Olvasnivaló

Imádkozzunk és böjtöljünk a békéért!

Kedves Testvérek!

A püspöki konferencia (az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia – a szerk.) sokadszor kér már minket az Ukrajna békéjéért való imádkozásra, amihez most kéri a böjtölésünket is. Valóban, tudjuk jól, hogy a lélek imájához mindig hasznos hozzátenni a test imáját is: az önmegtagadást és a böjtöt, különösen olyankor, amikor nagy bajban vagyunk.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A hatodik és kilencedik parancs (12)

Függelék. A házas tisztaság

A tisztaság szent törvényének a házasélet küszöbén sem szabad megtörnie. Az elv: „kívánságod alattad leszen és te uralkodjál rajta” (Ter 4,7), épp úgy kötelező a házasokra, mint a nem házasokra, csupán érvényesülése módosul a cél s állapot szerint.

Azért is, úgy véljük, nem teljesítenők kitűzött feladatunkat, ha hallgatnánk a házas tisztaságról; annál is inkább, minthogy a tapasztalás szerint, igen nagy azok száma, kik házasságra lépnek s abban élnek, anélkül, hogy állapotbeli kötelességeik eme fontos kitevőjéről tájékozva volnának.

11 Minute
Imáink

Ima a Szűz Anyához

Szűz szülője Istennek
Engedd, hogy tied legyek!
Tied élet s halálban,
Tied jó és balsorsban,
Tied küzdve szenvedve,
Tied most és örökre!
Szűz szülője Istennek,
Engedd,hogy tied legyek!

2 Minute
Imáink

Canisius Szent Péter imája

Könyörülj rajtam, Uram Jézus Krisztus, mint ahogy a jobb latoron könyörültél! Hatalmas kegyelmedbe ajánlom értelmemet, lelkemet, testemet, becsületemet és minden javamat. Oltalmazz

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ne féljünk csalódást okozni

Mert még nem álltatok ellen a vérontásig a bűn ellen vívott harcban, és elfelejtettétek a vigasztalást, amely nektek, mint fiaknak szól: ,,Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha büntet, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz minden gyermeket, akit magához fogad.” (Zsid 12,4-5)

Isten kegyelmének jó felhasználása vagy elhanyagolása nem a mi magánügyünk, hanem mindkettő kihat Krisztus Titokzatos Testének egészére.

3 Minute
Tanúságtétel

Tizenöt rendkívüli tanúságtétel (3)

VIII

„Legdrágább testvéreim és barátaim a Raboni Editora kiadónál, Mindenek előtt remélem, hogy jó egészségben vagytok. Nagy örömmel írom ezt a levelet nektek, hogy hitemről tegyek tanúságot. Másfél évvel ezelőtt az egyik lánytestvérem, aki Portugáliából jött, megismertetett engem egy gyűlésen a szabadulás rózsafüzére imával, amikor a fővárosban voltunk.

8 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A hatodik és kilencedik parancs (11)

VI. A tisztaság védelme

„Ha felfoghattuk volna a drágalátos vérnek néhány cseppjét, melyet Üdvözítőnk a kereszten ontott s azt törékeny edényben göröngyös úton vinnők, mily óvatosan lépkednénk, hogy el ne ejtsük. Hogyan, tehát nem tudjátok‑e, hogy szívetek az az edény, mely ez isteni vér árát tartalmazza? És mivel oly törékeny, nagy gonddal kell reá vigyáznotok.” Szent Bernát e szép szavai hűen jellemzik azt a körültekintést s szorgosságot, mellyel legféltettebb kincsünket, lelkünk tisztaságát óvnunk s ápolnunk kell.

13 Minute
Imáink

Kölni Szent Brúnó imája

Isten, ki hatalmas vagy, s kinek szolgája lettem, kérlek téged, és mindig is állhatatosan kérni foglak, hogy kiérdemelhesselek Téged. Nem

1 Minute
Olvasnivaló

Személyesen Istentől tanulni jobb

Ha imádkozva olvassátok az Evangéliumot, belülről értitek majd meg, hogy el kell fogadni a megaláztatásokat, ahogyan Jézus elfogadta. Semmitől sem kell félnünk, az ördögtől sem. Az ördög megretten az alázattól és félni kezd. Még a mély hitnél is jobban megrettenti és elijeszti az alázat.

Tanúságtétel

Tiszta szívemmel igent mondtam

Teljesen a mennyei Atya kegyelméből tagja lettem a Lelkes Tréningnek. Az első lelkigyakorlaton egyszer csak indíttatást éreztem arra, hogy Isten meg akar gyógyítani. Először nem mertem elhinni. De Ő megerősítette bennem a tervét, így végül próbára tettem a dolgot: megszegtem a diétát.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ha úgy érzed, valamit nagyon elrontottál

„Jézus azt mondta neki feleletül: ’Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.’ Erre az asszony kérte: ’Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen idejárnom meríteni.’” (Jn 4,13-15)

Volt-e már, hogy azt gondoltad, olyat tettél, ami miatt Isten elfordult tőled? Ha igen, nem vagy egyedül: mind átéltük már ezt. Mind hoztunk helytelen, rossz döntéseket. Előfordul, hogy ennek ára a házasságunk, a munkánk, barátságokat vagy a lelki békénket veszítjük el.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

C. S. Lewis hitről és hangulatokról

Mi a hit? Ezt a kérdést sokféleképpen megválaszolhatjuk, attól függően, hogy a hit mely aspektusát akarjuk előtérbe helyezni. Beszélhetünk arról, hogy a hit a láthatatlan valóság megragadásáról, illetve Istennek a nem létezőt létbe hívó hatalmáról szól, vagy hogy a hit bizalom, Isten ígéreteinek komolyan vétele és egyben az azokra való ráhagyatkozás, vagy hogy a hit egzisztenciális megtapasztalás, melyben Istentől függő helyzetbe hozzuk magunkat, vagy hogy a hit alázat, saját csődünk elismerése és Isten kegyelmének befogadása, stb.

4 Minute