosok által megfogalmazott kérdésekre is. Öt kérdés, öt válasz:
Varga László püspök homiliája a homokkomáromi kegytemplomban
Manapság olyan világban élünk, ahol a nagy erőfeszítéseket követelő területeken dolgozó vezetők hangzatos és szemtelen ígéretekkel árasztanak el bennünket. Pont azt mondják, amit hallani akarunk, és arra számítanak, hogy ezzel megnyerik bizalmunkat. Sajnos szavaikat igen sokszor nem támasztja alá olyan teljesítmény, amely elérné a beígért színvonalat.
„A tettek hangosabban beszélnek, mint a szavak” – ez a szállóige ma is igaz. Bob Doll, egy vagyonkezelő társaság vezető részvénystratégusa ezt így fogalmazta meg: „A legmeggyőzőbb képet akkor mutatjuk magunkról, amikor abban vagyunk a legjobbak, amit csinálunk, legyen ez akár a munkánk, akár a hivatásunk, illetve amikor a legjobban csináljuk azt, amit csinálunk, ahogyan bánunk az emberekkel, ahogyan cselekszünk, ahogyan hozzáállunk valamihez.”
Bedő Imre sikeres vállalkozói és közgazdász karrierjét hagyta hátra, amikor megalapította a Férfiak Klubja civil szervezetet. A közösség missziója a férfi értékek megismertetése és átadása; a férfi és női szövetség erősítése, az ellenségkép helyett. Beszélgetés Bedő Imrével többek között az apák hiányáról, a monogámiáról és a valódi nemi szerepekről.
Az alapdokumentum bemutatása már olvasható az Olvasnivaló menüpont alatt IDE KATTINTVA, és megvásárolható a Szent István Társulatnál: SzIT Webáruház
A Szent István Társulatnál megjelent a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alapdokumentuma, ami kifejti a kongresszus jelszavát és alapgondolatát. A felkészülés – 2019 pünkösdjén kezdődő – utolsó évében nélkülözhetetlen segédeszközünk lesz ez a kis könyv. Szinte kötelező olvasmány mindazok számára, akik meg akarják érteni a budapesti eucharisztikus kongresszus szellemiségét és lelkiségét.
Miről szól valójában a vezetés? Vagy másként fogalmazva, mi jellemez egy jó vezetőt?
Számtalan könyv és cikk íródott a vezetőkről, és a vezetésről. Előadók utaznak városról-városra, vacsorákon, különféle összejöveteleken, konferenciákon tartanak előadást, és mondják el véleményüket a hatékony vezetésről. Ezért nehéz lenne olyan egyértelmű választ találni, amellyel mindenki egyetért.
Bedő Imre az előgondolkodásról, férfimintákról, igényes lányokról és rettegő fiúktól
Megsérült a férfiértékek örökítésének lánca. Az apák kevés időt töltenek otthon, nem vesznek részt a nevelésben, a rengeteg válás miatt kiesnek a családokból. A gyerekek többsége ma már férfi jelenléte nélkül nő fel. A Férfiak Klubja közössége missziót indított, hogy megszilárdítsa az erkölcsi alapokat, és megerősítse a férfi-nő szövetségét – a családot. A klub alapítójával, Bedő Imrével beszélgettünk.