Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az emberi szavak törékenyek

Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak azzal, hogy egymást szeretitek, mert aki embertársát szereti, teljesítette a törvényt” (Róm 13,8)

Az emberi szavak törékenyek. Csak ha annak lelkéből részesültem, aki szól hozzám, tudom helyesen felfogni azt, amit hozzám intézett szavai jelentenek. Minél inkább egy lélek vagyok azzal, aki beszél hozzám, annál pontosabban és helyesebben értem azt, hogy mit is akar mondani.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Korszerű-e még a tízparancsolat?

Krisztusban Kedves Testvéreim!

Megilletődött szeretettel és őszinte melegséggel üdvözöllek mindnyájatokat, midőn az új egyetemi év megnyíltával a mai napon először gyűltetek az egyetemi templom szószéke alá. De szóljon köszöntésem annak az ezernyi-ezer láthatatlan hallgatómnak is, akik a rádió hullámain fogják figyelemmel kísérni az innen elhangzó beszédeket.

17 Minute
Olvasnivaló

Keserű kenyér

Az Úr sok kegyelemben részesít, hogy magához hívjon, és már azt hisszük, hogy ujjunkkal érintjük az eget. Nem tudjuk viszont,

1 Minute
Olvasnivaló

Mikor az utunk tele van kátyúval

„Egyenes az igazak útja, az igaz ember ösvényét te egyengeted.” (Iz 26,7)

Az első tanítási nap előtti este legkisebb gyermekem, Joshua, közölte, hogy inkább megy börtönbe, mint óvodába. Bátyja szarkasztikusan motyogott valamit az igazgatói iroda ablakain lévő börtönrácsokról, nővére meg az óvodai élet gyönyörűségeit ecsetelve próbálta enyhíteni Joshua rettegését.

4 Minute
Olvasnivaló

Tökéletes döntés nem létezik

„Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Péld 3,6)

Nemrég körbe kérdeztem az embereket Facebook-on és Twitteren: Szerintetek mi az elsődleges oka, hogy az emberek olyan nehezen tudnak döntést hozni? A válaszok túlnyomó többsége valamilyen félelemre utalt:

4 Minute
Olvasnivaló

Fülemüle öt sajátsága

 A fülemülén a következő öt sajátságot figyelhetjük meg:
1. nagyon magasan repül
2. nem tűri a társaságot, még a saját fajának társaságát sem
3. csőrét az ég felé emeli
4. nincsen határozott színe
5. kedvesen énekel

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az Ő nevében kell összejönnünk

Az elharapódzó, sőt burjánzó öntörvényű, az önző ember képére és hasonlatosságára szabott vallásnak, ahol én és az én elképzelésem, akaratom van a középpontban, ahol az számit, ami nekem jó és kényelmes, s nem az Isten akarata és felebarátom java, – nos, az ilyenfajta vallásosságnak nem kedvez Jézus szemlélete.
5 Minute
Imáink

Aquinói Szent Tamás imája

Uram, adj éleslátást a dolgok észlelésére, erőt azok megragadására és megtartására; képességet és rátermettséget arra, hogy ezekhez még mindig hozzá

1 Minute
Tanúságtétel

Egy nő misszióban

„Az asszony otthagyta a korsóját, sietve visszatért a városba, és azt mondta az embereknek: ’Gyertek, van itt egy ember, aki mindent elsorolt, amit csak tettem. Ő volna a Messiás?’” (Jn 4,28-29)

Ha beleveted magad Jézus karjaiba, nem tudhatod, hova fog magával vinni. Újdonsült keresztényként biztos voltam abban, hogy Isten valami távoli misszióba küld. Nagyon messze: Indonéziába.

Igaz, egy évtizedes vad, rosszlány-élet után csak féléve voltam hívő. Nem volt férjem, nem volt diplomám, Indonéziáról annyit tudtam, hogy hol fekszik a térképen. De megtanultam, hogy a keresztények hivatása, hogy „menjenek szerte a világba” (Mk 16,15). Nemde nekem is mennem kéne?

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ezt az ismeretet a Szentlélek adja

Nekünk azonban kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is.“(1Kor 2,10)

Krisztus ismeretének van egy olyan foka, amelyet hitetlenül – a Szentlélek elnyerése nélkül – is el lehet sajátítani, és bizonyos fokig művelni. Sok minden megtanulható a hívő keresztényektől, a hitigazságok egymással egybevethetők, bizonyos következtetések vonhatók le belőlük, és így tovább.

3 Minute