A magyar nyelv ősisége és a “nyelvújítók”

     Előre bocsátom, hogy nem vagyok nyelvész és nem is kívánok belekontárkodni ebbe disciplinába. Magyarságtudatom velejárója, hogy szeretem anyanyelvemet és mindent magyarként magyarázok! Az a “költői” kérdés azonban óhatatlanul felmerül bennem, hogy az aki modernizálta az ősi Üdvözlégy szövegében a “malaszttal teljest” kegyelemmel teljessé, vajh’ bírt-e némi nyelvészeti ismerettel és magyarságtudattal? A Mária-tisztelete felől már nem is gondolkodom…

Alap problémám az, hogy ezer évvel ezelőtti írásbeli feljegyzések alapján egyre csak azt kívánják bizonyítani (pl. Ó-magyar Mária-siralom; Halotti beszéd; Tihanyi alapítólevél), hogy bizony a magyar nyelv igen kezdetleges volt és az idők során számtalan szót és kifejezést vett át a környező népektől! Véleményezésem tehát a következő:

1) A magyar nyelv ősiségében, szógyökeiben, nyelvtanában és kifejezési árnyalataiban felülmúl minden más nyelvet! 

2) Az ezeréves írott nyelvemlékek nagyrészt azért hangzanak olyan “bikkfául”, mert az addigi rovásjelek helyett latin betűvel kellett lejegyezni a hangokat, ráadásul idegen írnokok tették ezt, a saját hallásuk szerint. Ha pl. nekünk kellene egy általunk ismeretlen nyelvű beszédet fonetikusan lejegyeznünk – csak úgy hallás után –, bizonyára hasonló “nyelvemléket” produkálnánk, nemde? Ha magyar ember jegyezte volna le rovásjelekkel, akkor lényegesen életszerűbben hangzana! Semmi nem bizonyítja ugyanis, hogy pl. a leírt formában kell a tihanyi oklevél szavait olvasni. Az a valószínű, hogy a szöveget ugyanúgy mondták, ahogy ma is tesszük. Az ennél régebbi magyar nyelvemlékek bizonyítják, hogy 15 ezer évre visszamenőleg normálisan beszéltünk magyar nyelven.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2020. szeptember 12.