Testi előkészület. Természetes (szentségi) böjt

Hogy pedig a szentáldozásra nemcsak lelkileg, hanem testileg is kellőképpen felkészüljünk, előtte meg kell tartanunk a természetes, ún. szentségi böjtöt, más szóval: éjféltől fogva éhom állapotban kell maradnunk.

Ez a törvény, amely ma már súlyos bűn terhe alatt kötelező, voltaképpen a hívek gyakorlatából fejlődött ki. Hiszen az első áldozás, melyet maga az Úr Jézus szolgáltatott ki, étkezés után ment végbe. A hívek is az első időkben szoros értelemben az Úr-vacsorához járultak, szóval este áldoztak. Mióta azonban Egyházunk a szentmisét a reggeli órákban mutatja be, a híveket a helyes érzék rávezette arra a meggyőződésre, hogy méltatlanság s tiszteletlenség volna addig más táplálékhoz nyúlni, mielőtt az Eucharisztiát magukhoz vették. Ebből a szokásból támadt a törvény, melyet legutóbb a 858-ik kánon is megerősített. A szentségi böjt lényege, hogy aznap a szentáldozás előtt semmit se együnk vagy igyunk. Legyen bár morzsa vagy csepp, amit akár tudatosan, akár feledékenységből lenyeltünk, meg van törve a szentségi böjt fenséges értelme s jelentősége, amelynél fogva Krisztusnak kell lennie az első tápláléknak, amelyet azon a napon magunkhoz veszünk. Azonban hogy az Egyház törvényét, szent s bölcs szándékait helyesen értsük s minden kétségtől s nyugtalanságtól megszabaduljunk, a következő irányelveket kell szem előtt tartanunk.

A szentségi böjt mivolta

Hogy mi az az „evés”, „ivás”, ami a szentáldozás előtt tiltva van, abban a közfelfogás a döntő.

Arról mondjuk, hogy „eszik”, „iszik”, aki a) táplálékot vagy folyadékot nyel le. Tápláléknak pedig a megemészthető dolgokat nevezzük.

Nem szegi meg tehát a szentségi böjtöt s nyugodtan megáldozhatik, aki olyan anyagot nyel le, amelyet akár a közfelfogás, akár a tudomány (kémia) emészthetetlennek minősít. Ilyen pl. a vas, kő, üveg, kréta, fa, köröm, haj, selyem, gyapjú stb. Viszont megtöri a szentségi böjtöt, aki a pelyvát, viaszt, papírt, orvosságot (porokat) lenyeli, mert ezek emészthető dolgok.

b) Az evés és ivás fogalmához tartozik továbbá, hogy a táplálék, a folyadék kívülről kerüljön belénk. Nem sért tehát szentségi böjtöt, aki nyálát, fogaiból szivárgó vért, fogai között hátramaradt ételmaradékot lenyeli. Ellenben nincs már éhom-állapotban s így nem áldozhatik az, aki pl. a vért az ajka külsejéből vagy ujjából szopja, vagy könnyeit felnyalva nyeli le.

Nagyon világos, hogy semmiképpen sem evett, ivott az, aki a szájába vett tápanyagot vagy folyadékot ismét kiköpi.

c) Végül csak arról mondjuk, hogy evett, ivott s így csakis az törte meg a szentségi böjtöt, aki a táplálékot vagy folyadékot az evés és ivás szokott módján vette magához. Így nem „eszik”, „iszik” az, aki bár tudva, de az evés-ivás szándéka nélkül nyál módjára, a nyállal együtt, avagy belélegzés útján valamit lenyel.

Így nem mondjuk, hogy eszik, iszik, aki a nyálába elegyedett fogport, szájvizet leengedi, akinek szájmosás alkalmával csekély vízcsepp szalad le torkán; aki a dohányfüstöt, ételgőzt beleheli; akinek belélegzés útján rovar, por, eső vagy hó csúszik le. Az sem „iszik”, akinek gyomormosás alkalmával némi víz marad hátra gyomrában, vagy belsejében a lenyújtott csőről valamelyes olaj tapad. Ellenben aki este rekedtség vagy köhögés ellen cukrot vesz szájába (kivéve, ha az már éjfél előtt teljesen feloldódott s a gyomorba nem jutott), éhom állapotát elveszti s így nem áldozhatik. Itt ugyanis a cukor szándékos – bár lassú – megevéséről van szó, mely éjfél után is folytatódott.

A szentségi böjt időtartama

A szentségi böjt időtartama attól a pillanattól veszi kezdetét, midőn az óra mutatója éjjel 12 órát eléri, illetőleg az éjfélt ütni kezdi s egészen a szentáldozásig terjed. De mégis azt, amit az óraütés előtt már a szánkba vettünk, nyugodtan lenyelhetjük. Hiszen lesz akárhány jó óra, amely az éjfélt valamivel később jelzi s bajos volna eldönteni, hogy melyik óra jár egészen pontosan.

Tőlünk függ, hogy a helyi órákat, vagy pedig a törvényes középidőt vesszük‑e irányadónak.

Az éjféli szentmise előtt

Aki az éjféli misén áldozik, illő, hogy néhány (3–4) órával előbb már mit sem egyék, igyék, nehogy az isteni eledel profán étkekkel keveredjék. Ezt azonban szoros kötelességnek nem mondhatjuk. Egyházunk ugyanis sohasem parancsolta, hogy áldozáskor gyomrunk teljesen üres legyen, hanem csupán azt, hogy éjféltől fogva semmit se vegyünk magunkhoz. Ellenkező esetben gyomorbajos egyének alig áldozhatnának valaha.

A szentáldozás után

Hasonlóképpen illő, hogy a szentáldozás után addig ne együnk, igyunk, míg a szent színek fel nem oldódtak. És bizonyára tiszteletlenség folytán bocsánatosan vétkeznék, aki ezt a csekély időt sem tudná bevárni, kivéve, ha méltányos, komoly ok, pl. rosszullét vagy gyengélkedés nem menti eljárását.

Teljesen alaptalan azok félelme, akik áldozás után köpni addig nem mernek, míg csak valami táplálékot, italt nem vettek magukhoz. Feltéve, hogy – amint kell – a szent ostyát mindjárt lenyeltük, kevéssel utóbb már köphetünk. Hiszen az Úr Jézus teste egészen más úton száll le belsőnkbe, mint ahonnan a köpet előjön s így nincs veszély, hogy az Eucharisztiát tiszteletlenség éri.

Kétség esetén

Végül megjegyezzük, aki kétségben van, vajon áldozás előtt evett-ivott‑e, avagy midőn magához vett valamit, az óra elütötte‑e már az éjfélt vagy sem, teljesen nyugodt lelkiismerettel veheti az Úr szent testét magához. Mert mint említettük, a kétséges törvény senkire sem kötelező. Valóban kár volna bizonytalan kötelezettség, avagy sokszor alaptalan aggodalom miatt megfosztani magunkat ettől a végtelen jótéteménytől, amelyet az Eucharisztia fogadása jelent s amelyet ily esetben is szívesen nyújt Egyházunk.

Kiket nem kötelez?

A szentségi böjtre nincsenek kötelezve a súlyos betegek, kiket halálveszély fenyeget. Az ilyenek – míg a veszély tart – akár naponkint is fogadhatják a szentáldozást anélkül, hogy éhom maradnának. Azok azonban, kik nem betegség, hanem egyéb okból forognak halálveszélyben (pl. frontra induló katonák, halálra ítéltek) a szentségi böjtre kötelesek, hacsak súlyos nehézség (pl. sürgősség) fel nem menti őket.

A pap is misézhet, ha nincs is éhom, midőn a vasárnapi, ünnepi szentmisét közbotrány nélkül el nem mulaszthatja. A szentségi böjt akkor sem kötelező, midőn az Eucharisztiát azért kell magunkhoz vennünk, hogy szentségtörő tiszteletlenségtől megóvjuk.

Azoknak a betegeknek, kik már egy hónap óta fekszenek a nélkül, hogy hamaros felépülésükre remény volna, a gyóntatóatya megengedheti, hogy hetenkint egyszer-kétszer megáldozzanak, habár a szentáldozás előtt valami folyadékalakú táplálékot vettek magukhoz. (Pl. levest, kávét, teát.) Sőt vannak hittudósok, kik az éhom nélküli áldozást azoknak is megengedik, akik a parancsolt (húsvéti) szentáldozást egyébként semmi módon el nem végezhetik.

(Vö.: Az Anyaszentegyház öt parancsa. 129. lap. Jegyzet.)

Létrehozva 2015. június 29.