Kategória: Család- és életvédelem
Az „anya” szó nem sértő
A katolikus egyháznak ezt kellene mondania
Megszoktam, hogy próbálom megérteni a Katolikus Egyházat. Áttértem a katolicizmusra, és a katolikus eszméknek néha kell egy kis idő, hogy világossá váljanak. A gyanús ellenszenvből indulok ki, de ha kivárok, megtapasztalom, hogy a legfurcsább dolgok is helyükre kerülnek. Ebben a türelmes zavarodottságban várom az év eleje óta, hogy Anglia és Wales katolikus püspökei felszólaljanak az „anya” szó védelmében, és kimondják azt az egyszerű, jelentéktelen tényt, hogy csak a biológiai nők szülnek. Amerikából, az egyetemekről, minden nagy cég HR részlegéről érkezik nyomás a „nem alapú nyelv” ellen. A reflexszerű válasz az, hogy te egy fasiszta vagy, vagy kifejezetten „szélsőjobbos”, ha visszaszólsz.
A katolikus püspök megtagadja a szentáldozást a demokrata politikustól
A jelentések szerint hétvégén Peter Baldacchino katolikus püspök Las Cruces-ben megtagadta a szentáldozást egy abortuszpárti új-mexikói törvényhozótól.
A Daily Caller jelentése szerint Új-Mexikó állam szenátora, Joe Cervantes (Demokrata, Las Cruces), azt mondta szombaton, hogy a püspök megtagadta tőle, hogy részesüljön a szentáldozásban, „politikai tisztsége” miatt.
Az életvédőknek „harcra késznek” kell lenniük, hogy megvédjék a családot
WASHINGTON – A katolikusoknak „harcra késznek” kell lenniük, hogy megvédjék a családot és a hitet, mondta Deirdre Byrne nővér egy nemzetközi életvédő konferencián, április 30-án.
Byrne nővér, aki a Jézus és Mária Szent Szívének kis Munkásai rend tagja, sebész és az amerikai hadsereg nyugalmazott ezredese. Saját közössége elöljárójaként szolgál és dolgozik egy orvosi klinikán Washingtonban.
40 milliárd dollár a születendő gyermekek és a család ellen
Ez egy hatalmas katasztrófa a fejlődő világban élő keresztény családok számára. Az ENSZ nemrégiben befejezett, Generation Equality Forum [generációs egyenlőség fórum] elnevezésű ülésén összesen 40 milliárd dollárt ígértek a születendő gyermekek és a család ellen szerte a világon.
Az ENSZ tagállamok és más közintézmények 21 milliárd dollárt vállaltak. A magánszektor 13 milliárd dollárt vállalt. Az olyan filantrópok, mint Bill Gates, 4,5 milliárd dollárt, a nemzetközi szervezetek pedig 1,3 milliárd dollárt vállaltak.
A szexuális nevelési programok szexualizálják a gyermekeket
Cline-t a Planned Parenthood abortuszklinikai hálózat szexuális nevelési igazgatója mentorálta Austinban. Az egyik első dolog, amit megtanult, hogyan kell bánni akár egy tízéves gyermekkel.
WASHINGTON — Egy korábbi szexuális nevelési oktató kérdőre vonja a Planned Parenthood hálózatot azért, mert a „gyermekek szexualizálják”, a szülőket „nem helyezik képbe”, és a meg nem születetteket dehumanizálják. Azt mondta, hogy van tudomása minderről, mert kiképzést kapott az ország legnagyobb abortuszszolgáltatójától.
Nem kéne inkább arról beszélgetnünk, miként vigyázzunk sokkal jobban a gyerekeinkre?
Az anya önmagában – férje nélkül – nem megfelelő modell gyeremeke számára.
„»A maszkulin és feminin viselkedésformák elsősorban a két nem kapcsolatában – rendszeres kommunikációjában – jelennek meg, így az anya önmagában – férje nélkül – nem megfelelő modell gyeremeke számára (…) Ha egy válás után évek múlva a gyermek magatartásában megjelennek a deviáns elemek, szakember legyen a talpán, aki megállapítja, hogy ezek mennyire tulajdoníthatók az öröklött genetikai struktúrának, az apa hiányának, illetve a válás tényének, vagy éppen az anyai jóslatok pszichológiai következményeinek« – írta Ranschburg Jenő.
Szóval terhes lettél…
A CHOICE 42 motivációs kisfilmje az abortusz előtt álló nők számára. Magyar felirattal
A korai szexualizáció torzítja a gyermek fejlődését – Abszolút 22.
A gyermeki test és lélek fejlődése feltétlenül tiszteletet érdemel! – hangsúlyozza az Abszolút friss adásában Dr. Velkey György. A Bethesda
Az abortusztabletta használatával a nő otthona abortuszmalommá változik
A kémiai abortusz az abortusz eszközeinek feltörekvő csillaga. Használatát 2000-ben engedélyezték az USA-ban, jelenleg az abortuszok 40 százaléka ezzel történik.
2021. május 25. (LifeSiteNews) — Nem ritka, hogy az abortuszon átesett nők 10, 20 vagy akár 30 évet várnak arra, hogy segítséget kérjenek a gyermekük elvesztését oly gyakran kísérő váratlan érzelmi trauma kezelésében. Azok a nők, akik a kémiai abortusz mellett döntenek, sokkal korábban keresik az olyan, abortusz utáni gyógyító programokat, mint amilyen a Ráhel szőlőskertje. A bizonyosság, hogy szörnyű hibát követtek el, gyorsan érkezik, és nem lehet racionalizálni „az én választásom volt” mantra alatt.
Ráhel szőlőskertje – az abortusz utáni szindróma (PAS) kezelésére
A Ráhel szőlőskertje lelki hétvégéről és annak módszeréről beszélgettek Olaj Anett csoportvezetővel és Puskás Antal pálos szerzetessel (2018)
Egyenes büszkeség – csinálhattok gyerekeket
Ismeretlen eredetű családpárti plakátok jelennek meg újra és újra a hét eleje óta az írországi Waterfordban.
A plakátok A4-es méretűek, jó minőségben nyomtatottak, és egy házaspárt ábrázolnak, valamint a „Straight Pride” feliratot. A felirat a következő: „Ez természetes, évezredek óta működik, és csinálhatnak gyerekeket”.
Az apák napja gyakran fájdalmas emlékeztető az abortuszra
Az életpárti mozgalom egyik legmeghatóbb új irányzata azoknak a férfiaknak a tanúságtétele, akik bánják az abortuszt.
Amióta dolgozom a krízis terhességi központokban, az évek során találkoztam számos férfival, akiknek gyermekét abortálták a múltban. Egyesek számára ez mélyre van eltemetve, és ritkán kerül a felszínre. De sokak számára az apák napja egy különösen nehéz emlékeztető.