Olvasnivaló

Natuzza Evolo stigmái

Fortunata Evolo, “Mamma Natuzza”, ahogyan azok nevezték, akik ismerték, 1924. augusztus 23-án született a calabriai Paravatiban, egy kietlen és szegényes

6 Minute
Olvasnivaló

A másik magyar stigmatizált

Befejeződött Galgóczy Erzsébetről szóló sorozatunk, bemutattuk a szent életét, önéletrajzi bejegyzések alapján.

Amikor írtunk róla, mint az egyetlen magyar stigmatizáltról – Szent Pio is rá hivatkozott, miszerint minek jönnek hozzá magyarok, amikor van nekik is stigmatizált szent emberük – egy olvasói észrevétel érkezett:

Galgóczy Erzsébet nem az egyetlen stigmatizált volt Magyarországon. (Magyar) Boldog Ilona, domonkos szerzetesnő (+ 1270), szintén viselte Krisztus sebhelyeit. Rendtársa és nevelője volt Árpádházi Szent Margitnak. Így Ilona, Margit és Galgóczy Erzsébet alakját összeköti a magyar nemzetért vállalt életfelajánlás, engesztelő szenvedés.”

3 Minute
Olvasnivaló

Natuzza Evolo, a stigmatizált misztikus

Munkáljátok üdvösségeteket” (Fil 2,12)

Az olaszországi Calabriából származó Natuzza Evolo a katolikus egyház egyik legnagyobb stigmatizált misztikusa különleges jele volt annak, hogy Krisztus itt van köztünk és minden embert üdvözíteni akar. 1944 őszén Natuzza észrevette, hogy áldott állapotban van. Férjével együtt örömmel várták első gyermekük megszületését.

Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az Egyházba behatolt halálra vezető szándék

Az Egyházba behatolt halálra vezető szándék gonosz tetteinek csúcspontja az, mikor látványosan hidat épít az Egyház és a bűn közé, mintegy összekapcsolva azokat. Ha merjük meglátni a mai egyház kettősségét és merünk az alábbi üzenetek tükrében tovább gondolkodni, akkor nem nyugodhatunk meg annak a tudatában, hogy a katolikus Egyházhoz tartozunk, s így az egyház vezetése alatt a biztos úton haladunk.

Már az első emberpár szembesült Isten Paradicsomában az élet egyik legnagyobb kihívásával, hogy a jó és a rossz közül melyiket válassza. Isten világosan megmondta, hogy mit szabad és mit nem, s az első emberpárnak azt is tudtára adta, hogy az engedetlenség következménye a halál. Egészen biztos, hogy az ember bukását mindig az okozza, hogy nincs tisztában azzal, hogy mit jelent a halál – értve ezt az első emberpártól kezdve a történelem minden élő emberére.

6 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Szent Pio atya: 13 tény, amit érdemes tudni vele kapcsolatban

Pio atya leginkább az imádsággal és a békével kapcsolatos mély bölcsességéről, a stigmáiról, bilokációjáról szóló csodás beszámolókról, az ördög által való fizikai támadásáról, és a lelki életben való tökéletesedéséről ismert.

A mozikba kerülő új film révén (főszerepben Shia LaBeouf) sokan foglalkoznak a Pio atya néven ismert katolikus pap és szent életével és örökségével.

9 Minute
Olvasnivaló

Akitai Miasszonyunk üzenetei

1973-ban, egy süket japán apácának, Ágnes Katsuko Sasagawa nővérnek többször megjelent a Szűzanya, és megkapta a stigmákat is. Egy fából készült szobor Akita (Japán) közelében sírni kezdett csodálatos módon. Ez több mint száz alkalommal megtörtént, egyszer a televízióban is közvetítették egész Japánban, miközben sírt. Az orvosi vizsgálatok megerősítették, hogy ezek valóban emberi könnyek.

7 Minute