A minap Budapesten egész hosszan buszoztam átszállás nélkül. Ilyenkor az emberek több dolgot szoktak csinálni: megállás nélkül nyomkodják telefonjukat, cöcögnek és kritizálják a többi utast vagy a sofőrt vagy a hülye gyalogosokat, bömböltetik a zenét a fülükbe, bámulnak kifelé az ablakon, vagy jobb esetben olvasnak, ha nem egyedül vannak, akkor beszélgetnek. Teljesen hangulatfüggő, hogy mikor melyik megoldást választom. De most eszembe jutott, hogy ez alatt a 20 perc alatt pont el lehetne mondani egy kötött imát, amibe este már fáradtan biztos, hogy belealudnék.

Így is tettem. Persze a környezet nem ingerszegény, úgyhogy nem mindig könnyű odafigyelni. Nagyjából a felénél járhattam, amikor leült velem szembe egy középkorú hölgy. A történet szempontjából lényegtelen, de nagyon szép, kedves arca volt, csinosan volt felöltözve, kedvességet sugárzott a megjelenése. Konstatáltam magamban, hogy szívesen lennék majd ilyen én is az ő korában. Közben azt is észrevettem, hogy egy kereszt lóg a nyakában, (ezt persze kb. minden harmadik embernél látjuk manapság), és egy kis medál is van rajta.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. augusztus 14.