Olvasnivaló

Építkezés a múlt alapjaira

„Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust uratoknak, éljetek is benne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hitben, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen bőséges.” (Kol 2,6-7)

Újévkor minden évben ugyanazt a dilemmát élem át: tegyek újévi fogadalmat, vagy ne tegyek. Egyfelől jó érzés újrakezdeni, reménykedni, hogy idén jobban sikerül. De az igazat megvallva, nem igazán reménykedem. Inkább félek a kudarctól, az újrakezdéssel járó „mi lesz, ha…” feltételezésektől.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A hatodik és kilencedik parancs (6)

2. Szodomai bűn

Vannak a természetellenes fajtalanságnak még egyéb megnyilvánulásai is, melyek nem csupán a régi pogányság között, melyet Isten Szent Pál igéi szerint „a gyalázat indulataira hagyott”, voltak gyakoriak, hanem modern, Istentől elrugaszkodott társadalmunkban sem ritkaságok. Ilyen a szodomai bűn.

Hadd mondja el Szent Pál helyettünk azt, amiről beszélnünk oly nehéz. „Asszonyaik a természet szerint való szokást azzal cserélték fel, mely a természet ellen van. Hasonlóképp a férfiak is elhagyván a természet szerint való szokást az asszonnyal, felgerjedtek kívánságaikban egymás iránt, férfiak férfiakon undokságot cselekedvén …” (Róm 1,26.27) Szóval a férfi s nő szenvedélye kielégítésére saját nemét vagy a másik nemen nem az erre alkotott szervet használja.

11 Minute
Olvasnivaló

10 dolog, amit a férjek a legszívesebben hallanának

Mark Twain egyszer megjegyezte a következőt: „Egy kis dicséret legalább két hónapig képes éltetni.”

Egyetértek. Semmi sem tudja úgy energizálni a házasságot, mint egy jól megfogalmazott, frappáns dicséret vagy megerősítés. Miután itt a szervezetünkön belül végeztünk néhány felmérést, összegyűjtöttük azt a 10 dolgot, amit a férjek leginkább szeretnének a feleségüktől hallani.

2 Minute
Olvasnivaló

Jézust szolgálni Magáért

Sokan szolgálnak neki (Jézusnak), amíg vigasztalásokat kapnak, de kevesen kísérik el, amikor alszik a hullámokon, vagy haláttusáját vívja a kertben!

1 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Szent Antal imalánc – nem ajánljuk

A Lelkiatya válaszol rovatban olvasható eligazítások írója Erdődy Imre (1927–2005) egykori sajóvámosi plébános. A szerk.

Egyre jobban terjed az úgynevezett Szent Antal-lánc. Íme, egyik változata: „Ezt az imát 9 napon át mindennap 7-szer kell elimádkozni! Fénymásolatot kell készíteni 9 példányban, ebből mindennap egy-egy másolatot tegyen más-más templomba, vagy küldje el ismerőseinek. Ekkor kérése meghallgatást nyer. Még sohasem fordult elő, hogy ne nyert volna meghallgatást. De vigyázzon, ne tartsa magánál ezt az imát, tovább kell adni, mert különben nagy bajok érhetik.”

2 Minute
Olvasnivaló

Mikor kell megválogatnunk a szavainkat

„Az igaz megfontolja szívében, hogy mit válaszoljon, a gonoszok szájából pedig árad a rossz.” (Péld 15,28)

Kedvenc szombat reggeli elfoglaltságom, hogy kimegyek az őstermelői piacra. Már a hatalmas épület látványa is, tele közelről-távolról érkezett finomságokkal, gyönyörködteti a szemem. Egyik alkalommal Isten az almákat használta fel, hogy világos üzenetet küldjön nekem a szavaimról.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A hatodik és kilencedik parancs (5)

2. Házasságtörés

Házasságtörés: nemi érintkezés más hitvesével. A paráznasághoz még az igazságtalanság bűnét is csatolja a megejtett hitves házastársával szemben, kinek egyedül van joga hitvesére. Ha mindkét házasságtörő fél házas, ám akkor az igazságtalanság is megduplázódott, amiről a szentgyónásban szintén be kell számolni.

12 Minute
Olvasnivaló

A legszebb dícséret

Sokféle módon hallottam már azt, hogy ‘köszönöm’, de a legjobb tegnap este hangzott el. Egy idős és kicsit boszorkányos kinézetű néni kezéből kicsúszott a boltban egy kenyér.

Pont ott álltam mellette, lehajoltam és felvettem, rámosolyogtam és már mentem is tovább, amikor egyszer csak azt hallom:
– Állj csak meg, drágám!

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Székely János püspök a Kasper javaslatról

Nincs teológiai alapja – foglalja össze társblogunk szerzője a családszinóduson elhangzott javaslatokról a püspöki véleményt . A szerk.

Kérdés: Mi püspök atya véleménye a 2014-es szinódus legvitatottabb felvetéséről: elképzelhető-e érvényes/szentségi házasság után új kapcsolatban élő katolikusok szentáldozáshoz járulása?

2 Minute
Olvasnivaló

Márfi Gyula érsek a párizsi terrorcselekményekről

Most olvasom a Napló utolsó oldalán, hogy az újság megemlékezést szervez a párizsi terrorcselekmények áldozataiért. A beharangozó cikk címe: Én is Charlie vagyok.Szeretném leszögezni, hogy a megemlékezéssel egyetértek, a brutális terrorcselekményeket én is mélyen elítélem, mai szentmisémet az áldozatokért és azok hozzátartozóiért ajánlom fel.

2 Minute
Olvasnivaló

Imádkozzunk, engeszteljünk!

Valaha Írországból indult az a misszió, amelynek következtében Európa keresztény lett. A mostani hírek másról szólnak.

Egy “katolikus” pap (mert hát a szentségi jel letörölhetetlen) szentmisén kampányolt az azonos neműek házassága mellett a népszavazáson. A tetejében azt is közölte híveivel, hogy maga is homoszexuális. A hívek (állítólag) felállva tapsoltak. Úgy tudom, még nem függesztette fel az érsek.

2 Minute