Olvasnivaló

Athanasius Schneider: Dominus est (7)

VII

Az Egyház pontosan a rítuson keresztül tanúsítja a Krisztusba vetett hitét és imádja Őt, aki az Eucharisztia misztériumában jelen van, és aki eledelként adatik a híveknek.[1] Az eucharisztikus Kenyér kezelésének módja kiemelt pedagógiai értékkel bír. A rítusnak hűségesen kell tanúsítania azt, amit az Egyház hisz. A rítusnak a hit (a dogma) szolgálatában álló nevelőnek kell lennie. A liturgikus gesztusok, különösképpen azok a gesztusok, amelyekkel az eucharisztikus Urat, a „Szentek Szentjét” fogadjuk, a testtől és a lélektől olyan magatartást követelnek, amely megfelel a lélek elvárásainak. Ebben az értelemben tanít Isten Szolgája John Henry Newman bíboros:

Olvasnivaló

Athanasius Schneider: Dominus est (6)

VI.

Néhány évvel ezelőtt Joseph Ratzinger bíboros a következő aggódó megállapítást tette arra vonatkozóan, ahogyan egyes helyeken az áldoztatás zajlik:

„A különbségtétel nélküli áldozásban már nem emelkedünk fel a szentáldozás eseményének magasztos szintjére, hanem az Úr ajándékát lerántjuk az önrendelkezés és a mindennapiság közönséges szintjére.”[1]

Olvasnivaló

Hogyan lépjünk kapcsolatba Istennel?

Az alábbi három tanács állítólag egy francia templom hirdetőtáblájáról származik. A szerk.

Ha belépsz e templomba, lehetséges, hogy Isten hívó szavát fogod hallani. Azonban nem valószínű, hogy a mobiltelefonodon fog hívni Téged. Ezért köszönjük, ha a belépés előtt kikapcsolod készüléked.

Olvasnivaló

Fatimáról beszél Lucia nővér

Az első kötet négy Emlékezése magában foglalja az egész fatimai üzenetet:
– Az Első Emlékezés, 1935-ben íródott, José Alves Correia da Silva leiriai püspök parancsára. Ebben Lúcia elsősorban Jácinta jellemét írja le.

– A Második Emlékezés, amely 1937-ben keletkezett, bemutatja Fatima történetét, az Angyal és a Szűzanya Szeplőtelen Szívének jelenéseivel.
– A Harmadik Emlékezés (1941) Jácinta lelki életéről beszél és feltárja a Titok első két részét.

Olvasnivaló

Athanasius Schneider: Dominus est (5)

V.

A régi Egyházban a férfiaknak kezet kellett mosni a konszekrált Kenyér vétele előtt.[1] Ezenkívül a hívő mélyen meghajolt és az Úr Testét közvetlenül a szájába vette a jobb tenyeréről és soha a balról.[2] A tenyér egyszerre szolgált paténaként és korporáléként (különösen a nők esetében). Így olvashatjuk Alresi Szt. Cezáriusz (470-542) egyik prédikációjában:

„Minden férfinak, aki áldozni akar, meg kell mosnia kezét. És minden nőnek be kell takarnia tenyerét egy vászonkendővel, hogy arra helyezhessék az Úr Testét.”[3]

Olvasnivaló

Athanasius Schneider: Dominus est (4)

IV

Az egyházatyák élénken ügyeltek arra, hogy az eucharisztikus Kenyérnek a legkisebb darabkája se vesszen el, ahogyan Jeruzsálemi Szt. Cirill figyelmeztetése oly meggyőző módon bizonyítja:

„Amikor odalépsz, ne nyújtsd ki simán tenyeredet, és ne tárd szét ujjaidat. Hanem bal kezedből csinálj trónust jobb kezed számára, mert ennek kell fogadnia a Királyt … Légy éber, hogy az Úr Testéből semmit se veszíts el. Ha egy rész kiesne tenyeredből, az úgy kellene tekintened, mintha saját tested valamelyik tagját veszítetted volna el.