Amikor ez év elején hallottam a pánamazóniai szinódusról, aggódtam az Egyház jövője iránt. Hallottam furcsa doktrínákról és gyakorlatokról, hogy az Egyháznak „Amazonas arcot” adjanak. Amikor megkérdezték, szeretnék-e az Amazonas-régióba menni, hogy megnézzem, mi történik, ugrottam a lehetőségre.

A brazil székhelyű Plinio Corrêa de Oliviera Intézet (IPCO) kiterjesztette a meghívást a Tradition, Family and Property tagjai számára, hogy júliusban csatlakozzanak egy „karavánhoz”. Meglátogatjuk a brazil Amazonas régió több városát, hogy aláírásokat gyűjtsünk a brazil Amazonas szuverenitásának védelme érdekében. Az amazóniai szinódus titkárának címzett petíció azt is kéri, hogy folytassák az indiánok hagyományos evangelizációját.

Ezért nagy megtiszteltetés számomra, hogy fiatal amerikaiak küldöttségének tagja lettem, mely csatlakozott további brazil fiatal önkéntesekhez. Július 8–27 között aláírásokat gyűjtöttünk több mint 22 városban, 4 különböző brazil államban. A petíciót a perui Amazon régióra is kiterjesztettük.

A „karaván” negyven fiatal katolikus emberből álló csoport volt, mindannyian jól öltözöttek, négy nagy furgonnal jártunk egyik helyről a másikra. Nagy érdeklődést tapasztaltunk. Bárhová is mentünk – benzinkutakon, éttermekben vagy templomokban, az emberek tudni akarták, kik vagyunk, honnan jöttünk és mit csinálunk. Ez az érdeklődés szintén segített bennünket petíciónk terjesztésében.

Sajnos az amazóniai régióban sok brazil még csak nem is hallott a római októberi szinódusról, ahol a jövőjükről fognak beszélni!

A karaván napi terve az volt, hogy minden nap új városba utazunk, ahol az önkéntesek felkeresik a városi főtereket és a környező üzleteket. Ezek a központi helyek szinte mindig nyüzsögtek az emberektől, és az IPCO szemet gyönyörködtető arany feliratait nehezen lehetett nem észrevenni. A felírólapot tartó fiatalos önkénteseket saját zenekaruk kísérte. A hazafias és vallási brazil himnuszok, mint például a Viva Mae de Deus e Nossa és a Hymno da Bandeira, a közönség nagy részét arra ösztönözték, hogy közeledjenek hozzánk és érdeklődjenek a petíciónk iránt.

Ahogy utaztunk, a brazil terület óriási változásait tapasztaltuk meg. Minden nap egy új kaland volt. Brazília Amazonas-régiója nagyon változatos, nem csak az esőerdő. Hatalmas mezőket, nagy tanúhegyeket, erdőket, mocsaras területeket és sivatagszerű bozótokat láttunk. Az időjárás többnyire nagyon forró és száraz volt, átlagosan 37 C^o fok volt. Ez drasztikusan megváltozott, amikor Peruba mentünk, és áthaladtunk az Andok-hegységen, 14 000 láb magasságon. Ott olyan fagyos hőmérsékleteket tapasztaltunk, hogy kénytelenek voltunkk meleg téli felszerelésre váltani.

Ami a legjobban lenyűgözött Brazília kapcsán, az a katolikus identitásra való állandó emlékeztetés.

Miasszonyunk útszéli szentélyek voltak mindenütt az autópályák mentén. A benzinkutakon a teherautó-sofőröket hívó katolikus misehirdetéseket láttunk. A mezőgazdasági területken a Megváltó Krisztus szobrok vigyáztak a növények és a nyáj felett. A gyógyszertárakat szentekről nevezték el. Minden városi főteret egy templom vagy katedrális előtt építettek föl. Brazília lelke katolikus. Karavánunk célja az volt, hogy az Amazon régió katolikus maradjon!

A karavánút alatt sok ezer emberrel beszélgettünk. Nehéz lenne minden beszélgetést rögzíteni. Íme néhány történet arról, mi történt.

• Az egyik önkéntes elmagyarázta a karaván célját a helyi papnak. A mise után a pap kihívta az önkéntest, mondván: „Szeretnénk meghívni Michaelt a Plinio Corrêa Társaságból, amely kampányt folytat a városban, ami nagyon fontos az Egyház és Brazília számára.”
• Egy önkéntes felkeresett egy idősebb nőt, aki egy fiatalember közelében állt és a nő kérte az önkéntest, hogy magyarázza el neki a petíciót, hogy segítsen neki a döntésben. Amikor az önkéntes magyarázni kezdett, a mellette álló fiatalember félbeszakította, és megkérdezte: „Ez a Plinio Corrêa de Oliveira Intézetből származik?” Az önkéntes igenlő választ adott. A fiatalember erre azt mondta a nőnek, hogy „ha az IPCO-ból származik, akkor nyugodtan aláírhatja, mert azok a dolgok mindig jók.” A fiatalember aztán elmagyarázta, hogy elolvasta az Amazon-szinódus munkadokumentumát, és látta, hogy mennyire abszurd. Figyelmeztette az önkéntest, hogy az egyházmegyében sok felszabadítási teológiát képviselő pap van.
• Sok protestáns kijelentette, hogy ellenzik a házas papok gondolatát.
• A petíció aláírása után egy nő azt mondta: „Ezt el kell mondanod az egész országnak. Nem! Ezt el kell mondani az egész világnak, mert senki sem tud erről.”
• Egy másik nő aláírta és azt mondta: „Ezt akarják csinálni az Egyházzal? Egy új egyházat akarnak létrehozni. Az egyház soha sem tanította ezt.”
• Az egyik ember nagyon meg volt döbbenve, hogy egy egyházi zsinat az Amazon nemzetközivé válását fogja megvitatni. Elkérte az önkéntestől a püspökök és a többi résztvevő nevét, hogy mindenkit figyelmeztessen a szomszédságában és a plébániáján.
• Egy fiatal férfi nagyon megdöbbent, amikor hallott a a petíciónkról. Azt mondta, hogy minden, amit a zsinaton megvitatnak, abszurd. Azt is mondta, hogy meghökkentő, ahogyan Ferenc pápa intézi a dolgokat. Nem tűnik természetesnek, inkább úgy tűnik, hogy egy szándékos tervezetet követ.
• Amikor egy önkéntes elmagyarázta a petíciót egy fiatal párnak az utcán, a férfi félbeszakította: – Szóval ellenzi a zsinatot? – Amikor az önkéntes elmondta kifogásait, a férfi válaszolt: – Nem kell semmit elmagyaráznia. adja oda a felírólapot, szeretném aláírni.” Siránkozott az Egyház hanyatlásának sajnálatos belső állapotáról is.

Miután három hetet töltöttünk az úton és 4000 mérföldre utaztunk Brazília vidéken, húsz nap alatt 20 000 aláírást sikerült összegyűjtenünk. Amikor megkérdezték, ki szeretné folytatni, a csoportban mindenki felemelte a kezét. A legtöbbnek azonban vissza kellett térniük az iskolába, mert véget ért a vakáció.

Első kézből látni a petíció hatását az amazóniai katolikusok körében egy óriási kiváltság és tapasztalat volt, amit soha nem fogok elfelejteni. A karaván leadta a riasztást az Amazonas térségében az Egyház jövőjéről jelenleg Rómában zajló vitákkal kapcsolatban. Az utazás során tapasztalt kellemetlenségek és nehézségek emlékeztettek bennünket az első misszionáriusok megpróbáltatásaira, akik keményen dolgoztak egy valódi katolikus Brazília kiművelésében és gondozásában.

Ahelyett, hogy az Egyháznak „amazóniai arcot” próbálnak adni, a szinódusnak talán tisztelnie kellene azoknak a misszionáriusoknak a munkáját, akik közül sokan mártírként adták életüket ezért. Követniük kellene a jezsuita misszionárius és szent José de Anchieta példáját, aki nagyon keményen dolgozott azért, hogy Brazíliának és Amazóniának „katolikus arcot” adjon.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2019. október 13.