Flow, a boldogság titka
Egy testvérem véleményéből idézek: „Ahhoz, hogy az ember a napi rutinját is élettel töltse meg, kellő motiváció kell, de ezt
Egy testvérem véleményéből idézek: „Ahhoz, hogy az ember a napi rutinját is élettel töltse meg, kellő motiváció kell, de ezt
– Miért van rossz a világban?
– Jól figyelj rám… Egy anya hímzést készít. Gyermeke egy sámlin ül, alulról látja a kézimunkát. Látja a csomókat, az összekuszált szálakat és így szól:
– Mama, de hát mit csinálsz? Milyen összevisszaság ez?
„Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” (1Sám 16,7b)
Óvodáskorú legkisebb gyermekemnek volt egy jókora ezüstös mérőszalagja, amit mindig magánál hordott. Bármit adtam rá, arra valamiképpen rá kellett csíptetni, bele kellett akasztani a mérőszalagot. Kéznél kellett legyen a szerszám, hogy mindent meg lehessen mérni vele: játéktraktort, jégkrémet, gördeszkát.
„Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.” (Ézs 43,2)
Egy kiálló gyökérbe kapaszkodtam, hogy fel tudjak lépni a következő sziklára. Vadul vert a szívem, alig kaptam levegőt. Barátnőm aggódva fordult hátra: „Jól vagy?” Hát, igen is meg nem is.
1.) A lángoló szív mind az ikonográfiában, mind a köznyelvben előfordul. Két szerelmes emberre azt szoktuk mondani, hogy ‘szívük lángra lobbant” egymás iránt. Az ikonográfiában – pl. egyházi díszítéseken – gyakran találkozunk Jézus töviskoszorúval átfogott lángoló szívének ábrázolásával.
„Az Úr irgalmas és jóságos, megfontolt a haragban, és bőséges nála a kegyelem.” (Zsolt 145,8)
Mi gyerekek hamar észrevettük, ha apa haragudott. Beharapta az alsó ajkát, két keze lassan ökölbe szorult. Mint a villám sírültünk ki a hátsó ajtón mind az öten, s ott bóklásztunk több hektárnyi erdős telkünkön, míg elmúlt a vihar. Sajnos, gyakran nem voltunk elég gyorsak.
Minden odaadással meghallgatott szentmise csodálatos hatással van lelkünkre, olyan lelki és anyagi kegyelmeket ad, amelyeket mi magunktól nem ismernénk. Ne
Július 7-én, hétfőn reggel Ferenc pápa szentmisét mutatott be a vatikáni Szent Márta Ház kápolnájában. A szertartáson jelen volt kísérőikkel hat személy, akik ellen a klérus tagjai követtek el szexuális visszaélést. A pápa hangsúlyozta, hogy az egyházban nincs hely azok számára, akik visszaélést követnek el és erőteljesen leszögezte elkötelezettségét: nem tűri ezt a bűntényt.
Aki tanítómester és vezető nélkül akar lelki életet élni, hasonlít a mezőn magányosan álló, gazdátlan fához. Minél több termés van
A haladás mértékét nem az ember kinézetéből, gesztusaiból, természetének közvetlenségéből vagy a magány szeretetéből kell megítélni, hanem abból, hogy mennyi
„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át…” (Róm 12,2a)
Anyaságom kezdetén kétségbeesetten kutattam „a képlet” után. Tényleg azt hittem, létezik ilyen, amit ha betartok, nagyszerű gyermekeket nevelek majd. És nagyon sokan voltak, akik azzal kérkedtek, hogy ismerik a képletet:
„Üvegből etesd, és sose engedd, hogy az ágyadban aludjon.”
„Szoptasd 3 éves koráig, és hagyd, hogy köztetek aludjon, mert szüksége van a biztonságra alvás közben.”
Egy professzor felmutat egy 10.000 Ft-os bankjegyet az évfolyamnak, majd megkérdi a hallgatókat:
„Ki szeretné ezt a bankjegyet?” Minden gyerek felemeli a kezét. Összegyűri a kezében a pénzt, majd újból felteszi a kérdést az osztálynak:
„Továbbra is szeretnétek?”