Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A böjt lelke

Sok kifogás esik manapság a böjt, a penitencia, az önmegtagadás ellen ; sokan fölpanaszolják a böjti törvény nehézségeit a munka s az élelmezési viszonyok bonyolultsága miatt, s azt hajtogatják, hogy inkább a belső érzületet kell művelnünk, mint a böjtöt sürgetnünk ; mindezekkel szemben szívesen elismerjük, hogy sok esetben — mint később fölsoroljuk — a böjti törvény tényleg nem kötelez és sokan bizonyos körülmények miatt ki is vannak véve alóla; de mindenekelőtt hangoztatom, hogy ki a böjtről helyesen akar ítélni, s ki ezt az ősrégi, keresztény gyakorlatot jól akarja méltányolni, annak előbb bele kell hatolni a bűnét bánó s a bűnért vezeklő kereszténységnek szellemébe, — annak előbb látnia kell mindazt, amit azok látnak, kik minket önmagunkbatérésre, penitenciára, bánatra, böjtre buzdítanak, — annak előbb az örök, szent remény magaslataira kell hágnia s átéreznie az örök üdvösség vágyát, s az örök kárhozat borzalmát, hogy a bűnt magában letörni s az elkövetett bűnökért elégtételt s engesztelést nyújtani tudjon.

4 Minute
Olvasnivaló

Online idegen

Az internet felhasználási módja sokrétű. Ki milyen, úgy is használja. Olyan mint egy kés. A késsel kenyeret is lehet szelni, de el lehet venni valakinek az életét is.

A hálón sokféle indulatú, akaratú ember találkozik virtuálisan. Ez a találkozó létrejöhet a testi valóságban is. Az már egészen más.

3 Minute
Olvasnivaló

Magyarországon járt Athanasius Schneider

Az Oltáriszentségről és a méltó szentáldozásról szóló Dominus est (Az Úr az) és Corpus Christi (Krisztus Teste) című könyvek által világhírűvé vált püspök tanítását – a Szent István Társulat és a Stella Maris Alapítvány jóvoltából – korábban Magyarországon is nagy érdeklődés fogadta.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Mi a káromlás szó eredete?

Jacques Bernard, a Lille-i Katolikus Egyetem szentírásmagyarázat-tanára a káromlás szó eredetéről és természetéről is értekezik írásában, amelyet a La Croix katolikus lap közölt.

Amikor a Hetvenek görögre fordították a héber nyelvű Bibliát, három elég különböző fogalmat vontak össze a káromlást jelentő blaszfémia eredetijét képező blasphemein szóba. Az első a Naqav, ami azt jelenti: „kimondani Adonáj teljes nevét”, ami szigorúan tilos volt a zsidók számára, hiszen a név által magát az Úr személyét, a lényét illetjük. Éppen ezért volt tilos Istent ábrázolni is.

4 Minute
Olvasnivaló

Sík Sándor: XI. Stáció

Áll a Kereszt az ég alatt,
A föld felett.
Tajtékot ver lába körül
A gyűlölet.
Alul halálos gyűlölet,
Fölül halotti csend.
Föld kiveti, s be nem veszi
Az ég sem odafent.
Ember Fia, Ember Fia,
Egyedül vagy a puszta végtelenben!
– Én Istenem, én Istenem,
Miért hagytál el engem?

2 Minute
Imáink

Közösségek keresztútja

1. Jézus Pilátus előtt – halálra ítélve
Mennyi ítélet, ítélkezés hangzott már el közösségünkben. Papok, hívek egy-más felé, oda-vissza. Hány halálos ítélet! Leírva, megbélyegezve a másik! Hányszor csöndben maradhattam volna és nem tettem!
Segíts Urunk, hogy az ítélkezések eltűnjenek közösségünkből, tudjunk hallgatni, csendben maradni!

6 Minute
Olvasnivaló

Az igazság szabaddá tesz

Amerikai anzix az Acton Intézet 10. nyári kurzusáról – megjelent a Görögkatolikus Szemlélet 2015. téli számában

Azt hiszem minden laikus foglalkozást űző ember számára fontos kérdés, hogy hitét hogyan tudja összeegyeztetni a foglalkozásával, találóbban megfogalmazva civil foglalkozásunkkal hogyan tudjuk hitünket építeni, hitvallásunkhoz hozzájárulni. Én is ezt keresem régóta, ami közgazdászként nem mindig egyszerű, sőt néha kifejezetten nehéz.

7 Minute
Hallgatnivaló

Orlando di Lasso megzenésített bűnbánati zsoltárai

Orlando di Lasso 1584-ben komponált bűnbánati zsoltárai, a Psalmi Davidis poenitentiales a zeneirodalom talán legszebb műve, amely a hét bűnbánati, Dávid királynak tulajdonított zsoltár reneszánsz zenei feldolgozása.

 Nagy és kitűnő komponista, aki közel negyven esztendőt töltött a bajor herceg udvarában. Több kötetnyi latin és francia nyelvű művét adta ki, tehetsége elmélyült és kifinomult.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A megalázkodás ajándéka

Minden sötét időszak után örömünk megalázottsággal keveredik össze – Ha csak örömünk van, kérdés, hogy hallottuk-e egyáltalán Istent -, örülünk annak, hogy hallottuk a szavát és megaláz, amiért olyan sokára hallottuk meg: „Milyen nehezen értettem meg! Pedig Isten napokon és heteken át mondta.” Most adhatja meg Isten neked a megalázkodás ajándékát és vele együtt a szívnek azt a szelídségét, amely most már mindig kész Istenre figyelni.” (Oswald Chambers)

2 Minute
Olvasnivaló

Az eucharisztikus Jézussal való kapcsolatról mint szegletkőről

Interjú Varga László kaposvári plébánossal

P. Vértesaljai László interjúja Varga László kaposvári plébánossal az eucharisztikus Jézussal való kapcsolatról, mint szegletkőről  

Laci atya, a következő eucharisztikus világkongresszust Magyarország rendezheti, most másodjára 1938 után. Melyek voltak az első gondolatok és érzések a hír hallatán?

Amikor meghallattam a hírt először, akkor tele lettem örömmel, hogy azt az ajándékot, amit évtizedek óta személyesen is megélek, és a közösségünk is megél, azt most országos és világszinten Magyarországon ünnepelhetjük. Nagyon remélem, hogy mindazt a tapasztalatot, amit az elmúlt évek és évtizedek alatt mi összegyűjtöttünk, azt közkinccsé tehetjük az ünnep alkalmából.