Boldog XXIII. János pápa imája
Ó Vigasztaló Szentlélek, tökéletesítsd bennünk a Jézus által megkezdett művet, tégy minket erőssé, imádkozz velünk az egész világért! Add, hogy
Ó Vigasztaló Szentlélek, tökéletesítsd bennünk a Jézus által megkezdett művet, tégy minket erőssé, imádkozz velünk az egész világért! Add, hogy
I. Az egység kovásza
Korunkban szervezetek, konferenciák és magas szintű találkozók jönnek létre azzal a céllal, hogy az emberiség egységéért dolgozzanak. De nem kevésbé figyelemre méltók ebben a munkákban a „lentről jövő” kezdeményezések sem. Szerte a világon kisebb-nagyobb közösségek alakulnak, amelyek a keresztények és a világ egységének ápolását tűzik ki célul. E közösségek jellemzője: egyrészt (befelé) a szeretetegységek ápolása, másrészt (kifelé) az emberiség szolgálata. Hatásuk nagy. Szinte láncreakció indul meg körülöttük.
„És aki egy ilyen kis gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be.” (Mt. 18,5)
Pünkösd napján új rádió indult – az interneten. Az Életjel Rádió alakulásáról sokat nem tudunk, miképpen a működés hátteréről sem. A küldetés nem hangzik rosszul: „Az Életjel Rádió célja, hogy örömöt hozzon a világba, erőt öntsön a fáradt szívekbe, lendületet adjon a mindennapokhoz.
Henry Newman kápolna, 2009. június 14.
„Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem.” (Mk 10,21)
XVI. Benedek pápa május 23-án, szerdán délelőtt a Szent Péter téren tartotta meg az általános kihallgatást több ezer zarándok részvételével. A Szentatya az imáról szóló katekéziseinek keretében a páli levelek fohászairól elmélkedett.
Az eddigiek alapján az olvasó megkérdezheti: miért olyan fontos számomra az Istentől jövő öröm, az élmény, a tapasztalat? A krisztusi élet nem érzelmeken alapul, hanem kitartó, áldozatos cselekvésen. Alapelv a lelki életben, hogy az isteni „vigasztalás” nem célja az imádkozásnak és az erénygyakorlatnak. A cél: Isten akaratának teljesítése. Ezt kell tennünk, akár örömöt jelent, akár fájdalmat, akár könnyen megy, akár nehezen. Nem gyerekes dolog hát az élmények számontartása?
Újfajta közösségek?
„Arról fognak megismerni titeket, hogy szeretitek egymást” – mondta Jézus. De általában megismerhetők-e kölcsönös szeretetről az egyházközségek és a keresztény közösségek? És megtérnek-e szeretetük láttán a nem hívők? És a környező világ rálép-e hatásukra a testvéri egység útjára? – Pedig Jézusnak ez volt a terve az egész egyházról, és a helyi egyházakról, az egyházközségekről és a keresztény közösségekről.
„Ezért vigasztaljátok és bátorítsátok egymást, mint ahogy meg is teszitek.” 1Tessz 5,11
Ian Higgins és Dominic Higgins filmjében a Mária-jelenések után húsz esztendővel Lúcia dos Santos mint kármelita szerzetesnővér idézi fel a történteket.
Az RU-486 méreg. Akkor öli meg a magzatgyermeket, mikor már dobog a szíve. Eddig 11 terhes nő haláláról tudunk. Ki következik?