Zarándoklat
Aki zarándoklatra vállalkozik, legiobban teszi, ha olyankor végzi azt, amikor mások nem zarándokolnak vele együtt, még ha szokatlan időben történik
Aki zarándoklatra vállalkozik, legiobban teszi, ha olyankor végzi azt, amikor mások nem zarándokolnak vele együtt, még ha szokatlan időben történik
„Akkor hittek ígéreteiben, és dicséretet énekeltek. De csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében.” Zsolt 106,12-13
Mitchell, a kisfiam, kíváncsi gyermek volt. Ahogy megtanult beszélni, ugyanazt a három kérdést hallottuk tőle mindegyre: Miért? Hogy? Mikor?
Fr. Szilveszter blogján találtam az alábbi hivatkozást, melyet örömmel osztok meg az olvasóval. A szerk.
A vasárnap ünnepléséről beszélgettünk Andrásfalvy János szalézi szerzetessel.
Megéleződik az ünnepben a lélek?
Don Bosco azt mondja, „az ünnep megszentelése meghozza az áldást a hét minden napjára”. Az ünnepben a lélek erőt kap, amit kívülről nem látnak az emberek. Még a vasárnap dolgozni kényszerülő buszsofőr, a kórházi ápolónő is annak tudatában teszi a feladatát, hogy ez különleges nap, melyért kiemelt fizetés jár. Tudják, ilyenkor pihenésre lenne joguk. Nagyon fontos, hogy az ember ne feledje a vasárnap jelentőségét, hogy ez a nap számára ne folyjon össze szürke masszában a hét többi részével. Az Anyaszentegyház a kényszer, a kényelem hatására elhajló emberi természetet megerősíti, és előírja számára a vasárnap megszentelését a szentmisével.
Schütz Antalra úgy találtam rá, hogy miután rájöttem, a kegyelemtan nélkül nem lehet megérteni a misztikát, szerettem volna az alapvető kegyelemtani ismeretek birtokába jutni. Ez azonban nem ment. Az összes számomra elérhető könyvvel körülbástyázva próbáltam tisztázni, mit is jelentenek és hogyan függenek össze egymással azok a fogalmak, amelyekkel a szerzők oly nagy ívben dobálóznak.
Nem vetem meg a mély gondolatokat, amelyek táplálják a lelket és egyesítik Istennel, de már régen megértettem, hogy nem kell
1. Végy egy kisbabát2. Készíts róla videót.3. Vedd le a hangot lejátszás közben, és kezdd el szinkronizálni, amit mond 🙂
Minden léleknek jól meg kellene gondolnia, hogyha szükségében nem is segíti meg azonnaI az Isten és nem haltgatja meg a
A NaNE Egyesület honlapján a letölthető kiadványok között találtam néhány nagyon jó anyagot az erőszakmentes kommunikációról. Mivel azonban ezek hosszú, az átlagos olvasó számára nem érdekes részek között találhatók, nem egyszerűen linket adok meg, hanem némileg szerkesztve közzé teszem itt ezeket.
Mivel a lélek személyes-szellemi képződmény, ezért legbenső és legsajátosabb lényege, amelyből ereje s életének hullámzó folyama forrásozik, nemcsak ismeretlen X, amelyet a lélek tapasztalható tényeinek magyarázatára feltételezünk, hanem olyasvalami, ami felragyoghat és tapasztalhatóvá válhat előttünk, bár továbbra is titokzatos marad. Egész szellemi élete tudatos, és lehetővé teszi a visszapillantást önmagára, anélkül, hogy keresztülhaladna az imádság kapuján.
„Az égből szózat hallatszott: ’Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik’.” (Mt 3,17)
Nemrég történt. A mosogatónál álltam, próbáltam enyhíteni a stressz szúró érzését. Nagy volt rajtam a nyomás.
Beszélgetés közben türelmetlen voltam a férjemmel. Hajtottam a gyerekeket kifelé az ajtón. Rohantam a következő feladathoz, majd a következőhöz. Gyorsan főzzem meg a vacsorát, majd sürgettem a családomat, hogy mielőbb végezzenek vele. Rohanásra van beállítva az életem.
Az Isten jelenlétében eltöltött tíz perc alatt többet gyarapodunk a kegyelemben, mint Tőle távol töltött tíz év alatt.
A hangtalan imák nem maradnak némák Isten előtt.
A rövid imák éppen elég hosszúak.
Az imának olyan nagy az ereje, hogy képes megmozdítani azt a kart, amely a világmindenséget mozgásba hozta.
Ezt a könyvet eredetileg az anyósom kedvéért kezdtem el olvasni. A II. világháború és az utána következő évtizedek sokféle szörnyűségét látva, egész életében nagyon foglalkoztatta az a kérdés, hogyan van ezekben jelen Isten. Többször is nekikezdett Schütz Antal könyvének, de a bonyolult filozófiai eszmefuttatásokon mindig fennakadt.
Az, hogy az ember ezekben örömét találja, tényleg feltételez egy olyan elméleti érdeklődést, ami nem mindenkiben van meg. Ugyanakkor ez a könyv – mint egyébként minden jó elméleti problémafelvetés – a legmélyebben érinti az ember mindennapi életét és számomra teljesen meggyőző értelmezését adja annak a kornak, amelyben élünk.
Mi hát a boldogság, ha nem mindenféle jónak a birtoklása, amely az embert teljesen elégedetté teszi? De van-e valaki ezen