A Gyermekorvosok Amerikai Testülete (American College of Pediatricians) 2016. március 21-én kiadott egy előzetes állásfoglalást Gender Ideology Harms Children (A gender-ideológia árt a gyermekeknek) címmel. Azt ígérik, hogy ennek az állásfoglalásnak bővített formáját nyáron fogják megjelentetni. Az állásfoglalásnak különös jelentőséget ad az egyre durvuló öltözővita, ami az amerikai társadalmat lázban tartja.
Ha egy vezetővel beszélgetek a sebezhetőség és a vezető kapcsolatáról, szinte mindig az az első reakció, hogy a kettő nem igazán fér meg egymás mellett. A vezetőnek erősnek, biztosnak kell lennie, egyébként nem fogják őt követni, sőt, visszaélnek gyengeségével. Itt mindjárt érdemes is megállni: miért van az, hogy a sebezhetőség hallatán a döntő többség a gyengeségre asszociál?
Brené Brown mentál higiénés szakember és egyetemi kutató 2010-ben egy olyan TED előadással rukkolt elő, amelynek a címe „A sebezhetőség ereje”1 volt. Közel tíz éves kutatás eredményeit osztotta meg és ahogy a címben is szerepel, arra jutott, hogy a sebezhetőség erő és nem gyengeség.
Úgy tűnik, a felnőttek legújabb generációja végre felfogja: a közösségi média ártalmas. Az elmúlt tizenöt évben a Facebook, a Twitter, a Snapchat, az Instagram és a TikTok is fénykorát éli; még mindig masszívan népszerűek, és jelenleg a TikTok áll az élen. Mégis, miközben a felnőttek nagy száma korlátozza a közösségi médiára fordított idejét, a képernyő előtti idő megnőtt egy bizonyos demográfiai csoport, a gyermekek körében. Lehet, hogy kezdjük magunk mögött hagyni a közösségi médiát, de a gyerekek még csak most kezdenek ráállni.
„Minden utadon Őrá figyelj, és Ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Péld 3,6)
Már megint az volt, ami az utóbbi időben annyiszor: magány és csüggedés uralta a lelkemet. Dagonyáztam az önsajnálatban, s esélyem sem volt, hogy elaludjam.
Isten azt akarja, hogy egymással és vele egységben éljünk. Ennek nyomait kerestük saját életünkben. Életünk eleven részévé lesz Isten, ha valódi egységre törekszünk kapcsolatunkban. Végül tudjuk meg azt is, hogy Isten jóváhagyja a házasságot, velünk mosolyog.
Hisszük, hogy Isten nem teremtett és nem teremt selejtet. Mindannyiunkat jónak teremtett, saját képére és hasonlatosságára. Férfiakat és nőket egyaránt.
Hisszük, hogy nem szerethetjük, amit nem ismerünk. Különösen nem önmagunkat. És mivel az fejezi ki lényünket leginkább, amit érzünk, fel kell fedeznünk, meg kell ismernünk érzéseinket, hogy megismerhessük önmagunkat és másokat.
Dave Rubin, a BlazeTV konzervatív csatorna népszerű szakértője nemrégiben bejelentette, hogy ő és „férje”, David Janet béranyaság által tettek szert két gyermekre. Amikor láttam, hogy még néhány hívő keresztény is megünnepelte ezt a hírt, tudtam, hogy itt az ideje a zsigeri ellenőrzésnek. Helyezzük a hitet és az értelmet az asztalra, és nézzük meg, hány halálos bűnt követnek el, amikor „házas” homoszexuális férfiak bérlik a béranyák méhét, hogy saját maguknak szerezzenek gyermeket.
Én legalább tízet számoltam.
A napokban számos hírportál (köztük az Index, a 444 és a Mandiner is) beszámolt arról, hogy egy több mint félmilliós mintával végzett friss kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a homoszexuális hajlam nem genetikailag meghatározott. A Science tudományos folyóiratban publikált kutatási eredmények szerint van ugyan öt olyan genetikai változó, amely csekély mértékben hozzájárulhat a homoszexuális hajlam kialakulásához, ezek hatása azonban nem prediktív a tényleges viselkedést illetően, ráadásul több átfedésben van olyan egyéb tulajdonságokkal, mint pl. az élményekre való nyitottság, a kannabisz-használat vagy a kockázatvállalás, tehát az ok-okozatiság sem világos.
Ahhoz, hogy megértsük az egyházon belüli válságot, először is meg kell vizsgálnunk azokat a folyamatokat, amelyek az egyházon belüli jelenlegi helyzethez vezettek. Ennek a válságnak a gyökerei sokkal messzebbre nyúlnak vissza, mint a II. vatikáni zsinat ideje. Ez a keresztényszocializmus XIX. századi megjelenésében érhető tetten.
Valójában a keresztényszocializmus első megnyilvánulásai közvetlenül a francia forradalomból eredtek, és így megelőzték a szociálkatolicizmust.
Péter történetét meghatározza a Jézus Krisztussal való találkozás. Az evangelistákelbeszélse szerint ennek a találkozásnak a története egyúttal megtérés-történet is. Tehát mindegyikünkre vonatkozik. Hiszen mi is találkozunk emberekkel, akik találkoztak életükben Jézus Krisztussal. S ezek az emberek minket is Jézushoz vezetnek. Jézus tekintete és ígérete, követésre hívó szava, mindenkit személyesen érint, mindenkinek a személyes szabadságát szólítja meg. Jézus hangsúlyt fektet az első találkozásokra, ezekben az első találkozásokban érezhetjük a szeretet sajátos dinamikáját.
Tudom, hogy ez hosszú lesz… de bízzatok bennem, és kérlek, olvassátok el… különösen a plébániámhoz tartozók.
Holnap veszek részt Fr. Heilman Grace Force podcastjában egy beszélgetésen, és egy olyan témáról beszélgetünk, amely valóban előtérbe került a saját lelkiségemben és abban, ahogyan a lelkipásztori létet látom. Ez lesz a húsvéti prédikációm lényege is.
Az Egyesült Államok egyik városában új intézetet építettek vakok számára. Az épületre nem terveztek ablakot. Gondolták, hogy a vakok úgysem látnak ki rajta. Rövidesen észrevették, hogy a vakok rosszkedvűek, szomorúak, és sokan megbetegednek. Rájöttek, hogy a napsugár hiánya okozza a bajt.
Ezt az imát Szent Klára Szent Ferenctől, mint mestertől tanulta meg, és naponta elimádkozta.
Péter, egy eucharisztikus gyermek az üldöztetés idején
Peter Schmidtlein 1967. április 16-án született Karaganda közelében. Német származású szüleinek, Peter és Serafina 5chmidtleinnak, nagy, nyolcgyermekes családjuk volt. Az oroszországi németekhez tartoztak, akiket Sztálin Kazahsztánba deportált.
A Pro Missa Tridentina Alapítvány keresztúti imafüzetéből
Ének:
Jézus világ megváltója, Üdvözlégy élet adója, Megfeszített Isten fia, Szentkereszted szívem hívja, Jézus add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, veled éljek.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged!
Mert Szent Kereszted által megváltottad a világot!