„Mert én, az Úr, meg nem változom.” (Mal 3,6a)

Nehéz feldolgozni életünk változásait. Nemrég kisebb lakásba költöztünk. Az élettér szűkítése azt jelenti, hogy át kell nézned minden holmidat, és ami nem fér el, attól meg kell válnod.

A költözés önmagában is stresszes folyamat. Ezt csak tetézi, ha az új lakás kisebb az előzőnél.

Jó ideig nem találtam a csészéket. Fontosabb papírjaimat az asztalomból egy dobozba raktam, valahol a rakás alján lehet. Be kell jelentenem a lakcímváltozást a postán… Hol a fogkefém? – Feladtam a keresést, újat vettem.

A legbonyolultabb a mobilszolgáltató váltás volt. Nem tudom, miért nem megy simán. Egyenesen brutális. El tudod képzelni, hányszor kell próbálkoznod, míg végül eljutsz az illetékes személyhez, aki segíteni tud? Mondja már meg valaki, miért nem lehet ezt egyszerűbben megoldani?

Eléggé rabja vagyok a szokásaimnak. Bármilyen változás a napirendemben leszívja az energiáimat. Vegyük például a forgalmi rendet, ami egészen más lesz, mint amihez munkába menet eddig hozzászoktam. Nem beszélve a kerülőutakról, amiket fel kell fedeznem, hogy ki tudjam kerülni az esetleges torlódásokat. Eddig a kocsim már szinte magától tette meg az utat az otthonunk és a munkahelyem között.

Nehéz a költözés, nem könnyű a változás.

Ha a tested már nem úgy működik, mint régen, ha étrendet kell váltanod, meg kell változtatnod a testgyakorlási formáidat, új életteret kell kialakítanod magad körül. Ha elveszíted a munkádat, és hosszan, meredten nézed a számoszlopot, ami mutatja, mennyiből kell megélnetek – könnyen rád telepszik az aggódás, a rettegés. Ha meghal valaki, aki közel állt hozzád, várod, hogy megszólaljon a telefon, és újra meg újra beléd vág, hogy nem hív többé, mintha mindegyre tört döfnének a szívedbe.

Van úgy, hogy nem csak nehéz, de fájdalmas is a változás. Ám akár tetszik, akár nem, ez az élet változásokkal jár.
Változnak a kapcsolatok. Változnak a helyszínek. Változik a munkánk. Változik a testünk. Mi magunk is változunk.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. november 24.