Az üzleti és szakmai szférában, csakúgy mint az élet más területein az idő kissé ellentmondásos jelenség. Amikor egy kőbe vésett határidőről van szó, az idő hihetetlenül gyorsan repül, és ez fokozza bennünk a stresszt. Amikor viszont izgatottan várunk egy fontos döntésre – talán egy előléptetésre, vagy arra, hogy egy lehetséges üzletfél aláírjon egy szerződést – úgy tűnhet, hogy az idő múlása jelentősen lelassul.

Nemrég figyeltem meg olaszországi utazásom során, mi a gyakorlat Európa több részén: a cégek, beleértve a kiskereskedéseket és az éttermeket, gyakran bezárnak a koradélutáni órákra, hogy sziesztázás közben mindenki felfrissülhessen. Európában nem szokatlan az sem, hogy több hétre, akár egy hónapra szabadságot vegyenek ki nyáron az emberek.

Az amerikaiak ezzel ellentétben gyakran az idő rabszolgáinak tűnnek. Sokan vonakodnak attól, hogy nyári szabadságra menjenek, mert attól tartanak, hogy versenytársuk felülkerekedik rajtuk, vagy távollétükben a főnök mást emel a pozíciójukba. Egyesek az ebédjüket is csak az íróasztaluk mellett falják be, annyira tartanak tőle, hogy elmaradnak az elvárt teljesítménytől.

Mindössze pár hete estem át második szívműtétemen, melynek eredményeként ma új szemszögből tekintek az időre. Ez az operáció, mely során kicserélték egy sérült szívbillentyűmet, jóval kisebb beavatkozással járó procedúra volt, mint a nyílt szívműtétem 12 évvel ezelőtt. A felépülés tehát sokkal könnyebben és gyorsabban ment, de a műtét komoly volta mégis segített abban, hogy más szemmel tekintsek a dolgokra.

Az állásom szempontját tekintve, az általam elvégzett munkát, bár fontosnak tartom, hamar elvégezné valaki más, ha én már nem lennék erre képes. Néhány feladatomat valószínűleg senki se végezné el. Viszont ha az emberi kapcsolataimra – a feleségemre, gyerekeimre, unokáimra, barátaimra valamint a mentorálás és tanítványozás során megismert férfiakra – gondolok, ezen a területen lenne érezhető a leginkább a hiányom.

A kérdés tehát az, hogy ha előre tekintek, hol fektethetem be a legjobban az időmet? Nem azt akarom mondani, hogy nem kellene tovább folytatnom a munkát, amelyet élvezek, és amelyre érzésem szerint elhívattam, de nem tehetem ezt a számomra fontos emberekkel töltendő idő terhére.

A Biblia figyelmeztet minket, hogy használjuk ki „az alkalmas időt, mert az idők gonoszak” (Pál levele az Efézusbeliekhez 5,16). Ez nem azt jelenti, hogy az idő eleve gonosz, hanem azt, hogy az idő kérlelhetetlenül múlik, akár megkíséreljük bölcsen kezelni, akár nem. Eszembe jutnak a tanórák, amelyek az időbeosztásról szóltak. A valóságban az „időbeosztás” teljesen helytelen elnevezés, mert képtelenek vagyunk „kezelni” vagy „beosztani” az időnket. Nem tudjuk az időt letétbe helyezni vagy raktárba tenni későbbi használatra. Az idő nem árucikk, amelyet megőrizhetünk, csupán elhatározhatjuk, hogy olyan hatékonyan és értelmesen fogjuk kihasználni, ahogy csak lehet.

A Prédikátor könyve 3, 1-8 a következő nézőpontot adja az időről: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt….”. Számomra ez azt jelenti, hogy vannak időszakok, amikor a figyelmemet és energiámat a fontos határidőkre kell összpontosítanom, de olyan időszakok is, amikor a családommal kell lennem, a kedvenc időtöltéseimet és hobbijaimat kell folytatnom, vagy egyszerűen csak figyelnem kell arra, hogy megújuljak testemben, lelkemben és elmémben.

Valaki egyszer azt mondta: elég valószínűtlen, hogy a halottas ágyán valaki őszinte megbánását fejezte volna ki így: Bárcsak több időt töltöttem volna a munkahelyemen!”.

A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2018. október 30.