A tegnapi hihetetlen meccs után záporoztak a focis bejegyzések, megosztottuk egymással ezt az örömöt. Egy különleges posztra hívjuk most fel olvasóink figyelmét, ami megmutatja, hogyan fordulhatunk egymás felé ebben a mámorban átlépve saját határainkat.
A gyermekek (beleértve minket, „felnőtt” gyermekeket is) sokszor elvárják, hogy a szüleik tökéletesek legyenek. Elveszítjük a türelmünket velük szemben, néha őket hibáztatjuk azokért a dolgokért, amelyek nehézséget jelentenek az életünkben. Gyakran elfelejtjük, hogy ők adtak nekünk életet, és megfeledkezünk arról a számtalan áldozatról, amelyeket a mi jólétünkért és boldogságunkért hoztak.
A következő fotók segítségével szeretnénk újra tudatosítani és elismerni azt a hatalmas szeretetet, amelyet édesapánktól kaptunk. Szeretnénk neki megköszönni a türelmét, gondoskodását és nagylelkűségét. Szeretnénk tőlük bocsánatot kérni azokért az esetekért, amikor kritizáltuk őket. És végül: szeretnénk felidézni a sok csodás, együtt átélt élményt és örömöt, melyet Isten rajta keresztül ajándékozott nekünk.
Ne felejtsük el, hogy mi az ő gyermekeik vagyunk, és egy napon mi magunk is szülők leszünk (sokan közülünk már most is azok).
„a szentségi házasságok nagy többsége semmis” és „az együttélések igazi házasságok, mert hűségesek”
Ferenc pápa csütörtökön többek között, azt mondta, hogy „a szentségi házasságok nagy többsége semmis” és „az együttélések igazi házasságok, mert hűségesek”. Másnapra a vatikáni honlapon egy olyan leirata jelent meg a beszédének, ami már csak a házasságok „egy részét” nevezte semmisnek. Ez érthető módon a cenzúra gyanúját vonta maga után, mármint hogy a vatikáni sajtó iroda szépíteni akar, ezért cenzúrázza Ferenc pápa botrányt keltő megjegyzéseit. Azonban Lombardi atya, vatikáni sajtószóvivőtől pénteken megtudtuk, hogy a pápa maga hagyta jóvá a javított szöveget, és hogy ez teljesen normális így.
A napsütés és programhegyek közepette érdemes egy pillanatra megállni, hogy végiggondoljuk, lelkiekben milyen nyarunk is van/lesz/ volt eddig. Mivel sok kereszténytől hallom, a hétköznapi ritmushoz igazított lelki élet a legmelegebb évszakban egyensúlyát veszti, összeszedtem pár tippet.
Az elmúlt fél évben sok olyan fiatallal találkoztam, akik elkeseredve mondták, hogy teljesen kiábrándultak a kereszténységből, az egyházból, meg úgy általában a vallásosságból. A leggyakrabban előkerülő ok elég meglepő volt: elegük van a sok értelmetlen kötelességből és elvárásból, amit az (egyházi) iskolában, vagy éppen otthon állítanak velük szemben. Úgy érzik, hogy képmutató emberek várják el tőlük, hogy ők is álszentek legyenek… Mi történik itt?
Az igazság nem relatív, nem nézőpont függő és sajnos még attól is független, hogy mit hiszünk róla.
Avagy melyik az a gazdaság, amelyik öl?
Alábbiakban azt elemzem, hogy nem biztos, hogy az „öl”, amire elsőre gondolunk. Nekem az az érzésem, hogy sajnos a mostani diskurzusban, Ferenc pápa gazdasági tanításában, de elsősorban annak interpretálásában, a „fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntik”. II. János Pált idézve a „szabad piacgazdaság” olyan rendszert is jelenthet, ami „elismeri a vállalkozás, a piac, a magántulajdon és ebből következően a termelőeszközök felhasználásával járó felelősség, valamint a szabad emberi kezdeményezés alapvető és pozitív szerepét a gazdasági életben”.
A Catholic Link ismét remek írással jelentkezett, ezúttal egy kis etikettel rukkoltak elő: hogyan viselkedjünk, ha nem katolikusként szentmisén veszünk részt?
Néhány héttel ezelőtt a szentmisén a mögöttem lévő emberek megállás nélkül beszéltek – kezdi írását Becky Roach. Az egész ünnepséget végig beszélték, mondanom sem kell, hogy teljesen az őrületbe kergettek. Egyre súlyosabban éreztem a helyzetet, már csak azért is mert a gyerekeimmel küzdenem kell, hogy csendben maradjak, erre ilyen horribilis példát látnak.
Nemrég számos értelmiségi korholta azokat az „istenfélőként” feltűnő embereket, akik az eutanázia legalizálása ellen érveltek. A szókimondó ausztrál filozófus és humanista, Russell Blackford a héten élesen bírálta az anglikán Justin Welby érseket azért, amit ő a szekuláris érvelés leple alatt megbúvó „alattomos vallásos propagandának” lát.
A május eleji HOPES konferencia (az európai imádság házak vezetőinek találkozója) után Johannes Hartl a keddi munkatársi imát (az egyetlen a héten, amikor minden munkatárs együtt imádkozik) beáldozta egy beszámolóért, mert az előtte való héten annyi stratégiailag fontos dolog történt, hogy szerette volna mindannyiunkkal megosztani. Most az ott elhangzottaktól és a HOPES-on szerzett benyomásaimról szeretnék írni.
A szeretet „nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.” (1Kor 13,6-7) (KG)
Házasságunk elején Roger minden reggel, mikor munkába indult, felkiáltott az emeletre: „Csukd be az ajtót!” Sehogy sem értettem. Csukjam be az ajtót? Minek? Ő van az ajtónál. Miért én csukjam be?
És ez így tartott hetekig (bár lehet, hogy csak nekem tűnt ennyinek). Ifjú feleségként nem akartam kiborítani a bilit, de gondolhatjátok, mennyire bosszantott. Mintha minden reggel ezt kaptam volna: „Bizonyosodj meg róla, hogy csukva az ajtó, és mert még nem vagy felnőtt, érett ember, minden nap figyelmeztetlek rá. Minden. Egyes. Nap.”
Meg vagy elégedve saját luxuséleteddel és egyszer csak kifogy a benzin. Eltűnik minden, ami biztonság. Minden leáll, a megszokott megszűnik.
Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! –Jézus Krisztus az, aki a mindenséget egybetartja, összefogja. De nemcsak a fizikai világot, hanem az emberi pszichét is egybetartja, értékessé értelmessé, s céltudatossá teszi azt. Jézus nélkül kerge az élet, de nemcsak körben megy (kerge /körben) az élet, hanem még össze-vissza is. Szétesik minden : Belül és kívül egyaránt egy hatalmas káosz ! Rendetlenség és tébolyult őrültség lesz a létezés, jelesül :Az emberi létezés.