Aki azt gondolja, hogy véges mértékű rendelkezésre álló forrásból végtelen fejlődés lehetséges, az vagy őrült, vagy közgazdász. Így vall az egyik amerikai neves közgazdász, aki a fenntartható fejlődés irányába keres kitörési pontokat.
„Még egy kis idő, és már nem láttok engem, majd ismét egy kis idő, és látni fogtok engem.” (Jn 16,16)
Ez a „kis idő” Jézus elmenetele és visszatérése között nemcsak sírban nyugvásának idejét jelenti, hanem a mennybemenetele és Pünkösd közötti időt is, hiszen az apostolok Pünkösdkor a mennybe ment Krisztus egészen sajátos, végleges visszatérésének lesznek tanúi. Azelőtt ott állt előttük hús-vér emberként, feltámadása után már új, romolhatatlan testben, Pünkösd után viszont a Szentlélek által bennük lesz jelen.
Tatabányán töltöttem gyermekkoromat. Szüleimmel kiskoromtól részt vettem a vasárnapi szentmiséken. Harmadikos koromtól jártam hittanra. Első hitoktatóm Szendrei Miklós atya volt, aki később ferences szerzetes lett. (Sok-sok év után, tavaly ősszel kerestem fel őt Budapesten legkisebb gyermekünkkel. Jó hangulatú, remek beszélgetést folytattunk.)
Milyen viszonyban áll a kereszténység a tudománnyal, a kulturális fejlődéssel? – Erre válasz az a tény, hogy több mint másfél évezred tudósainak, művészeinek, pedagógusainak, stb. jelentős része kereszténynek vallotta magát, és keresztény feladatának tartotta az emberiségért végzett munkát. (Igaz ez akkor is, ha voltak e téren hibák vagy sajnálatos mulasztások.) – De megvilágítja a kérdést az is, hogy milyen sok tudós, feltaláló, orvos, pedagógus, művész stb. volt a papság soraiban. Oly sok, hogy egy könyvben sem férne el ismertetésük. Ezért csak néhány jelentősebbet sorolunk fel közülük.
Példátlan dolog történt ekkor. Megjelent egy tétován jelentkező, szőrös mancs a szokásos ‘Ki a következő?’ kérdés elhangzásakor.
Azzal, hogy a legutóbbi népszámlálási adatfelvétel sorai közé, a vallásosságra vonatkozó kérdések mellé bekerült az ateizmusra vonatkozó is, alapvetően megváltozott az egész kérdéskör értelmezési kerete. Az ateizmus ugyanis nem vallás, hanem világnézeti tartalom. Ezzel viszont, tehát a vallásosság és az ateizmus egyneműsítésével kitágult a mező, hiszen így mód nyílik arra, hogy a vallásosság fogalmát ne csak primér értelmében kezeljük, hanem, az ateizmussal egy kategóriába helyezve, mint világnézetet.
A holotróp légzést népszerűsítő, háromszáz fős budapesti konferencia fővédnöke Bagdy Emőke professzor (lásd: meditáció bevezetése az iskolákban, díszvendége Müller Péter (a New Age hazai bástyája, az Édesvíz Kiadó egyik legkeresettebb sztárja), spirituális vendége pedig egy kanadai sámán, aki „rövid szertartást vezet a jelenlévőknek a közönség színe előtt szent kellékeivel”.
Férjemmel az idén ünnepeltük a 20. évfordulónkat. Mikor megismerkedtünk sokat beszélgettünk életünkről, hitünkről és a jövőről.
Mindketten hittünk Istenben, de az ő hite nem cselekvő, tanúskodó hit volt. Ez a hit arra volt elegendő, hogy évente a nagyünnepeken eljött velem a templomba és elfogadta tőlem az Istenre mutató gondolataimat, imádságaimat, törekvéseimet az imaközösségem vezetésével járó minden cselekedetemet. Soha nem gátolt a hitem gyakorlásában.
Hazánkban a nemzeti örökséget és az egyetemes kultúrát képviselő műtárgyállomány jelentős része egyházi tulajdonban van: ezek nyilvántartása, gondozása és tudományos feldolgozása mind az egyház, mind az állam közös érdeke.
„Ki az Isten, ha nem az Úr? Ki a szikla, ha nem a mi Istenünk?” (Zsolt 18,31)
Más talán csak egy kétbetűs szót látott volna. De én Isteni üzenetnek vettem.
Azon a lelkigyakorlaton mindenki kapott egy borítékot, amiben egy cédulán Isten valamelyik elnevezése szerepelt a Bibliából. Kaptunk időt, hogy elmélkedjünk rajta, hogy tanulmányozzuk, és leírjuk, amit gondolunk róla, amit számunkra mostani állapotunkban az a bizonyos megnevezés jelent.
Még egyetlen főállású bölcselkedővel sem találkoztam, bár elfoglaltsága jó munkának tűnik. Egész nap csak ül az ember és töpreng, aztán néhanapján előrukkol valami bölcs, mélyenszántó gondolattal. Az emberek csak suttogva mernek beszélni körülötte, nehogy véletlenül megzavarják gondolkodás közben: „Pszt! Éppen elmélkedik!”
Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. (Jn 14,27)
Marczel Mihály nevelési könyvei
(részlet az előszóból)