Dr. Csókay András idegsebész, szakmájának egyik legelismertebb személye. Szakterülete többek között a koponyasérülések és a mikroérsebészet is. Mégis úgy gondolja, hogy ő csak kezel, Isten pedig gyógyít. Nyitottságának köszönhetően mély és tanulságos interjút készíthettünk vele, tabuk nélkül beszélt múltjáról, kisfia elvesztéséről, hitéről de a 777 olvasóinak is fontos üzenetet fogalmazott meg. Nagyinterjú Dr. Csókay Andrással!

Szívből gratulálok, hiszen nemrég Budapest díszpolgára lett: mit jelent Önnek, hogy a szülővárosa kitüntette?

Az ember mindig elgondolkodik, hogy mivel érdemelhette ki az elismerést, úgy vélem, hogy az evangelizációs tevékenységem az oka a kitüntetésnek: ez számomra egy kijelölt irány, amelyhez komoly lelki erősség kell. 

Az én feladatom az orvostudományt újraevangelizálni. 

Ha a tudományban próbálsz Istenről beszélni, akkor előbb-utóbb egy óriási negligencia vesz körül. De én rendületlenül tanúságot teszek arról, hogy minden tudományos ötletemet – amitől jobban gyógyulnak a betegek – imában kaptam. Ez pedig nem „píszí”, ezt gyakran megtapasztalom. Ezt a díjat tehát a Jóistennek köszönhetem, de a Honvédkórház idegsebészeti munkatársainak is hálás lehetek, mert el tudnak fogadni. Végül is mára nagyjából a tudomány is igazolta a feltámadást, a teremtést és a Biblia igazságait.

A közvetlen kollégái nem tekintenek Önre furcsán a hite miatt?

Óvatosan, de nagyon kedvesen tekintenek rám: mint egy jámbor vallási őrültre, de hát nem vagyok az! (Nevet).  Ez borzasztó dolog: ha te kimondod Jézus nevét a munkahelyeden, akkor furán néznek rád. Nemrég Belgrádban jártam egy konferencián, ahol azt mondtam, hogyaz orvos csak kezel, míg a Jóisten  gyógyít, ezen pedig voltak, akik felháborodtak.

Most is olyan átéléssel beszél a hitéről, amely egészen ritka még keresztény körökben is. Nincsenek soha megingásai?

Dehogynem! A legnagyobb megingásom akkor volt, amikor megtaláltam a 10 éves kisfiamat megfulladva a kerti medencénk húszcentis vizében, aki egy epilepsziás roham keretében szédült oda. De ha arról az alapról indulsz el, hogy Isten jobban szeret téged, a családodat, a gyerekeidet mint te magad, akkor minden tragédia drámává szelídül,

ahol ugyan van katarzis, de a végén felemelkedés van.

A felesége korábban úgy fogalmazott egy előadáson, hogy „eszünk ágában sem volt Istent vádolni a kisfiúnk halála miatt”.

Valóban nem vádoltuk Őt egy pillanatra sem, de iszonyatosan depressziós voltam másfél éven keresztül.

A hite mentette ki ebből?

Abszolút, csak a hitem. És nem a tanult hitem, ez az igazán érdekes! Rengeteg dolgot tudhatunk Istenről, de mégis kell egy szívbéli megtapasztalás: ha ez megtörténik, akkor jössz ki az örvénylő spirálból. Csak az értelem hitével nem tudsz kijönni a mélypontokból. Nagyon sokáig eljutsz, de nem leszel boldog, örömöt sugárzó keresztény.

Sokszor találkozott az élete folyamán a halállal, ám azt hiszem ezt követően mégis teljesen máshogy gondolkodik már róla.

Igen, és azt látom a mai fiatalokon, hogy nem tudnak mit kezdeni a halállal. Én nagyon sokat gyakorlok friss halottak boncolásával: a fiatal tanulók az elején lelkesek, de az első órákat követően már sokan lemorzsolódnak. Ha hinnének a feltámadásban semmi problémájuk nem lenne, de így, hogy sokan nem hisznek benne már baromi sok gondjuk van vele. A keresztények nagy része a lélek halhatatlanságáig eljut, de odáig már nem, hogy egyszer újra egyesül majd a megdicsőült testével. Mert keveset imádkoznak. Én is abba a hibába esek, hogy gyerekeimnek állandóan Istenről beszélek, ahelyett, hogy Istennek beszélnék többet a gyerekeimről.

És ez kontraproduktív lesz, mert azt mondják, hogy „Apa, hagyjál már békén!”.

Nemrég feleségével Marosvásárhelyen jártak, ahol a Házasság Hete keretein belül tartottak előadást: szóba került a házasságuk korábbi válsága is, hogyan tudták megmenteni és újra felépíteni a kapcsolatukat?

A megbocsátás – ez a kulcsszó. Nagyon sokszor azt hisszük, hogy már megbocsátottunk, de ha mélyen magunkba nézünk, akkor azt látjuk, hogy a szívünkben még ott van a harag. Ezért kell sokat imádkozni: borzasztó nehéz, de azért a férjért is kell, aki szemétkedik a feleségével, akivel ráadásul három gyermekük van. Én is pontosan ezt tettem a feleségemmel. Összeszorított foggal, de imádkoznia kell azért a bűnös emberért. Házasságot törni nemcsak harmadik személlyel lehet, hanem alkohollal, munkával, bármilyen függőséggel, még bélyeggyűjtéssel is.

Önmagának nehezebben bocsátott meg, mint a felesége Önnek?

Elképzelhető. Tudni kell megbocsátani magadnak, a másiknak – és Istennek.  Vannak olyan helyzetek, amikor haragszunk Rá, és csak az imával tudjuk ezt feloldani.

Magának és Istennek is megbocsátott a legnehezebb időkben?

Istennek biztosan.  Magamnak nehezebben: gyakran még most is fogom a fejemet, hogy milyen ostoba badarságokat csináltam korábban. Az a borzasztó, hogy az én korábbi életvitelem teljesen átlagosnak számít, ezért kellenek a tanúságtételek. Például, amikor azt hallja valaki, hogy engem mennyire megviselt a kicsapongó életem, lehet hogy magára ismer és elkezd gondolkodni.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. április 17.