Az Afréka Alapítvány és a Hungary Helps sajtótájékoztatója után, még a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) idején beszélgettünk a nigériai misszió szívével és egyik motorával, Fodor Rékával – vagy ahogy nevezik őt, Afrékával. Szó esett NEK-ről, családról, misszióról, életről, halálról – Afrikáról.

– Hogyhogy nem együtt jelentek meg a NEK-en Csókay Andrással?

– Együtt visszük ugyan az Afréka Alapítványt és az egész afrikai missziót, de a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökeiként mindketten rettentően elfoglaltak vagyunk, ezért egyszerre egy helyen soha nem lehet minket látni. Esetleg néha fotózáson, amikor a szünetben végre megöleljük egymást, hogy „Szia, tesó, hogy vagy? Még élsz?”

– Mindig együtt vitték ezt a missziót?

– Nem, de a célunk egy. Hogy a kezdetekről meséljek: Csókay András már háromszor járt Nigériában, amikor én még szinte azt sem tudtam, hogy az hol van a térképen. Elmentem egy előadására, ahol kiderült számomra, hogy ahol Csókay dolgozik Nigériában, ott nagyon mélyen hívő katolikus közösség él, és az érsek atya a fenntartója a katolikus kórháznak. Megkértem: amikor négy nap múlva újra kiutazik, kérdezze már meg, hogy kell-e belgyógyász?Mikor hazajött, mondta boldogan, hogy „persze!”. Ott amúgy mindenki vigyorog, olyan boldogok, noha mennyi nélkülözés van – ráadásul nagyon vendégszeretőek. Végül kimentem teljesen egyedül.

Az volt az álmunk, hogy 24 orvossal kéthetes váltásban le tudjuk fedni az egész évet jelenléttel, hisz akkor tudunk küldeni adományt, itthon tudunk háttérimát szervezni, egyszerűsödik a logisztika, egyebek.

Csókay például januárban ment, Szeifert professzor februárban, aztán Alessandra Isidori milánói idegsebész márciusban és így tovább.De nem az a lényeg, aki kint van. Az a kirakatban van. Amellett ugyanakkor rengeteg dolgok folyik a háttérben. Nézzük csak onitshai testvérkéinket; amit az érsek atya csinál. Ha kiesik a kocsiból a kerék, akkor kit hívjunk fel, egyáltalán ki főzzön ránk, ki mosson ránk?Egy célunk van, és az Afréka Alapítványt is természetesen együtt csináljuk, de nem „térben” együtt – az egyszerűen időpocsékolás lenne. 

Amikor Csókay hazajön, gondolom, kipihenik őt az atyák, felkészülnek rám (nevet), és jön a belgyógyászat. Meg az árvíz, a tűzvész, a malária, a tífusz és minden, ami nem idegsebészet. 

Most lesz az első olyan misszió – pedig már volt vagy 16 eddig összesen –, amikor együtt megyünk majd, novemberben.Én kimegyek tavasszal és ősszel is, mert ott „tesókáim” lettek és annyi dolgom van – az egész átalakult egy humanitárius misszióvá. Nem „csak” az éhínséggel küzdünk, hanem van árvaházprojekt, ösztöndíjprogram, oktatás, sok minden.Tavaly, amikor jött a Covid, fél évre odakint rekedtem. 

Az hatalmas kegyelmi időszak volt. Egyrészt az Afréka Alapítványt nagyon sokan megismerték és egyre többen elhitték, hogy valóban arra fordítjuk a pénzt, amire kell. Valami fantasztikus csoda folytán elképesztően sok támogatónk lett. De az, hogy a tavalyi évben összekoldultam végül 150 millió forintot, az nem az én érdemem, hanem magyaroké.

Nem nyertem a lottón, nem volt nekem pénzem; én nem tudtam volna 7500 családot 18 ezer tonna rizzsel etetni.

Ezután teljesen átalakult a misszió. Most azt látom, hogy az orvosi jelenléttel, 24 orvossal nem sikerült lefedni a 12 hónapot, bár ez még most is terv, de nem lesz mindenkiből fonott hajú Afréka. 

Ha egy orvos csak önkéntesként jön, akkor ő számíthat egy két hetes misszióra. Én már minimum két hónapot vagyok kint, Csókay egy hónapot, a többiek meg két-három heteket.

A teljes cikk elolvasható itt.

Az Afréka Alapítványnak adakozni itt lehet.

Létrehozva 2021. szeptember 26.