„Meddig uralkodik még rajtam az ellenség?” (Zsolt 13,3b)

Harmincéves koromban, mikor újra meg újra költözködnöm kellett, sokszor imádkoztam így: Meddig még, Uram?

Élet- és munkakörülményeim hatására annyit cseréltem a lakcímemet, hogy egy életre elegem lett belőle. Magamnál hordtam korábbi lakcímeim listáját, hogy emlékezni tudjak rájuk, s megőrjített, ha a benzinkútnál irányítószámot kellett megadni az elektronikus fizetés hitelesítésére. Biológiai családom sajnos évekkel korábban szétesett, és bármerre néztem, minden azt erősítette bennem, hogy nincs egy hely, amelyet otthonnak nevezhetnék.

Meddig fér el mindenem egy bőröndben? Mikor változik már meg az életem?

Őszinte imák voltak ezek, nyers imák, de az Istennel megtett hosszú útra volt szükség, hogy elfogadjam, így is lehet és szabad imádkozni.

Sokáig úgy gondoltam, ha kérdezek, ezzel azt fejezem ki, hogy nem bízom eléggé Istenben. Tudtam, hogy bíznom kell gondviselésében, és Isten akaratának teljesülését kívántam, nem a magamét. De az engedelmességnek ezen az útján valahol elvesztek a kérdések, abbamaradtak a siránkozások.

A siránkozás, a lamentáció a bánat szenvedélyes kifejezése, és Isten elfogad minket fájdalmunkban. A panaszkodó imádságban őszinte érzéseinket tárjuk Isten elé. Isten hallani akar rólunk rossz napjainkon is, és mindig nyitott az őszinte imádságra.

A Szentírásban is találunk panaszkodást, jó példa erre a zsoltáros, amikor így kiált fel:
„Meddig feledkezel meg rólam, Uram? Mindörökre? Meddig rejted el arcodat előlem?” (Zsolt 13,2)
Kiáltottál már így Istenhez: Meddig még, Uram? Meddig kell gyötrődöm? Meddig kell még várnom, hogy a gyermekeim Feléd forduljanak? Meddig kell még ezt a munkát végeznem, amiben semmi örömöt nem lelek?

Dávid panaszkodása rávilágít, hogy igenis van úgy, hogy azt érezzük, elfelejtett, sőt elhagyott Isten. A zsoltáros nem nyomja el ezt az érzést felszínes öröménekkel, nem egy értetlen barátnak mondja el, aki lesöpri az asztalról. Dávid egyenesen Istennek panaszkodik imádság formájában. A Szentírás szerint Isten engedi, hogy siránkozzunk, s ha panaszunkkal Hozzá fordulunk, válaszolni fog.

Dávid így folytatja: „Meddig emészti még lelkem a fájdalom és szívemet a mindennapi gond?” (Zsolt 13,2a).
Istennek feltehetjük a legőszintébb kérdéseinket is. Tudja, hogy vannak nehéz szakaszok az életben, amikor tele vagyunk aggodalommal. Csak az számít, hogy mit teszünk ezekben a siránkozásra indító helyzetekben.

Sajnos sokszor pletykálok Istennel ahelyett, hogy őszintén elé vinném panaszaimat imádságban. Gyermekeiként nyugodtan forduljunk kérdéseinkkel egyenesen Istenhez akkor is, ha szívünk tele van fájdalommal.
Ő miért mehetett férjhez, nekem meg még mindig nincs senkim?
Őt megáldottad, Uram, engem miért hagysz tovább küzdeni?
Miért végtelen a gyötrelem, miért nincs nyoma se a változásnak?

Téged milyen Meddig kérdés gyötör? Meg tudod osztani egy keresztény közösséggel? Megengeded magadnak, hogy egyenesen Istenhez fordulj velük?

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2017. január 23.