Családvédelem

Az Alaptörvény elérte az egyetlen alaptörvényt: Isten örök határozatát

Az áteredő bűn mellett létezik „áteredő jóság” is. Az alkotmánymódosítás hátterében „az igazság ragyog” a ferences szerzetes szerint.

– Ön fogalmazta meg korábban a „genderellenes eskü”-t. Hogyan értékeli a mostani alkotmánymódosítást, amely kimondja, hogy az apa férfi és az anya nő?

– Amikor az alkotmánymódosítás most megtörtént, akkor egy fordulathoz ért az európai gondolkodás. A görögök tettek ilyet, amikor először mondták ki a világot megismerve, hogy minden dolog azonos önmagával.

5 Minute
Családvédelem

Tower Vilmos: Kihez menjek feleségül? (3)

7. fejezet: A kérő vallásossága

Már közhellyé laposodott, de örökké igaz maradi az a mondás, hogy ép testben ép lélek. De fordítva is igaz ám, hogy csak akkor ép a test, ha a lélek is az. 

Ami a testnek a tiszta vér, az a léleknek a helyes világnézet, a tiszta erkölcs, a nyugodt lelkiismeret, egyetlen szóval: a vallásosság.

21 Minute
Családvédelem

Tower Vilmos: Kihez menjek feleségül? (2)

4. fejezet: Emberismeret

A férjhezmenésnél szükséges óvatosság, okosság és előrelátás elsősorban is azt kívánja, hogy a kérőt lehetőleg jól megismerjük és kiismerjük.

A házastársak legtöbb csalódása, elégedetlensége és boldogtalansága a másik félről alkotott téves ítéletből származik.

Többnyire csak a külsőséget nézzük és vesszük figyelembe, valamint azt, ami azonnali és közvetlen hatással van ránk: a kérő állását, vagyonát, címét, rangját, termetét, a tőle vagy nála várt karriert, a hízelgő, bókoló szavakat, az egeket festő szép ígéreteket. Ezek néha teljesen megbabonázzák a nőt. Pedig nem ezek a külsőségek az igazi sorsalkotók és még kevésbé a boldogságot biztosítók. A külsőségek csupán az igazi, belső, boldogító tényezőknek ráadásai, többletei, fokozói, támogatói, kísérői.

22 Minute
Családvédelem

Miért akarsz megszabadulni a pornótól és önkielégítéstől?

Többen úgy gondolják: az önkielégítéssel semmi gond nincs, hiszen éppen ez segít, hogy megszabaduljak a rám törő kísértésektől, feszültségektől anélkül, hogy valakit bűnbe vinnék. Nézzük meg, mennyi igazság van ebben. Ez az írás most nem annyira útmutató. 

Az önkielégítés kb. annyira segít megszabadulni a kísértésektől, mintha prostituálthoz mennél. Ezáltal eléred, hogy ideiglenesen megszabadulsz a szexuális vágytól, de nem ez a végső cél.

5 Minute
Családvédelem

Lúcia nővér próféciája a házasság és a család válságáról (2017)

Caffarra bíboros interjúja

Carlo Caffarra bíboros, Bologna nyugalmazott érseke, a II. János Pál Házasság- és Családtudományi Pápai Intézet alapító elnöke, jelenleg az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bírósága, valamint a Pápai Életvédő Akadémia tagja, május 19-én interjút adott az Aleteia nemzetközi katolikus hírportál újságírójának. Az interjúban felidézte levélváltását Lúcia nővérrel. A fatimai látnok a következőket közölte Caffarra bíborossal: „Eljön az a pillanat, amikor a döntő küzdelem Krisztus uralma és a sátán között a házasságról és az egyházról szól”.

6 Minute
Családvédelem

Tower Vilmos: Kihez menjek feleségül? (1)

Előszó 

Azt mondják, hogy a férfi sorsa a nő. De még inkább igaz, hogy a nő sorsa a férfi. És még hatványozottabban, a legfelső fokban az asszony sorsa a férj.

Az asszonynak életmódja, háziasszonyi s anyai mivolta, boldogsága, szerencséje, földi, sőt örök sorsának mikénti kialakulása is nagyrészt a férjétől függ.

22 Minute
Családvédelem

Csak semmi mese!

– a Genderőrület című könyvről

Vajon szüleink, nagyszüleink gondolták volna valaha, hogy a teremtés és a természet rendjének legalapvetőbb igazságait egy a nemek egyenjogúságának eszméjéből kinőtt ideológia nevében tagadni fogják? Hogy alkotmányos szinten szükséges rögzíteni a következő generációk védelmében azt, hogy „az anya nő, az apa férfi”? Megfordult volna a fejében a magyar népmeséken, Lázár Ervin és Csukás István csodálatos történetein felnevelkedő generációnak, hogy egykor majd gyermekeiknek, unokáiknak homoszexuális hercegekről és gendersemleges királylányokról szóló esti meséket akarnak olvasni?

3 Minute
Családvédelem

Meddőségkezelés, mely meghaladja a lombikprogramot

 

Az elmúlt hetekben ismét vita támadt a magyar sajtóban a gyermekfogantatás, az államilag támogatott lombikbébiprogram kapcsán, mely módszer ellentétes a Katolikus Egyház tanításával.

A témában számos sajtóorgánum azt állítja, hogy a meddőségkezelés területén nincs más alternatíva, vagy nem bizonyított, hogy hatásos volna.

5 Minute
Családvédelem

A Meseország mindenkié csak a jéghegy csúcsa

Pécsi Rita nyílt levele a szülőkhöz

„A megjelent »Meseország mindenkié« mesekönyv nem önmagában érdekes, ez csak a jéghegy csúcsa, viszont ráirányítja a figyelmet egy kibontakozóban lévő problémára, amellyel foglalkoznunk kell, amit nem kerülhetjük meg – írta a szülőknek és nagyszülőknek címzett nyílt levelében Uzsalyné Pécsi Rita PhD neveléskutató, főiskolai docens.

5 Minute
Családvédelem

Néhány dolog, amit soha ne mondj a gyermekednek

 

Sok esetben előfordul, hogy előbb beszélünk, és csak utána gondolunk bele, hogy mit is mondtunk valójában. Jó esetben észrevesszük és korrigálunk, de van, hogy fel sem tűnik, mekkora ereje van egy-egy kimondott szónak. Ráadásul egészen más, ha az ember egy felnőtt társának tesz valamilyen meggondolatlan kijelentést, mint ha egy gyermeknek. Hisz egy gyerek – pláne, ha még egészen kicsike – feltétel nélkül elfogadja, amit hall, főképp mert a szüleitől hallja.

3 Minute
Családvédelem

Ami érzékenyítés címén zajlik, valójában durva beavatkozás, irányítás

Az ember alapkísértése, hogy más akar lenni, mint ami. Ezzel szemben mi azt valljuk, hogy légy az, aki vagy, és boldog leszel – mondja Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató, akit a nagy viharokat kavaró „Meseország mindenkié” című könyv kapcsán egyebek között arról kérdeztünk, hogy milyen hatással van a kiskorú gyermekekre, ha számukra megoldhatatlan döntési helyzetek elé állítják őket – illetve hogy lelkileg mire van (és mire nincsen) szükségük ebben az életkorban.

5 Minute
Családvédelem

3 dolog, ami miatt nulla helyett negatívról indult a házaséletünk

Nyers, őszinte, bátor – nagyjából így tudjuk jellemezni olvasónk névtelen írását, mely nemrég érkezett a postaládánkba. Úgy gondoljuk, hogy ezt a tanúságtételt a szexualitásról mindenkinek el kell olvasnia.

A férjemmel nem egészen egy éve vagyunk házasok. A következőkben felsoroltak mind hozzájárultak ahhoz, hogy nehezített pályán kezdjük szexuális életünket. Nemrégiben kezdtem el követni az Egytestté Instagram oldalát, a 777 blognak köszönhetően akadtam rá. A közelmúltban Csengénél is és a 777-en is csupa olyan írás jelent meg, amelyek hatására sürgetően azt éreztem, hogy tollat, illetve billentyűzetet kell ragadnom, és megosztani a saját történetem. Ha csak egy fiatalhoz, egy párhoz is eljut az írásom üzenete, már megérte a bátorságot.

5 Minute