Húsvéti nagyinterjút készítettünk Barsi Balázs ferences rendi szerzetessel. A Széchenyi-díjas teológus lapunknak beszélt a húsvét valódi üzenetéről; a keresztény kultúráról; az új és a régi rítusú szentmise viszonyáról; Európa és Magyarország jövőjéről; valamint arról, hogy már van egy evangélikus egyház, nincs szükség még egyre.
Kattints a meghallgatáshoz.
Első beszéd
Dr. Barsi Balázs atya homiliája a pécsszabolcsi Magyarok Nagyasszonya templom búcsúján. 2022. október 8.
Szent Mihály arkangyal neve – és a név a Bibliában mindig a lényeg hordozója – csodálkozó örömteli felkiáltás és figyelmeztetés is egyben: „Ki olyan, mint az Isten?” A sátán, az őskígyó lázadása éppen abban áll, hogy Isten fölsége nem örömre, hanem irigységre hangolja, olyan akar lenni, mint az Isten, de Isten és az ő kegyelme nélkül. Erre a lázadásra próbálta rávenni Ádámot és Évát, s ezzel kísért minket is nap mint nap. Hétköznapjaink meg vannak jelölve a Szent Mihály és a sátán közt folyó küzdelemmel, amely ugyan már örökre eldőlt, de még tart az utolsó napig.
Frissítve (2018. ápr. 17.)
Barsi Balázs atya fontos betoldással bővítette az általa készített Antigenderista eskü magyar szövegét. Tolmácsolva Balázs atya szándékát, arra kérünk mindenkit, hogy lehetőleg ezt a változatot terjessze. A szerk.
Nagyböjt második vasárnapja, 2022
A Ferenc pápa által meghirdetett Szent József-év december 8-áig tart. Az apaságról készített interjúsorozatunk lezárásaként Barsi Balázs ferences szerzetest kérdeztük az édesapjáról, az apai szeretetről és Szent Józsefről.
– Sióagárdon született, teljesen más néven. Hogyan lett Barsi Balázs?
– Édesapám sváb ember volt. A nagyszüleim a sváb Bonyhádvarasdról Sióagárdra költöztek tíz gyerekkel, öt fiúval és öt lánnyal. A Teixler család magyarosította a nevét a negyvenes években, a legtöbbjük Tegzesre, de édesapám az édesanyám nevét vette fel, így lettem Barsi. A rendben a Balázs nevet kaptam. Az anyakönyvemben még Teixler István szerepel.
Évekkel ezelőtt egy orosz filozófusnő, Tatjana Goricseva művét olvastam. Elgondolkodtató, hogy az emlékezet rostáján mi az, ami fennakad, hiszen hosszú évek távlatából is az Istenről beszélni veszélyes című írásának egy részlete elevenen él bennem. A hívő orosz ember – szemben a féktelen szabadságvágyában elvallástalanodó nyugatival – azért, hogy lelki vigasztalást, megerősítést kapjon – írja Goricseva –, képes volt üldöztetések és megfélemlítések közepette, viszontagságos körülmények ellenére is útnak indulni, és sokszor étlen-szomjan, az életét kockáztatva felkeresni azokat a sztareceket, akikről hitte, hogy az Isten szavát teszik hallhatóvá abban a könyörtelen világban.