A város mindig pogány, csak a természet vallásos. A kövek világpiacán elfogy az ember, elkopik az eszményiség, de mindig felhalmozódik a forradalom, a bűn és sok lesz a halál. A városok nagy pazarlók. A kultúra hamis üressége alatt eltékozolják az egészséget, a csendet, az áhítatot, a mélységet és a hitet.
1994-ben születtem Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Édesapám református, de én az anyai hitet örökölve katolikus nevelést kaptam. Teljesen szeretetteljes légkörben nőttem fel, amelyért nagyon hálás vagyok. Meg is kereszteltek jó korán, és már három éves koromra tudtam mindent, amit egy három éves megtudhat a katolikus hitből.
Daniel egy 110 főt számláló kis falucskában lakik Norvégiában. A jeles napra Rovaer szigetét a közösség egy kis Olaszországgá
Csípős, friss őszi nap volt Kanadában, amikor kiléptem lakásom ajtaján, és becsusszantam fehér Mercédeszem kormánykereke mögé. Amíg a motor felbőgve életre kelt, vártam, hogy betöltsön a siker borzongató érzése, de csak egy olyan csontig hatoló fáradtságot éreztem, amely már a depresszió határát súrolta. Valószínűleg kimerültség, gondoltam, ahogy elhajtottam Torontó város sziluettje mellett anélkül, hogy figyelemre méltattam volna. 34 évesen közeljártam ahhoz, hogy megszerezzem az első milliómat, de a sikert soha nem adják ingyen.
“Szeretettel – és persze nagy késéssel, mert nálam késéssel mérik a szeretetet – küldöm az áprilisi életigét. Azért igyekezni fogok a májusival is, s akkor majd az “igyekezet” lesz a mérce, s nem pedig a késés. De teljesen lazán és minden garancia nélkül, mint szabadúszó és műkedvelő az életige-műteremben.”
Uram, ha meggyőződéssel vallom, hogy szegény vagyok, de egy őszinte pillanatban észreveszem, hogy büszkeségem és irigységem gazdagon burjánzik, szabadíts
„Mágia és hit” rádiósorozat, 8. előadás
„Az öröm, ha nem osztjuk meg egymással, kiszárad és elillan.” (II. János Pál)
Születésem után hamar megkereszteltek, azonban az első áldozásomra két évtizedig türelmesen kellett várnia az Úrnak., ugyan is gyermekkoromban az anyai nagymamánál vettem részt szentmiséken, mivel szinte minden vasárnap hozzájuk utaztunk Bólyra.
„Mutasd meg a gyereknek, melyik úton járjon, s akkor sem hagyja el, amikor idősebb lesz.” (Péld 22,6)
Lányom kollégiumának parkolójában álltunk, nagy fájdalom áradt szét a lelkemben. Lauren megölelte az apját, majd a testvérét. Végül én tartottam a karomban hosszan, szavak nélkül, csak a könnyeim csorogtak.
Hogyan ösztönözzük az embereket, hogy a lépcsőt használják a mozgólépcső helyett? Egy kreatív megoldás, amely vidámságot kelt a résztvevőkben.
Tanítványai erre azt mondták: „Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példabeszédet mondasz. Most tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki kérdezzen téged. Ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.” (Jn 16, 29-30)
Van egy családom. Volt egy Istenképem. Volt egy gyerekkorom. Volt egy félelmem. Volt egy serdülőkorom. Nem akartam a családom. Nem akartam Istent se. Nem lett se családom, se Istenem. Nem tudtam mit akarok. Elsüllyedtem.
Üzletemberként is, szakemberként is nehéz időket élünk. Az Egyesült Államokban egy olyan generációnak vagyok a része, aminek a „Baby Boom” ragadványnevet adták, és közülük sokaknak a munkában is elsődleges célja, hogy nyugdíjba menjenek.