Süveges Gergő apaszemmel a családjáról

– A négy gyermekünk folyamatosan nő, változik, így minden nap új kihívásokat tartogat. Amiről az előző nap azt gondoltuk, hogy „ez működik”, találtunk valami kulcsot, az lehet, hogy a másik nap már nem jó, és újabb kulcsokat kell keresni.

– Mindig nagycsaládot akart?

– Családot mindenképpen szerettem volna, mert tudtam, hogy nekem ez a hivatásom, nem a papi élet, de sosem terveztem így konkrétan. Mindig azt a kérdést tettük föl a feleségemmel, Margittal, hogy még egy gyermek belefér-e a szeretetünkbe, az energiánkba, a képességeinkbe, és most nagyon örülünk annak, hogy négyen vannak!

– Ezek szerint sosem akart pap lenni. Akkor mégis miért végezte el a teológiát?

– Először a magyart fejeztem be, aztán a magyar mint idegen nyelv szakot, és utána levelezőn a teológiát, azért, mert többet akartam tudni a hitemről. Azt szerettem volna, hogy ha felmerül egy kérdés, tudjam, hova kell nyúlni a könyvespolcon.

– Apakép és istenkép összefüggéséről írtunk nemrég az Evangélikus Élet magazinban. Ön szerint is összefügg az apa viselkedése a gyerekben kialakuló istenképpel?

– Én is érzem ennek a felelősségét. Amilyen apaképet mutatok, ahogy otthon viselkedem, annak alapján fog kialakulni a gyerekeim első benyomása, elképzelése Istenről. Persze később ez sokat módosul, változik, de az biztos, hogy az otthonról hozott apaképtől nagyon nehéz függetleníteni magamat, és rengeteg lelki munka az Istenről más, netán teljesen eltérő képet kialakítani.

– Milyen apa- és istenképet alakítana ki a gyermekeinek?

– Azt szeretném, hogy biztonságot adó, megtartó, az ő pártjukon álló apaképük legyen. Olyan, akiről tudják, hogy bármikor meghallgat, segít, velük van. Tudom, hogy a gyerekeknek az a jó, ha megtartó, harmonikus közegben nőnek fel. Másrészt ez tényleg alapvetően befolyásolja az istenképüket. A legkisebb gyerekünk hétéves, tehát valószínűleg ezen az apakép-bevésődésen már túl vagyunk, úgyhogy most már csak remélni tudom, hogy legalább elemeiben sikerült ezt megvalósítanom.

– Milyen a jó apa?

– Jelen van, és jóban van. Sok magatartás, döntés, reakció, hozzáállás következik ebből a két alapvető szempontból, de ezt érzem a kapcsolatunk gyökerének.

– Ezek szerint csinál külön apa-fia, apa-lánya programokat?

– Igen, és persze ilyenkor az otthon maradók berzenkednek, hogy miért pont a másik, de igyekszem egyensúlyt tartani, hogy mindenkire jusson időm. Viszonylag sokat utazom az országban, tréningeket, előadásokat, lelki napokat tartok, és olykor magammal viszek valakit vagy valakiket. Ezek az utazások jó lehetőségek a beszélgetésekre, az együttlétre, a találkozásra. Ráadásul azt is látják, mit csinál apa, amikor nincs otthon. Volt már, hogy a rádióba is bejött velem valamelyikük. Nemrég tartottunk apa-fiai napot is. Elmentünk hárman, Marcival és Andrissal a Csodák Palotájába, máskor meg a lányokkal csináltunk külön programot.

– Két könyvet is írt az apaságról: Apakép-írás, Apaszem. Mi volt a cél? Tanácsadás? Családtörténet?

– Amikor a könyveket írtam, az apaszempont még alig volt jelen a közéletben. Mára már jó néhány apablog van az interneten, virágzik a műfaj, és ez jó. Akkor azt gondoltam, fontos lenne apaszemmel bemutatni egy családot, fontos lenne azt hangsúlyozni, hogy az apáknak jelen kellene lenniük a családban. Szerettem volna azt is megmutatni, hogy van egy férfi, és van egy nő, ők házasságban élnek, ez jó nekik, és így kerek számukra a világ. A harmadik szempont pedig a felejtés elleni harc. Rengeteget fotózom, de olyan jó visszaolvasni ezeket az írásokat nekünk is. A gyerekek is nagyokat szoktak kacagni azon, hogy mi minden történt velük…

– Azt is mondta, hogy „a jó házasságot tanulni kell”. Feleségével több mint tizenöt éve él házasságban, négy gyermekük van. Mit kell tanulni, és hogyan?

– Az első mindenképpen az önismeret: én ki vagyok? Mit „cipelek” magammal a családomból? Milyen az apa-, anya-, ember-, feleség-, istenképem? Mi az, ami terhel vagy röpít? Mik a vágyaim, terveim? Egyes döntéseimet, reakcióimat mi motiválja? Ha nem vagyok tisztában magammal, akkor fogalmam sincs, milyen hiányosságaim és milyen erősségeim vannak, és nagy a veszélye annak, hogy a hiányosságaim betöltését a házastársamtól fogom elvárni, pedig ő ezt nem fogja tudni teljesíteni. Nem terhelhetem rá a házastársamra azt a feladatot, hogy a megváltóm legyen. Biztos, hogy a jól működtetett házasság gyógyító erejű. De nem a házastársam az, aki gyógyít, hanem a házasság, illetve azon keresztül Isten. A másik tanulnivaló talán a jó kérdésfeltevés. Nem az a kérdés, hogy ő boldoggá tud-e tenni engem, hanem az, hogy én boldoggá tudom és akarom-e tenni őt. A harmadik pedig annak kimondása: örökké és csak vele. Döntenem kell, nincs kiszállás, mert paradox módon az az igazi szabadság, ha szabad akaratomból el tudok köteleződni. Ha erre képesek vagyunk, akkor az valóban nagy távlatokat nyit meg előttünk.

– A műsorvezetés mellett újabb hivatások is megjelentek az életében. Tréner, life és business coach. Mik ezek a kissé idegenül ható foglalkozások?

– Sajnos nincsen rá jó magyar szó, talán úgy mondanám: egy ember, aki meghallgat. Aki veled van, arra törekszik, hogy megértsen, jó kérdésekkel segítsen neked is jobban megérteni saját magadat. Végső soron pedig segít meghozni a saját döntéseidet. Képes összefüggéseiben látni a szempontjaidat, képes rákérdezni a motivációidra, képes összefoglalni azt, hogy milyen indíttatásokat lát benned, és ezáltal jó kérdésekkel tud hozzásegíteni ahhoz, hogy megalapozottabb döntést tudj hozni.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. május 28.