Másnap este a szeminárium nyilvános telefon fülkéjéből felhívtam a Kecskeméten élő Édesanyámat, mert szokás volt, hogy mindig vasárnap este beszélgettünk egymással. Megkérdeztem tőle, hogy van, mire ő azt válaszolta, hogy jól is meg nem is. Elmondta, hogy egyrészt jól, mert álmodott a Mamikával (az ő Édesanyja) másrészt nem jól, mert nem érti a furcsa álmot. Hálás volt ugyan az álomért, mert nagyon ritkán álmodik a Mamikával és ezért minden álom öröm számára. Viszont „elvárja”, hogy ha már álmodik, akkor olyasmit álmodjon, ami szép emlék marad számára, amire vissza lehet emlékezni és megvigasztalja az ember szívét, hogy mit is mondott neki az Édesanyja.

Megkérdeztem, hogy hát mi volt a furcsa az álomban, mire elmondta a következőt. Álmában megjelent neki a Mamika aki nagyon szép volt. Mosolygott és csak annyit mondott, hogy köszöni a pörköltet és nem mondott semmi mást.

„Nahát hallod, most mond meg, hogyan vigasztalhatná meg a szívem a pörkölt, miért pont ezt mondta nekem és miért nem valami szebbet” – mondta nekem az Édesanyám a telefonba.

Ekkor én már nevettem a telefon túlsó oldalán és mondtam, hogy én bizony értek már mindent és el is magyaráztam.

A teljes cikk elolvasható itt.