Családvédelem

Az örökbefogadás mindent megváltoztat a világon egy gyermek számára

Dr. Ray Guarendi mérlegeli az új családtagok befogadásával kapcsolatos fontos dolgokat

A szerkesztő megjegyzése: Az adoptálás Dr. Ray Guarendi tanácsait kínálja a házaspárok által az örökbefogadással kapcsolatban feltett kérdésekre adott válaszokon keresztül. Ez a részlet egy olyan kérdésre összpontosít, amely azt firtatja, hogy idősebb szülőként bölcs dolog-e a család bővítése.

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

„mert a romlandó test gátolja a lelket”

Édesapám mondta többször, ahogy egyre idősebb lett: egy dologra figyelj fiam, hogy ne öregedj meg. Persze hogy nem sikerült nekem (sem).

A fizikai öregedést nemigen lehet befolyásolni – a szépészeti eljárások sokszor visszaütnek. A szellemi öregedést talán jobban lehet befolyásolni azzal, hogy hogyan élünk, mit tartunk fontosnak, mennyire és mivel kötjük le agyunkat a dezinformáció zuhatagából.

Nemrégen penitenciaként kaptam, hogy egy igehelyről elmélkedjek, és a címben szereplő verset nyitottam (Bölcs 9,15). Az alábbi kérdések fogalmazódtak meg bennem – közreadom, hátha segítség lesz másoknak is ebben a rohanó világban.

1 Minute
Imáink

Öregek imája

Te adj erőt, hogy bízni tudjak
Ha megbántanak, ne zokogjak.
Te add meg, hogy eltűrjenek,
Hogy hibáimmal is szeressenek.

1 Minute