“Apró szentek, szent Dávid,
Pénzbe járjon bokáig.
Született a Krisztus, de nem palotában.
Hanem istállónak szegény jászoljában.
Ez az Üdvözítő álgyon meg titeket.
Élet és halál van a nyelv hatalmában. (Péld 18:21)
Az a tény, hogy mi emberek tudunk beszélni (Isten földi teremtményei között egyedüliként!) – óriási kiváltság, hatalmas lehetőség, és súlyos felelősség. Kiváltság a beszéd képessége, mert az állatok nem képesek rá.
Tavasszal a mandulafák virágoztak és jó termést ígértek San Giovanni Rotondóban, néhány nappal később azonban hernyók érkeztek, és felfalták a virágokat.
A gazdák a mandulatermésből éltek egész éven át, így kétségbeesetten próbálták megállítani a hernyók pusztítását. Miután egyedül nem boldogultak, Pio atya segítségét kérték. Ő megnézte a fákat a zárda ablakából, és úgy döntött, hogy megáldja azokat. Ünnepi ruhába öltözött, és imádkozni kezdett.
„Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa.” Jak 3,5-6a
Láttam mostanában egy képet ezzel a felirattal: „Uram, karodat tedd a vállamra, kezedet pedig a számra.” Elmosolyodtam a mondaton, de egy kora reggeli telefonnal Isten megbökte a szívemet, hogy felfogjam szavaink hatalmát.