Közösségek, szolgálatok

Krisztust látják az elesettekben

Budapest VI. kerületében, a Király és az Izabella utca sarkán idén januárban szociális segítőközpont nyílt a Jó Pásztor-nővérek és az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség együttműködésével. Az itt dolgozók a rászorulókkal való minden találkozásban a keresztény felebaráti szeretet szellemében szeretnének eljárni. A példamutató intézmény az egyik első mérföldköve egyházunk fokozottabb szerepvállalásának, amellyel hajléktalanná vált embertársaink szenvedéseit próbálja enyhíteni.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Életige – 2011. november

Amikor egybegyűlünk, hozzuk magunkkal hétköznapjaink minden terhét, s amikor hazamegyünk a közösségből, mindig valami frissességet viszünk magunkkal és egy rejtett mosolyt a szájunk sarkában. S ez a jelenség rendre, sorra, újra meg újra ismétlődik. Érkezéskor sebekkel borított lelkek vagyunk, mint akik a háborúból tértek haza – legalább is egy kis fegyverszünetre. Ebből a jelenségből messzemenő következtetésre jutottam.

 

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az exorcizmus hatásai

A sikeres exorcizmushoz feltétlenül szükség van a megszállott közreműködésére. Az exorcizmusok maguk csak 10 százalékát adják a gonosz elleni harcnak, 90 százalékot maga az érintett igyekezete tesz ki, akinek sok imával, a szentségek gyakori vételével, az Evangélium szerinti élettel és a szentelmények gyakori használatával kell hozzájárulnia saját megszabadulásához.

5 Minute
Olvasnivaló

Zakariás atya Nagykanizsán

Kell-e félnünk az iszlám hódításától? Mit keres egy katolikus pap a hinduista Indiában? És mitől javultak meg egy orosz börtön lakói? A válaszokat Zakariás atyától tudtuk meg, aki Indiából jött Magyarországra, s nemrég a nagykanizsai Jézus Szíve templomban tartott lelki napot.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az Úr szeretetből fenyít

Isten 23 éven át figyelmeztette népét Jeremiás próféta által, és a fenyítés és figyelmeztetés sokféle ösvényén vezette őket (Jer25,3). De aztán eljött az óra, amikor szeretettel teljes figyelmeztetéseit és próbáit végképp elutasították és gyászos haragban merültek el.

 

1 Minute
Olvasnivaló

Add át ajándékaidat

“persze a gonosz szeretné elhitetni, hogy te értéktelen vagy, meddő föld, üres puszta. Azt hazudja, hogy benned nincsenek igazgyöngyök, kár elmerülnöd önmagadban, úgysem találsz ott semmit.

1 Minute
Olvasnivaló

A protestantizmus kudarca a képzelettel

A középkori kereszténység nagy jelentőséget tulajdonított a képzeletnek, és alapvető eszköznek tartotta a tekintetben, hogy az európai népek közvetlen kapcsolatban maradjanak a hit valóságaival.

4 Minute
Néznivaló

A meddőségkezelés egyházilag elfogadott módszeréről

Frissítve. A szerk.

A NaPro Technológia Magyarországon eddig nem ismert és nem használt meddőségkivizsgálási és -kezelési módszer, amelyet számos országban (mintegy 230 központban) komoly eredményekkel alkalmaznak.

A NaPro technológiát ismerteti a fenti, 14 perces videó. A magyar felirat megjelenítéséhez indítsuk el a videót, és kattintsunk a kép alatt megjelenő cc gombra!

2 Minute
Olvasnivaló

Gondolatok betegség idején – Irgalmasok

Vállaljuk a kivizsgálást

A Mózesi törvény elrendelte, hogy ha egy embernek a bőrén duzzadás, fénylő folt keletkezik, vizsgálják meg és állapítsák meg, hogy leprás-e. Jézus is azt mondta a meggyógyult embernek, hogy menjen el a paphoz, aki meg fogja állapítani, hogy a beteg már meggyógyult. Ma is úgy helyes, ha betegnek érzi magát valaki, akkor orvoshoz megy. Sőt, igénybe veszi a korszerű kivizsgálás gépeit. Például: CT-vizsgálatnak veti magát alá. Az ötödik parancs értelmében az egészségünket védenünk kell. Bár vannak, akik túl sokszor is vizsgáltatják magukat, de nem kevesen vannak, akik elhanyagolják egészségüket, és nem mernek szembenézni a már bennünk rejlő bajjal.

6 Minute