Kell-e félnünk az iszlám hódításától? Mit keres egy katolikus pap a hinduista Indiában? És mitől javultak meg egy orosz börtön lakói? A válaszokat Zakariás atyától tudtuk meg, aki Indiából jött Magyarországra, s nemrég a nagykanizsai Jézus Szíve templomban tartott lelki napot.

A hetvenkét esztendős római katolikus pap immár negyedik alkalommal járt hazánkban, s mint elmondta, ez idő alatt több ezer emberrel kötött ismeretséget. Ennek köszönhető, hogy – mint most is – újra meg újra meghívják, tartson lelki napot a híveknek. Egyébként Indiában, a kontinens déli csücskében elhelyezkedő Kerala államban él és szolgál. Itt ma már a lakosság túlnyomó hányada keresztény, harmincöt százaléka katolikus, a többiek pedig muzulmánok vagy hinduk. De ez Indiának csak egy kis darabja – mi a helyzet az ország egészét illetően?

– Indiában ma hét vallás él egymás mellett, s mindegyik jól megfér a másikkal – mondta az atya. – Ezek mindnyájan azonos jogokkal rendelkeznek, nincs alá- vagy fölérendeltségi viszony, tiszteletben tartják egymás hitét. Mindegyiknek jogában áll a saját gondolatait propagálni, a tolerancia ez ügyben, azt lehet mondani, végtelen. Ennek megfelelően a megtérés is önkéntes dolog, mindenkinek a magánügye, mi nem erőltetjük. Ha valaki a szívében úgy érzi, hogy igen, én keresztény szeretnék lenni, az előtt az ajtó mindig nyitva áll. Kényszeríteni azonban természetesen senkit nem kényszerítünk, és legfőképp nem akarunk a többi vallásra licitálni. De hogy a kérdésre is válaszoljak: a kereszténység, a keresztény emberek ma elismertek Indiában. Persze, mint mindenütt, nálunk is élnek fanatikusok, akik a muzulmánok, a hinduk, vagy éppen a keresztények ellen vannak, de szerencsére az ő számuk elenyésző. A többség a szeretet jegyében fogant együttélést becsüli.

Zakariás atya egy missziós papi közösség tagja, amit azért hoztak létre, hogy a világ minden részét felkeresve hirdessék az evangéliumot.

– Hatvannyolcan alapítottuk ezt a közösséget, mely révén előbb Észak-Indiában, majd Németországban szolgálhattam – tudtuk meg az atyától, akiben egy roppant barátságos, alázatos embert ismerhettünk meg az őt meghívó és a tolmácsolásban segítő Gáspár Klára révén. – Tíz évig különböző plébániákon dolgoztam, aztán pedig lehetőséget kaptam arra, hogy a világ bármely pontjára elmehessek prédikálni. Több, mint húsz országban járhattam így, Ausztráliától Amerikáig, de prédikáltam például Litvániában és Oroszországban is.

A Zalai Hírlap teljes cikke elolvasható itt.

Létrehozva 2011. november 13.