„Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben.” (Zsolt23 5-6)

Az ellenőrök felvételi vizsgáján a következő kérdést teszik fel a jelentkezőknek: Ellenőrzése során lát egy tartályt, amelynek a feléig ér a folyadék. Mi az első gondolata? A jelentkezők többnyire ismerik a példázatot a félig töltött pohárról, miszerint a pozitív életszemléletű emberek félig telinek, a negatív életszemléletűek pedig félig üresnek látják a poharat.

Következésképpen, ha azt feltételezik, hogy egy ellenőrtől negatív beállítódást várnak, akkor félig üresnek, ha azt, hogy a pozitív hozzáállás az elvárás, akkor félig telinek nevezik a tartályt. Azonban egyik válasz sem optimális. Egy vérbeli ellenőr első gondolata ugyanis az, hogy a tartálynak tele kellene lennie, és ha nincs tele, akkor annak a hiányzó részét valaki ellopta vagy esetleg bele sem töltötte.

Keresztyénként igyekszem a pozitív világszemléletű emberek közé tartozni, akik a félig töltött tartályt félig telinek látják, és hálát adnak az Istennek azért, hogy ennyi jót adott az életünkben. Vezetőként meg-megdicsérem a beosztottaimat, hogy félig megtöltötték a tartályt, és a konfliktusokat kerülve nem erőltetem a tele töltést. Még meg is veregetem a vállam, hogy milyen pozitív a hozzáállásom, és milyen emberséges vezető vagyok.

A zsoltáros azonban mást mond. Ő azt állítja, hogy az Úr színültig töltötte a poharamat. Következésképpen, ha nincsen tele, akkor valami hibádzik. Akkor viszont nem az a feladatom, hogy félig telinek lássam, hanem az, hogy megkeressem a hiány okait.

Természetesen jó ellenőrként gyanakodhatok arra, hogy valaki kilopta a pohár tartalmának a felét, vagy elmulasztotta a poharat feltölteni. A saját felelősségem határáig fel is kell lépnem ez ellen. Még előrevivőbb azonban az, ha magamnak teszem fel a kérdést: mit hibáztam én, mit mulasztottam én, hogy nincs színültig a pohár? Megadtam-e minden segítséget a munkatársaimnak, jó példát mutattam-e nekik, odafigyeltem-e rájuk? És mit vétkeztem az életem más területein? Milyen emberi kapcsolatokat zúztam szét, csökevényesítettem el a munkahelyi sikereim érdekében?

Érdemes feltenni azt a kérdést is: vajon nincs-e mégis tele a poharam? Talán színültig van, de nem azzal, amit én szeretnék. Nemcsak siker, elismerés, jó egészség, hanem kudarc, elutasítottság, betegség, szenvedés is van benne. (Dávid is az üldöztetése idején írta ezt a zsoltárt.) Az Úr kegyelmébe és jóságába ez is belefér. Ez is a javamat szolgálja, szolgálhatja, ha nem kipiszkálni akarom a nekem nem tetsző dolgokat a poharamból, hanem tudatosan „kiinni a kelyhet”.

Ha valóban hiszek az Istenben, az ő meghívásában, az ő kegyelmében és jóságában, akkor nem elég a pozitív gondolkodás, akkor ragaszkodnom kell ahhoz, hogy a poharamnak színültig kell lennie. Ugyanez igaz mások poharára is. Keresztyénként, vezetőként abban is feladatom van, hogy mások pohara színültig legyen.

A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete

(forrás: keve.org, Monday Manna)

Létrehozva 2018. június 6.