Az életvezetés etikája: A nagy döntések meghozatalának módja
Előadó: Dr. Papp Miklós görögkatolikus lelkész, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Erkölcsteológia Tanszékének vezetője.
Előadó: Dr. Papp Miklós görögkatolikus lelkész, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Erkölcsteológia Tanszékének vezetője.
Lélekben
Szentmise áhítatában, felfigyeltem édesanyám szép éneklésére, imádkozására. Tisztán, szépen, hibátlanul, áhítattal imádta Istenét.
Megdöbbentem! Ez rendkívüli Kegyelem! Hogyan, honnan tudja az imádságokat folyékonyan mondani?
Tematizálás.- Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! – Az előző életigében Istennek felénk forduló Arcáról elmélkedtünk, mely boldogságot és derűt áraszt. Ez a drága fény – itt a földi életben, a nyomorúság tanyáján, ahol az ember vétkezett – bizony gyakorta eltűnik, s a sötétség angyala megpróbál összekavarni minket. Gyatraságaink és a ránk zúduló csapások láttán, rövid úton megállapítjuk, hogy még nem Urunk országában, a mennyországban vagyunk, hanem elég goromba vidéken, vagyis idegen földön.
Tevékeny életet élő keresztényként némi értetlenséggel hallgattam sokszor az evangéliumi történetet, amelyben Jézus kijelenti: a tevékeny Mártával szemben a szemlélődő Mária az, aki a jobbik részt választotta. Mintha azt mondaná, hogy a keresztényeknek csupán az a töredéke választotta a jobbik részt, aki szemlélődő kolostorban él.
Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk.
Barsi Balázs OFM szentbeszéde (2013. 03. 09). A Bonum TV felvétele
Tematizálás.- Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! – Az előző életigében azt a hittitkot próbáltuk végig-gondolni, hogy a Láthatatlan Atya szeretete hogyan jelent meg láthatóan Jézus Krisztus arcán, egész lényén, életén, szenvedésén – mint egy kinyilatkoztatás – mindannyiunk számára. Az Atya minden tulajdonsága és rejtett gondolata a testté vált Igében, vagyis a Fiúban hogyan lett láthatóvá és felismerhetővé.
Megkezdődött a nagyhét. Jézus ott volt Párizsban az őszi merényletnél, és Brüsszelben is ott volt kedden, a terroristák által „előre hozott” nagypénteken – ahogy minden szenvedésben velünk van.
(Szentgyónás utáni ima)
Szent Édesanyám és Királynőm! Most újra kedved leled lelkemben. Ó végy most engem hatalmas oltalmad alá! Gyermeki bizalommal újra átadom neked szívemet, lelkemet és teljesen neked szentelem magam. Irányíts és vezess az erény útjára, nevelj fel Szent Fiad számára és segíts, hogy egyre hasonlóbbá váljak hozzá!
Kaposváron a javak elosztásáról, a bíróságok működéséről és a jogtudósok szerepéről is szó esett. A városházán 24. alkalommal rendezték
Kedves testvérek, én a jegyességünkről szeretnék néhány szót elmondani nektek, hogy hogyan formált jegyességünk alatt az Úr.
Mindketten hívők voltunk és úgy gondoltuk, hogy a házasságot csak Istenre lehet alapozni, és hogy az emberi erő kevés hozzá. Hogy mi saját erőnkből soha nem fogunk boldog házasok lenni. Ezért az Úrra bíztuk, hogy tanítson meg minket. Jó férjnek és feleségnek, jó apának és anyának lenni. Őt kértük, hogy formáljon minket ilyenné.
Ifjú koromban számos korosztály létezett. Születtek babák, akik csecsemők lettek, majd kicsik, gyermekek, kamaszok, ifjak, fiatalok, középkorúak, idősek, öregek, aggok. Ki-ki korához képest igyekezett élni és viselkedni: alkalmazkodni, engedelmeskedni, lázadni, dolgozni, nevelődni, nevelni és felelni.