Ignáci Szikrák
Egyetlen emberrel, még a legelvetemültebbel sem lehet Isten dolgairól beszélni anélkül, hogy ebből igen nagy haszon ne származnék. Forrás: Loyolai
Egyetlen emberrel, még a legelvetemültebbel sem lehet Isten dolgairól beszélni anélkül, hogy ebből igen nagy haszon ne származnék. Forrás: Loyolai
„Férje egész szívével ráhagyatkozik, és nem jár rosszul vele.” (Péld 31,11)
Az ékszerész hölgy mosolyogva nézte, hogy a vőlegényemmel megérintjük a sötétkék bársonyra helyezett gyémántokat, amiket elénk rakott. „És mégis mekkora keretben gondolkoznak?” – kérdezte, és hangjában reménység csengett.
„Így keresztül kellett mennie Szamárián… Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. Dél felé járt az idő. Egy szamáriai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” (Jn 4,4.6-7)
Egyedül megint. Ezen tűnődött, mialatt magányosan lépkedett a kút felé. Nem voltak körülötte nevetgélő barátnők. Apró kezek nem kapaszkodtak a szoknyájába. Testvérek jelenléte nem segítette az idő múlását.
Az irányt tévesztett etika
A tekintélyes üzleti lapban, a Wall Street Journal-ban egy cikk a következő címet kapta: „Mit ér egy etika kurzuson kapott jeles?” A cikk arról számolt be, hogyan próbálnak a vezető üzleti iskolák gátat szabni a csalások áradatának az üzleti és szakmai világban. Az újságcikk szerint számos különböző etikai képzés megvitatására került sor.
Még most is kavarognak bennem a gondolatok és a képek, pedig már harmadik napja, hogy visszaérkeztünk római zarándoklatunkról… Úgy bukkannak fel bennem újra és újra, mint virágszirmok, amelyekbe belekap, majd tovalibbent a szél. Melyik nap volt a zarándoklat legszebb napja? Nem tudom. Mint ahogyan zarándoktársaim sem tudtak az úton visszafelé megejtett – egész napos – beszámolójukban megegyezni… Melyik volt lelkileg a legfelkavaróbb pillanat? Mindegyikünknek más és más. Sőt, az embernek az az érzése, hogy saját magának is sok ilyen pillanata volt. És az egyik ekkor, a másik pedig akkor bukkan fel az emlékezés bugyrából…
„Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nem Krisztus vérében való részesedés? És a kenyér, amelyet megtörünk, nem Krisztus testében való részesedés? Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan, hiszen mindnyájan egy kenyérből részesülünk.” (1Kor 10,16-17)
Isten azért hagyja, hogy éhezzem, hogy rá gondoljak, hogy vágyakozzam utána. Az Eucharisztia vételére az a legalkalmasabb állapot, ha éhezem Istenre, ha szomjazom Jézus szeretetére, ha olyan intimitás után kívánkozom, amelyet ember nem képes megadni, csak Isten Lelke. Olyannyira öntudatlan és hálátlan életet élünk, hogy Istennek meg kell engednie, hogy mérges kígyók és skorpiók lakta nagy és félelmetes pusztán és víztelen sivatagon át vigyen az utunk, különben nem is vágyakoznánk utána.
„Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja.” (Mt6.33)
Sokszor megtapasztaltam már az ima erejét, ha családomért vagy másokért imádkoztam. Most azonban arról szeretnék szólni, ami Pünkösd szombatján és azóta történt velem.
„…éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.” (Iz 55,11)
Nagyon különbözünk a férjemmel, Montyval. Házasságunk kezdetén ezt még élveztem is. De ahogy teltek az évek, egyre több idegességet – vitákat, ajtócsapkodást, egymás fejéhez vágott visszavonhatatlan szavakat – okoztak a különbségek. Toxikus gondolatok és szavak bukkannak fel, és töltik meg szívemet, majd buggyannak ki az ajkamon. Gondolatok melyek nem távoznak, gyökeret eresztenek. Vagy mély vágásokat okoznak.
Úrnapján az Oltáriszentséget ünnepeljük, a kenyérben és borban köztünk élő Úr Jézust, a valóságos Istent és valóságos embert. Hitünknek e nagy misztériumát és egyben nagy kincsét az egyházi év folyamán sokszor ünnepeljük, elsősorban Nagycsütörtökön, amikor Jézus rendelte az Oltáriszentséget, amikor az utolsó vacsorán így szólt a parancs: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Azonkívül ünnepeljük minden szentmiseáldozatban, minden szentségimádásban, amikor hívő szeretettel vesszük Őt körül.
A média által is kedvelt személyiség, Fulton Sheen érsek egy lépéssel közelebb került a boldoggá avatáshoz azt követően, hogy vatikáni teológusok testülete egyhangúlag elismeri a csodálatos gyógyulást egy halva született csecsemő esetében, melyet Sheen érsek közbenjárásának tulajdonítanak..
Daniel Jenky, Peoria egyházmegye (USA) püspöke nemrégen kapott tájékoztatást annak a héttagú teológiai bizottságnak a határozatáról, amely a Szenttéavatási Kongregáció tanácsadója.
„…hogy szívükben megerősödve és a szeretetben egyesülve eljussanak a tökéletes megismerés teljes gazdagságára: Isten titkának, Krisztusnak a megismerésére” (Kol 2,2)
Ahogy belépett az ajtón, láttam rajta a változást. 16 éves Andrew gyermekem edzésről érkezett, és a szokásos fásult, kimerült kifejezés helyett mosoly ragyogta be az arcát, mely így olyan volt, mint a telihold.
Hallottátok, hogy azt mondták: „Szemet szemért, és fogat fogért.” Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki pereskedni akar veled és el akarja venni a köpenyedet, engedd át neki a ruhádat is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj. (Mt 5,38-42)
Nekünk, vallásos, hívő embereknek is szólnak az olyan véres történetek, mint amelyet a mai Olvasmányban olvasunk, s arra figyelmeztetnek, hogy az isteni törvény legkisebb megszegése, a felebarát ellen elkövetett legcsekélyebb bűn is egy-egy lépés a gyilkosság felé.