Az egyetlen ismert magyar stigmatizált a szolnoki Galgóczy Erzsébet. A szerk.

– Nem tudok gondolni semmit, mert fogalmam sincs róla, hogy ki lehet …

Az is csodálatos volt, hogy bár elég sokan látogattak akkoriban, de sohasem találkozott össze senkivel. Vagy éppen akkor ment el valaki és utána nyomban Ő jött; vagy Ő volt ott és távozása után jött más. Édesanyám is kezdte figyelni. Többször be is nézett a szobába, volt-e már? Ha közvetlen a látogatása után jött be valaki, mind azzal lépett be: “De finom illat van itt! Milyen virágtól?” (Amikor kétszer nem jött, Édesanyám egész nap mellettem ült, mert rosszul voltam.) Magamban sokszor gondoltam arra, hogyan tudja, hogy nincs most itt senki. Mindig olyan biztonsággal jött, mintha tudta volna, hogy nem zavar senki. Mióta Lelkiatyám mondta, hogy sejti, ki lehet a látogató, engem is jobban foglalkoztatott. Nagyon megszerettem, el sem tudtam volna gondolni, hogy egyszer majd elmarad.

Egyik nap azt mondta Lelkiatyám, ha eljön a látogató, kérdezzem meg, hogy kicsoda? Nagyon felkészültem rá. (Eddig, ha akartam is valamit kérdezni, nem került rá sor, mindig Ő tartotta kezében a beszéd fonalát. És úgy lekötött, hogy eszembe se jutott a kérdésem.) De most már nagyon szerettem volna tudni, hogy ki ő?

Ezen a délutánon még közvetlenebb és egyszerűbb volt, mint eddig bármikor is. Ekkor mondta el a harmadik tanítását is:

– Aki igazán szereti az Úr Jézust, az határt nem ismer sem a szenvedésben, sem az áldozatban. Elmagyarázta, hogy aki szereti az Úr Jézust, az le tud mindenkiről és mindenről mondani az Úr Jézusért. Semmit se tarthat meg magának. Azt is mondotta: Szeretné, ha én is engesztelném az Úr Jézust az életemmel.

Én is akartam már mindent, csak örömet szerezzek az Úr Jézusnak. Egyszer csak megkérdeztem:

– Mondd, ki vagy. Te? Azt se tudom, hogy szólítsalak, mert még a nevedet se tudom …

– Szeretném, ha te csak úgy szólítanál: Máriácska, mert neked mindig csak Máriácska akarok lenni. Ezt annyi kedvességgel és meggyőződéssel mondta, hogy eszembe se jutott volna tovább érdeklődni.

Alig vártam Lelkiatyámat. Kérdezte, hogy megkérdeztem-e a szép Hölgyet, hogy kicsoda? Igen. És elmondtam neki a fentieket. Azt vártam, hogy Lelkiatyám fog tovább érdeklődni, hogy mi a vezetékneve? Kiféle?, de nem így tett. Ő is nagyon természetesnek tartotta a feleletet, sőt úgy látszott, mintha nagyon is meg volna elégedve. Megmagyaráztam még, hogy ezt úgy mondta Máriácska, hogy kizárt minden további kérdezősködést a magatartása. De Lelkiatyám azt mondta, hogy ez neki tökéletesen elég. Most már ha beszéltünk róla magunk között, mindig csak úgy emlegettük: Máriácska.

Még egy leckét adott nekem:

– Aki igazán szereti az Úr Jézust, az mindig és mindenben a legtöbbet akarja Érte.

Természetesen nagyon sok mindenről beszélt nekem: mennyországról, a pokolról, a tisztítótűzről. De ezekről úgy tudott beszélni, hogy valósággal mintha látta volna is. Mikor a mennyországról beszélt, olyan nagyon szép volt, hogy a szívem is dobogott szinte, amikor Reá néztem. Mikor a pokolról beszélt, nagyon szomorú volt, nemegyszer könnyezett. “Azért kell engesztelni az Istent, hogy irgalmazzon azoknak, akik a kárhozat szélén állnak. És ezt azoknak kell megtenni, akik szeretik Őt, mert azok kedvéért az Isten kész nagy dolgokat cselekedni.”

Sziénai Szent Katalin is megjelenik előtte

1920-1929 között lesz kongreganista. Az első lelki atyja Dr. Liebner János püspöki tanácsos. Ő kívánta először, hogy naplót írjon. Egészségi állapota nem javul, pedig minden vágya, hogy missziós apáca legyen.

Naplójában írja: ,,1920. március 18-án, egy szombati napon annyira belázasodtam az iskolában, hogy eszméletem vesztettem. Kocsin vittek haza. Csak másnap délelőtt tértem magamhoz. Épp ott volt a doktor úr, őt vettem elsőnek észre. Hamarosan újabb eszméletlenségbe zuhantam. Tüdőgyulladást állapítottak meg, ami egykettőre átment szövődménybe, s olyan gyorsan roncsolta a tüdőmet, hogy gyors tüdővészt kaptam. Többet már nem mehettem iskolába. A félévi bizonyítványom írták át az évvégibe.

Nyáron kicsit összeszedtem magamat, állandóan tuberculinnal oltottak. Édesanyám magaslati levegőre vitt 6 hétre a Mátrába, de semmit se használt, sőt még rosszabbul lettem. A tüdőm ugyan meszesedni kezdett, de a tuberculózis a belekre húzódott. Borzasztó fájdalmaim voltak. A beleim megpuffadtak, enni nem tudtam, hánytam, s a lázam folyton 38 “C felett volt. Most már a fekvés is nehéz volt.

Már hónapok óta feküdtem ágyban, mikor kezelőorvosom egy-jóhírű belgyógyászt hívott konzultációra. Dr. Varga Imre tanársegéd akkor jött Szolnokra. Sokat reméltem tőle. Úgy gondoltam, ha csak rám néz is, meggyógyulok. Nagyon jónevű orvos volt. Alaposan megvizsgált és kérdezte: Mióta fekszem?

– Már majdnem egy éve. Mikor kelhetek föl? Mikor gyógyulok meg?

Először nem akart válaszolni. Azt mondta: úgy tudja, hogy kongreganista vagyok. Akkor kérjem a Jézuskát, hogy gyógyítson meg, mert ő úgy hiszi, hogy még sokáig kell feküdnöm.

– Meddig? Egy hónapig?

– Talán még egy évig is.

Nagyon kedvesen nézett rám, s azt mondta, minden attól függ, hogy szeretem-e a Jézuskát, mert Ő meggyógyíthat hirtelen is. Legyek nagyon szófogadó, tartsam meg a diétát és feküdjek mozdulatlanul. Ez volt a legnehezebb.

A Kongregáció prézese, Dr. Liebner János püspöki biztos volt a lelkiatyám. Hetente háromszor is elhozta az Oltáriszentséget. Sokat foglalkozott velem. Arra oktatott, hogy használjam jól föl a szenvedést. Ajánljam föl a szenvedő lelkekért, a papokért, kispapokért, – tanította őket és sorsukat szívén viselte. – Mindig beszámoltatott, hogy mire ajánlottam föl a szenvedést. Majd kívánta, hogy naplót vezessek. Mindennap írjam le, hogy mi volt a legnagyobb szenvedésem? Milyen gondolataim voltak az Úr Jézusról? Kikért? Miért? Milyen szándékra ajánlottam föl a szenvedésemet? Ezt minden héten ellenőrizte. Mindinkább kezdtem a Jézuskát szeretni és már nem volt olyan nehéz a kereszt.

Már elmúlt a Varga doktor úr által jósolt év, de semmit se javultam. Mindig újabb és újabb komplikációk jöttek. A lázam nem akart csökkenni és már megint hosszú volt a fekvés. Szakadatlanul imádkoztam gyógyulásomért. Nagyon akartam meggyógyulni. Minden vágyam az volt, hogy missziós apáca leszek. Egyik kilencedet a másik után végeztem a Szűzanyához, hogy gyógyítson meg. Egyszer hallottam valakitől Lourdesról, hogy ott a gyógyíthatatlan betegek is meggyógyulnak. Kezdtem könyörögni Édesanyámnak, hogy vigyen el, mert akkor egészen bizonyosan meggyógyulok. Ő hozatott lourdesi vizet, de én Lourdesba akartam menni. Kaptam lourdesi kilencedet. Kitartóan végeztem. A kezelő orvos nem lelkesedett a Lourdesba való utazásért, s azt mondta, orvosi felügyelet nélkül nem mehetek. De vállalkozott, hogy elkísér. Úgyszintén lelkiatyám is hajlandó volt. Meg is tették a szükséges lépéseket, megvolt az útlevél és nagyban készülődtünk. Indulás előtt 3 nappal különös álmom volt.

A ferencrendiek templomában a lourdesi Szűzanya szobra előtt térdeltem és nagyon forrón, buzgón kértem, hogy gyógyítson meg. Esengve néztem rá és Így még soha nem imádkoztam. Egyszercsak a szobor megelevenedik és szól hozzám: “Hát olyan nagyon szeretnél meggyógyulni?” Elsírom magam, kitárom felé a két karom és úgy mondom szívem minden vágyával: Édes jó Szűzanyám, gyógyíts meg engem, olyan nagyon szeretnék meggyógyulni, egészséges lenni. Összekulcsoltam a kezeimet és úgy sírtam. Ekkor szomorúan nézett rám és újra szólt:

– Akkor is, ha ez nem volna a Jézuska akarata, szeretnél meggyógyulni?

Még jobban kezdtem sírni és arra kértem, hogy eszközölje ki a Jézuskánál, hogy akarja, hogy én egészséges legyek, mert nagyon szeretnék meggyógyulni. Mindig csak ezt tudtam mondogatni. Akkor a Szűzanya közel hajolt hozzám és nagyon kedvesen, de mégis nagyon komolyan nézett rám és ezt mondta:

– Ne kérd többet azt, hogy gyógyulj meg, mert te nem fogsz soha meggyógyulni. Nem az a Jézuska akarata. A Jézuska mást akart, más szándékai vannak veled. A Jézuskának is fáj az, hogy te mindig sírsz.

Még egyszer esengve nyújtottam a kezem Felé és úgy nyöszörögtem, pedig nagyon, nagyon szerettem volna egészséges lenni. Ekkor a Szűzanya megismételte:

– A Jézuska akarata az, hogy te ne gyógyulj meg, hanem szenvedj. De ha megteszed azt, amit kíván tőled, akkor egyszer nagyon boldog leszel, és Én is neked adom Őt.

Mikor ezt mondotta “neked adom Őt”, Reá néztem és akkor a kicsi Jézuskát tartotta karjaiban. A Jézuska olyan egyéves nagyságú lehetett, de olyan nagyon szép, hogy ilyent nem lehet soha emberi ésszel elképzelni. A kicsi Jézuska nézett rám, úgy, mintha nagyon ismerne. Drága, kicsi arcocskája ragyogott és édesen mosolygott. Kicsi kezecskéit szeretettel, szinte hívogatólag nyújtotta felém. Ugyanakkor a Szűzanya is nagyon kedves mosollyal nyújtotta felém, hogy nekem adja. Erre olyan kimondhatatlan boldogságot éreztem, hogy elfelejtettem nagy bánatomat, csak öröm s valami mondhatatlan jó érzés töltött el. Kicsit félénken, de mégis nagy vággyal nyújtottam kezemet Felé, de mire karjaimba zárhattam volna, felébredtem.

Reggel éppen Jézuskát hozott lelkiatyám, alig vártam, hogy elmondhassam neki csodálatos álmomat. Nagyon figyelmesen hallgatott meg és azt kérdezte:

– Belenyugodnál, ha nem mennél el Lourdesba?

Ámulva néztem rá, hogy miért ne mennék? De behívta Édesanyámat is és elmondatta újra álmomat. Azt ajálja mondotta, – hogy ne menjek el, mert ő hiszi, hogy a Jézuska akaratát adta tudtul a Szűzanya. Inkább nyugodjam bele a Jézuska akaratába.

Lassan ez is megtörtént, mert beláttam s állapotom rosszabbodott. A doktor urak újra konzultáltak és a kórházat ajánlották. Nehezen adtam rá a fejem, mert még sohasem voltam távol Édesanyámtól. De azt ígérték, hogy ott meggyógyítanak. Dr. Varga Imre tanácsára belgyógyászati klinikára vittek. Egy négyágyas különszobában kaptam helyet.”

1921-et írunk.

„Édesanyámat kértem, hogy vigyen el Lourdes-ba, mert akkor egész biztosan meggyógyulok. …Mindennel készen voltunk az utazáshoz. Az indulás előtt alig három nappal csodálatos álmom volt. …Álmomban a ferencrendi templomban voltam, és az áldoztató rács előtt a lourdesi Szűzanya szobránál térdeltem. Amint kérésemmel ostromlom a Szűzanyát, egyszerre csak megelevenedik. – Édes jó Szűzanyám, gyógyíts meg engem! Oly nagyon szeretnék meggyógyulni, egészséges lenni! – A Jézuska akarata az, hogy ne gyógyulj meg, hanem szenvedj! – De ha megteszed azt, amit kíván tőled, akkor egyszer nagyon boldog leszel, és Én is neked adom Őt!”

Misztikus álmát követően belenyugszik, hogy ne menjenek el Lourdes-ba.

Forrás

Létrehozva 2016. május 31.