A hamupipőkék és pártában maradottak vigasztalására (1944)
Sajnos, a férjhezmenés lehetősége ma fokozatosan rosszabbodott. Európában több nő születik, mint férfi. A háború, az alkohol, a munka is jobban pusztít a férfiak sorában. Leginkább pedig a szociális viszonyok akadályozzák számos férfi nősülését.
De e tényeken felül is vannak és lesznek is mindig leányok, akiknek a Gondviselés nem szánt férjet. Nem mintha ezek legtöbbjében hiba, hiány vagy fogyatkozás lenne. Ellenkezőleg, gyakran éppen a legjobb, legszerényebb, legháziasabb, legértékesebb és e mellett szép, csinos, bájos leányok, szinte eszményi asszonyjelöltek, maradnak pártában. Sőt az ilyen nők pártában maradásának nem ritkán épp az ő erényes voltuk, Istennek tetsző életmódjuk az oka.
Ti. tiszta lelkűek, rendkívül szemérmesek, tartózkodók és megközelíthetetlenek. Ezért inkább kerülik, mint keresik a férfiakkal való találkozást. Inkább a templomot látogatják, mint a báltermeket, inkább a konyhában találhatók, mint vegyes társaságok léha összejövetelein. Zárkózott, visszahúzódó, szinte félősnek tetsző modorukat a férfiak könnyen félremagyarázhatják, sőt sértőnek minősíthetik. Az ilyesminek híre megy és a többi férfi sem mer közeledni. Az ilyen leányoknak azután vagy egyáltalán nem akad kérője, vagy nem olyan, akivel boldog vagy érvényes, szentségi házasságot köthetnének.
Ezeknek nagy és meleg vigasztalására szolgáljon az a felette megtisztelő tény, hogy a jó Isten éppen a legszebb, legjobb, legértékesebb lelkek közül egyeseket magának tart fenn, még ha nem is az apácafátyol borítja arcukat. Számukra az Úr a másvilágon, az örökkévalóságban nagyobb, hibátlan, tökéletesebb boldogságot tart készenlétben.
Lehet, hogy az ilyen pártában maradt leány is szerelemre gyullad egy férfi iránt, aki nem tudja, nem sejti vagy nem viszonozza ezt az érzést, vagy aki viszonozná, de vele nem köthető meg az Isten megengedte, érvényes, szent házasság. Lehet, hogy a nőben ez az érzés rejtett forrósággal, rettentő, mámoros szédülettel, fájóan, kínzóan, állandó nyugtalansággal izzik; ég s lángol szívében; a magányos élet vagy csalódás nehéz súlya óriási teherként markolja át lelkét. Nem baj! Ez csak annál jobban növeli és hatványozza egykori zavartalan boldogságát, amellyel az Úr hatalmasan fogja őt kárpótolni e rövid földi élet kurta lélegzetű hiányáért és szenvedéséért.
Még egy szót az ún. csúnya vagy hibás leányok vigasztalására, akikkel a természet külsőleg mostohán bánt.
Nem lehet olyan csúnya vagy hibás nő, akiben ne volna valamely vonzó tulajdonság vagy vonás. És akárhány férfira talán éppen ez a tulajdonság hat. Lehet a csúnya nő okos, rendkívül művelt, ügyes, lehet művészi lélek. Lehet benne valami megvesztegető, vonzó, lekötő érdekesség, idegenszerűség (exoticum), valami érthetetlen inger, amely néha nagyobb vonzóerő lehet és jobban kiemeli a nőt a többi közül, mint a szépség. Íme három példa:
Dosztojevszkij írja Warwara Ardalisnownáról, hogy nem volt szép, de titokzatos hatással volt a férfiakra. (A félkegyelmű, 8. fejezet)
Street angol író közli Travers Geraldine kisasszonyról, hogy anyjával együtt nagyon szívesen fogadták Percival urat, mert benne eszményi férj-jelöltet szimatoltak. Geraldine nagyon szép, okos, művelt, gazdag és kedves modorú leány lévén, joggal reménykedhetett is.
A leány anyja könyörületből magához vett egy Jane nevű elárvult rokon leányt, kiről a szerző külön kiemeli, hogy „nagyon csúnya, vézna, nem éppen szellemes és félszeg” volt („Quite ugly, very waek, silly and awkward”). De volt egy kedvező oldala: „Valami megmagyarázhatatlan vonzó ereje volt, amire a halandók fogékonyak.” („She was caught by one of those inexplicable fascinations to which mortals are liable.”)
Percival úr pedig addig járogatott Traversékhez és udvarolgatott a szépséges Geraldine-nek, míg egy szép napon megkérte kezét – a nagyon csúnya Jane-nek. (G. S. Street: Episodes, London. 1895. 78–89. old.)
A harmadik példa: Polaire kisasszony, a tízes években Párizs egyik legkedveltebb színésznője, azt mondta, hogy színpadi sikereit és nagy vagyonát egyedül rútságának köszönheti. Eleinte nagyon bánkódott rútsága miatt s mindenféle szerrel iparkodott testi fogyatkozásain enyhíteni. De később rájött, hogy a rútság a nőnél éppoly kiváltság lehet, mint a szépség: érdekessé teszi a nőt és megóvja a sablonosságtól, mint aminő pl. a gyakori ún. babaarc vagy pogácsa-alma ábrázat.
Sőt a csúnya vagy hibás nőnek sok előnye is van a szép nővel szemben. A szép nőnek nagy hátránya, hogy idővel vagy esetleg már nagyon rövid idő után elveszti szépségét, varázsát, ingerét és ezzel férjének vonzalmát, szeretetét. Ellenben a csúnya nőt a férfi lelki, szellemi vagy más oly értékelés alapján kérte meg, ami a nőben állandó, sőt fokozódhatik benne.
A férfiak elméletben szép nő után sóvárognak, a szép arcot, csillogó szemet, karcsú termetet és más külsőséget óhajtanak a nőben. De a gyakorlatban ösztönszerűleg megérzik, hogy a szép leányok sok veszélyt is rejtenek magukban. Beképzeltek, elkényeztetettek, nagyigényűek, a külsejüket túlértékelve elhanyagolják bensőjüket, és így könnyen szeszélyesekké, önzőkké, ridegekké, keményszívűekké, sőt szívtelenekké válhatnak. A válóperekben is legtöbbször szép nők szerepelnek. Míg a csúnya nők kárpótlásul nemes és szép belső tulajdonságokra törekszenek, többnyire szerények, hálásak, takarékosak, odaadók.
Végre, ami a fő: A csúnya arc vagy termet még senkit sem tett boldogtalanná, ellenben a szépség már sok nőnek volt megrontója, síron innen és síron túl.
Pedig, mint Krisztus Urunk mondotta: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkének kárát szenvedi!”
(Részlet Tower Vilmos: Kihez menjek feleségül? c. könyvéből. Letölthető a PPEK oldalairól itt.)
Létrehozva 2019. december 3.