Évekkel ezelőtt a „szolgáló vezetés” kifejezés betört az üzleti körökbe. egyeseknek ez ellentmondásos időszaknak tűnt, amit a nyelvészek „oximoronnak” hívnak. Hiszen a vezetők azok, akiket szolgálni kell, nem igaz? Mégis, szerzők mint Robert K. Greenleaf és mások arra helyezték a hangsúlyt, hogy azáltal érik el a legtöbbet, ha szolgálják azokat, akiket vezetnek. El is indította Greenleaf Központot, hogy a „szolgáló vezetés” filozófiáját tovább fejlessze.

A Szolgáló Vezetés fogalmával a Bibliában is találkozhatunk, melyet Jézus Krisztus mutatott be a legjobban. Követőinek címezve Jézus kimondta: „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Márk evangéliuma 10,45) Ezt megelőzve azt mondta: „aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája!” (Márk evangéliuma 10,44).

Csak egy probléma van ezzel: tudom, hogy Isten azt akarja, hogy szolgáljak – de nem szeretném, ha szolgaként bánnának velem. A „hús-vér” oldalam azt akarja, hogy az emberek lássák a szolgálataimat és azt mondogassák: „Azt a mindenit, Ken milyen csodálatos embere az Istennek.” Ugyanakkor sajnos az igazi szolgákat nem veszik észre, gyakran figyelmen kívül hagyják őket. Az igazi szolga csak a mesterét kívánja látni és szolgálni, anélkül, hogy saját magára gondolna. Te is megtudod, hogy milyen igazi szolgának lenni – mikor majd annak tekintenek.

Miközben ezeken gondolkodtam, lenyűgözött az, ahogyan Henry Blackaby írt erről. Sokkal jobban ki tudta erről fejezni magát, így itt van néhány részlet:

„Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.” (Lukács evangéliuma 22, 27)

Az Isten királyságában levő nagyság nagyban különbözik a világban levő nagyságtól. A mi társadalmunk a gazdagságot, a hatalmat, a szépséget idealizálja. Sőt, azokat ünnepeljük, akik arcátlanul fitogtatják erkölcstelenségüket. A világ azt állítja, hogy értelmetlen másokat szolgálni. Ugyanakkor az Isten királysága teljes mértékben visszautasítja az ilyen világi értékeket, és a legnagyobb megbecsülését azoknak adja, akik a legtöbbet szolgálnak. Annak a személynek, aki önzetlenül, szeretettel, panaszkodás nélkül szolgál, és anélkül, hogy ezt elismernék neki, nagy tisztelete van az Isten királyságában.

Amikor Jézus és a tanítványai beléptek a felső szobába, a tanítványok a kitüntetett helyet keresték, hogy leüljenek; Jézus azt a helyet kereste, ahol szolgálhat. Míg a tanítványok elvárták, hogy kiszolgálják őket, Jézus fogott egy kendőt és egy mosdótálat és megmosta a lábaikat (János evangéliuma 13, 1-15). Mi, keresztyének szeretjük, ha szolgaként hivatkoznak ránk, de azzal már elégedetlenek vagyunk, ha úgy is bánnak velünk. Csábít minket, hogy átvegyük a világi értékrendet. De ha Jézusra, mint példaképünkre tekintünk, akkor azt látjuk, hogy sokkal nagyobbra becsülte a szolgálatot, mint kiszolgálva lenni.

A világ aszerint becsül meg téged, hogy hányan szolgálnak neked. Istent azonban az a szám érdekli, hogy hány embert szolgálsz. Ha küzdesz az ellen, hogy szolga legyél, akkor a szíved még távol van Isten szívétől. Kérd Jézustól, hogy tanítsa meg neked az önzetlenséget, és adja neked a képességet arra, hogy az Ő példáját kövesd. Figyelj az Ő elhívására, hogy vele együtt szolgálj másokat. Jönni fog az.”

Kik azok, akiket vezetsz? Vagy azok, akik a környezetedben vannak és befolyással vagy rájuk, talán épp a munkatársaid? Hogyan fejezed ki az igazi vezetést – a szolgáló vezetést –, őket szolgálva és megmutatva, hogy az ő szükségleteik fontosak és azokat veszed előre, a saját szükségleteid elé?

(forrás: keve.org, Monday Manna)

Létrehozva 2018. június 4.