Tanúságtétel

Kérjetek, és megadatik

Szent Fausztina küldetése az volt, hogy emlékeztesse az embereket Isten emberek iránti irgalmas szeretetére, és megtanítsa az Isteni Irgalmasság kultuszának új formáit. Jézus Urunk számtalanszor küldte őt haldokló betegekhez: hiszen amikor az irgalmasság rózsafüzérét haldoklók mellett mondják el, mérséklődik Isten haragja és mérhetetlen irgalom veszi körül a lelket. (Napló,  811)

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Isten terveivel összehangolt ütemben

Fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra.” (Zsid 12,1b-2a)

Igen! – csúszott ki a számon, mielőtt időm lett volna belegondolni, mire is vállalkozom. 

Elmúlt egy év, és gondolataimban a következő esztendőre vonatkozó álmok keringtek éppen, mikor felhívott a húgom egy ötlettel. Fussunk le egy félmaratont – javasolta. Optimista, lelkes volt a hangja, nem sokat töprengtem, felajánlottam, hogy elkísérem erre az izgalmasnak ígérkező kalandra.

4 Minute
Olvasnivaló

Clairvaux-i Szent Bernát: Az új lovagság dicséretére

A keresztény lovagság lelkisége és eszmeisége.

1119-ben francia lovagok rendet alapítottak Jeruzsálemben. Mivel a házuk az egykori jeruzsálemi templom területén állt, templáriusoknak, vagyis templomos lovagoknak nevezték a rendjüket. A regulájukat, amelyet a troyes-i zsinat hagyott jóvá 1128-ban, a kor egyik legbefolyásosabb és legnagyobb hatású egyházi embere, Clairvaux-i Szent Bernát írta meg, akinek nagybátja, André de Montbard maga is a lovagrend egyik alapítója volt.

9 Minute
Tanúságtétel

Ez vezetett az abortuszt végző orvos megtéréséhez

Stojan Adasevic egy abortuszt végző orvos Szerbiából, aki több mint 20 éven keresztül végzett beavatkozásokat, mára azonban ő lett a még meg nem született magzatok legnagyobb védelmezője az országban. Az abortuszban meghalt gyermekekről szóló visszatérő rémálmok vezettek a doktor döntéséhez, amit tíz éve hozott meg.

A férfi huszonhat éven keresztül dolgozott abortuszt is végző orvosként, hozzávetőlegesen negyvennyolc ezer (!) beavatkozást végzett el, volt olyan időszak, amikor napi huszonöt-harmincat. Szerbiában a többség úgy gondolkodott az abortuszról és úgy tanították, hogy az nem más, mint egy “foltszövet eltávolítása”.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A sátán füstje és Don Amorth füstje

– Hozzászólás egy interjúhoz –

Don Gabriele Amorth, a római egyházmegye exorcistája, egy Stefano Maria Pacinak adott interjúban élesen bírálja az Exorcizmus új rituáléját. E bírálat során fontos és figyelemreméltó dolgokat mond, amelyeket nagyon komolyan kell vennünk. Mégis úgy gondolom, bírálata más szempontokból egyoldalú és túlzott.

Előre kell bocsátanom: nagyon tisztelem Amorth atyát. Mélyen hívő, hivatásának élő embernek látom, aki ezreknek és ezreknek szolgált eredményesen a manapság olyannyira elhanyagolt szentelménnyel, az exorcizmussal. Könyve, az „Egy ördögűző tapasztalatai” (Ecclesia, Bp. 1994.), szemkinyitó olvasmány volt sokak számára, magam is rengeteget tanultam belőle. Ami az exorcizmus gyakorlatát illeti, őhozzá képest sehol sem vagyok, egyszerűen nem vagyunk egy súlycsoportban. Ő sokezer exorcizmust végzett, én soha egyet se. Szabadító imát végeztem ugyan, de nem olyan sokat, és minden drámai jelleg nélkül. Nincsenek tapasztalataim rendkívüli démoni jelenségekről.

8 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Édes Jézus – ettől lefagysz

 

 Az Egyesült Államokban és Kanadában a közelmúltban nyitották meg a  „Sweet Jesus” (Édes Jézus) istenkáromló nevű jégkrémlánc első üzleteit.

A cég neve és logója súlyosan sértő. Az anyavállalat, a Monarch & Misfits honlapja szerint „Édes Jézus” egy étterem, mely  „bűnösök lágy szolgálatára és italaira” szakosodott. Ugyanez a webhely azt állította, hogy „240 kelyhet szolgálnak ki minden nap.” Egyik terméküket így hívják: „Oh Sweet Baby Jesus” (Ó, édes Jézus baba)

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Isten nem tisztátalanságra, hanem az életszentségre hívott meg minket

A Római Birodalomban, Krisztus idejében teljes szabadosság uralkodott a nemi szokások területén. A homoszexualitás, a prostitúció, a házasságtörés, a fogamzásgátlás és az abortusz a rómaiak között általánosan elfogadott és gyakorlott szokás volt. Már jóval korábban az olyan görög filozófusok, mint Platón és Arisztotelész is támogatták azokat az állami törvényeket, amelyek engedélyezték az abortuszt és az eutanáziát (fogyatékkal született gyerekek és tehetetlen öregek meggyilkolását). Azokban az időkben jöttek létre az első abortuszklinikák, valamint azok a sebészeti műszerek, melyek lehetővé tették a gyermek meggyilkolását az anya méhében.

6 Minute
Olvasnivaló

Bibliai próféciák 2019-re

A Biblia hiteles próféciái alapján a következőkre számíthatsz a 2019-es esztendőben:

…amennyiben január 1. és december 31. között, vagyis Isten szerető jóságának jegyében születtél:

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A másik alapvető emberi igény: az igazságosság

Az evangélisták és prédikátorok a szeretet utáni vágyunkat szólaltatják meg, amikor Isten szeretetének evangéliumát hirdetik nekünk. Ez rendjén is van, mert az evangélium Isten megmentő szeretetéről szól. Az azonban az emberi természettől idegen és ezért ostoba feltételezés, hogy a szív megelégedne azzal, ha pusztán a szeretetről hall. Sok evangélista és prédikátor azt gondolja, hogy az emberek kizárólag Isten szeretetére vágynak, ezért üzeneteikben kizárólag Isten szeretetét kínálják nekik. Ezzel nem csak az a baj, hogy megcsonkítja és az emberek igényeihez igazítja a Biblia ennél lényegesen összetettebb üzenetét, hanem az is, hogy alapvetően félreérti az emberi szívet. Nem a szeretet az egyetlen elemi igényünk. Az igazságos ítélet is az.

9 Minute
A megújulásról

A kegyelem áradata

2017 júniusában, Pünkösd alkalmával, 127 országból, több mint 50 000 ember gyűlt össze Rómában, hogy megünnepeljék katolikus karizmatikus megújulás 50.

1 Minute