A genderelmélet Marx és Engels központi ideológiájára épül
Hazánkban is megjelent már a heterofóbia, amely nem tűri, hogy kifogást támasszunk a genderelmélet szélsőségeivel szemben. De nekünk nem szabad beállnunk azok közé, akik a genderjogokat hirdetik, sőt, tiltakoznunk kell ellene! Ez elengedhetetlenül fontos a társadalom és gyermekeink jövője miatt – nyilatkozta lapunknak Tomka Ferenc egyetemi tanár, teológus, szociológus. Az atya felhívta a figyelmet arra, hogy a genderideológia által hirdetett szexuális szabadosság és a pornó milyen romboló hatással bír elöregedő társadalmunkra. Az interjúból kiderül az is, hogyan kapcsolódik Marx és Engels a neoliberális eszmékhez…
– Mi a véleménye azokról a fennhangon észt osztó közszereplőkről, akik hittanárként vagy teológusként a Bibliát teljesen félremagyarázva állnak be a genderideológia-mainstreaming élharcosai közé?
– Mint embert, el kell őket fogadni, de nyilatkozataikat el kell utasítani. Azok ugyanis súlyosan félrevezetők. Észre kell vennünk, hogy az általuk hirdetett elméletekben nem csak a férfiak és nők jogairól van szó. Szélesebb körű követelések jelennek meg. Ilyen a homoszexuálisok joga a házassághoz, az örökbefogadáshoz vagy a béranyák igénybe vételéhez. A jogok hangoztatását, követelését hallva eszünkbe jut az egyéb jogoknak, például a nők abortuszhoz való jogának egyre radikálisabb követelése. Ilyen például a 2019 januárjában New York államban megjelent törvény, mely szerint a nőnek joga van az abortuszhoz még a 9. hónapban is, a gyermek megszületésének pillanatáig. Hiszen
szerintük az abortusz a nők abszolút joga – míg a gyermek élethez való jogáról nem ejtenek szót.
Már Magyarországon is több olyan tanulmány jelent meg, amely vallja a gender pozitív fogalmát, de elhallgatja vagy elködösíti, hogy a fogalomból sokféle hamis ideológiát gyártó irányzat is létrejött. Ennek szemlélete világszerte számos ország törvényhozásában vagy rendelkezéseiben megnyilvánul. Megfeledkeznek arról is, hogy egyidejűleg hazánkban is megjelent már a nyilvánosság előtt a heterofóbia, amely nem tűri, hogy kifogást támasszunk a gender szélsőségeivel szemben.
– Mi a helyzet azokkal a papokkal, akik szintén beállnak a sorba, és felhúzzák a templomkertben a szivárványos zászlót?
– Szerencsére a katolikus egyházban nincs hivatalos engedély azonos neműek megáldására, illetve házasságára. A nyugati protestáns egyházban viszont félelmetesen terjed ez az ideológia. A mi egyházunkban van egy felső irányítás, ami összetartja a rendet. Azt gondolom, valahol ők is jót akarnak, segíteni akarják az embert, de rossz úton járnak. Fájdalmas, amit tesznek. Fontos, hogy tisztelettel beszéljünk róluk, de nem szabad beállnunk azok közé, akik a genderjogokat hirdetik, sőt, tiltakoznunk kell ellene! Ez elengedhetetlenül fontos a társadalom és gyermekeink jövője miatt. Ma már
egyes szülők a gyerekeiket átoperáltatják, tablettákkal tömik őket egészen kicsi koruktól a nemi átalakítás érdekében.
– Az 1995-ös pekingi női konferencián beszéltek először nagy nyilvánosság előtt a genderről, amit akkor még ravaszan a női-férfi egyenjogúságra húztak fel. Hogyan torzult az azóta eltelt több mint 25 évben a gender fogalma?
– Az általuk hirdetett női jogok egyre jobban felerősödtek, ami az abortusz terjedésében csúcsosodott ki. Szomorú és félelmetes, hová jutottunk. A radikális genderfeministák, illetve a melegszervezetek liberálisabb része egy új ember- és társadalommodellt akar megvalósítani. Szerintük a nem, vagyis a gender teljességgel a társadalom terméke. Azt hirdetik, hogy az ember nem születik férfinak és nőnek, hanem csupán a család és társadalom elvárásai nevelik őt férfivá és nővé. Tehát szerintük az ember valamiféle semleges lénynek születik, akinek alapvető joga és képessége, hogy maga határozza meg nemét, szexuális kapcsolatainak formáját. A genderideológia így eljut a nemek és a család tagadásáig. Pontosabban: szerintük a nemek közötti egyenlőség elérésének feltétele a férfi és a női nem, illetve a házasság és család megszüntetése. És nem elég nekik, hogy ilyen romboló ideológiákat hirdetnek, még különböző jogokkal is igyekeznek védeni elméleteiket.
– Tehát ma már egyértelműen kimondhatjuk, hogy a női-férfi egyenlőségről szóló nyilatkozataik csak beetetések voltak?
– Egyértelműen. Lopakodva hatolnak be mindenhová. Először az emberi jogokat és a kisebbség elnyomása elleni harcot hirdették. Például hazánkban is terjesztenek olyan kisfilmet, amelyben az osztálytársai megvernek egy gyereket, csak azért, mert cigány. Aztán szépen lassan innen áteveznek a gendertémára. A szentendrei egyházi iskola egyik belopakodott világi tanára az osztályát többször elvitte genderátképzésekre, egészen addig, amíg le nem bukott, s el nem küldték.
– A magyar kormányra tonnás köveket vetettek csak azért, mert kimondta, hogy az anya nő, az apa férfi. A baloldal ezt extrán kihasználta, hisz ők teljes erőbedobással támogatják a gendereszméket, és örömmel vonaglanak szivárványos zászlókkal a Pride-on. Mi a céljuk ezzel?
– A baloldal eleve mindent támogat, amit a jobboldal nem. Ezen felül a marxizmus gyökerében is a női egyenjogúság jelszavával legalizálták az abortuszt. Marx és Engels kijelentették, hogy az emberiség, illetve a nő elnyomásának központi helye a család.
A teljes egyenlőség elérése szerintük is a család megsemmisítése által volna elérhető.
Bár a hazánkban is megjelent marxista oktatásban ez általában nem szerepelt, hisz látták, hogy népességünk még ellenállna ilyen tanításnak.
A legtöbb gyermek ezt egyáltalán nem akarja. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint több 18 év feletti fiatal az esete, akik feljelentették saját szüleiket, mert akaratuk ellenére tönkretették őket.
A teljes cikk elolvasható itt.
Létrehozva 2021. június 8.