Fr. Z’s Blog mintájára kipróbálom ezt a kommentelős bejegyzést. Izgalmas! Visszajelzéseket szívesen fogadok!

A La Croix katolikus francia napilap május 9-én interjút készített Ferenc pápával a Vatikánban, amelyet május 17-én, kedden tettek közzé. A beszélgetést teljes terjedelmében a Magyar Kurír közölte. (Kommentár pirossal).

– Ön, amikor Európáról beszél, emlékeztet a földrész keresztény „gyökereire”, ám ezeket a gyökereket sosem mondja keresztényeknek. Az „európai identitást” inkább „dinamikusként és sokkultúrájúként” határozza meg. Ön szerint a „keresztény gyökerek” kifejezés nem illik Európához? 

– Április 16-án Ön erős gesztust tett, amikor Leszbosz szigetéről magával vitt Rómába néhány menekültet. De Európa be tud-e fogadni ilyen tömérdek migránst? 

– Jogos és felelősségteljes kérdés, mert nem lehet esztelenül kitárni a kapukat. De az alapvető kérdés, amelyet fel kell tennünk magunknak, az, hogy miért van manapság ilyen sok migráns. Amikor Lampedusa szigetére mentem három évvel ezelőtt, ez a jelenség már elkezdődött. A kezdeti probléma a Közel-Keleten és Afrikában zajló háborúk, valamint az afrikai földrész alulfejlettsége, ami éhezéshez vezet. Ha háborúk vannak, annak az az oka, hogy vannak fegyvergyártók – amit lehet igazolni a védekezéssel –, és főképpen fegyverkereskedők. (Mi lenne, ha a háborúk okai közé bevennénk azokat a rossz embereket is, akik a fegyvereket használni akarják? És a rossz ideológiákat is, pl. iszlamizmus, és rossz rendszereket, diktatúrákat, amik embertelen elvek alapján működnek?)

Ha nagy a munkanélküliség, annak az oka a beruházások hiánya, amelyek munkahelyeket teremthetnének, amire Afrika nagyon rászorul. Ez tágabb értelemben felveti azt a kérdést, amely a pénz bálványozásának kísértésébe esett világgazdasági rendszerre irányul. Az emberiség gazdagságának több mint nyolcvan százaléka a lakosság körülbelül tizenhat százalékának kezében van. A teljesen szabad piac nem működik. Önmagában véve a piac jó dolog, de támaszként szüksége van egy harmadik részre, az államra, amely azt ellenőrzi és kiegyensúlyozza. Ez az, amit szociális piacgazdaságnak hívunk. (Nehéz a rossz piaci szereplők és a rossz államok összeadásából jó végeredményt elérni).

Térjünk vissza a migránsokhoz. Befogadásuk legrosszabb formája, ha gettósítjuk őket, amikor épp ellenkezőleg, integrálni kell őket. Brüsszelben a terroristák belgák voltak, migránsok gyermekei, de egy gettóból jöttek. (Jól szituált egyetemet végzett, állásban lévő, családdal rendelkező bevándorlók is követnek el terror támadást: Sant Bernardino, USA 2015 november.) Londonban az új polgármester ˙(Sadiq Khan, pakisztáni szülőktől származó, muszlim vallású politikus – a szerk.) egy székesegyházban tette le az esküjét, és minden bizonnyal fogadja majd a királynő. Ez megmutatja Európának, mennyire fontos, hogy visszanyerje integrálási képességét. Nagy Szent Gergelyre gondolok (pápa volt 590-től 604-ig – a szerk.), aki tárgyalt azokkal, akiket barbároknak hívtak, és akiket később integráltak. Ez az integráció ma annál is inkább szükséges, mivel Európa a születési arányszám csökkenésének súlyos problémájával néz szembe, a jólét önző keresésének következményeként. Demográfiai lyuk keletkezik. Franciaországban azonban, a családpolitikai döntéseknek köszönhetően, ez a tendencia enyhült. (Jó családpolitika, több gyermek, helyes!)

–A migránsok befogadásától való félelmet részben az iszlámtól való félelem táplálja. Ön szerint jogos a félelem, amelyet ez a vallás Európában kelt? 

– Nem hiszem, hogy ma az iszlámtól mint olyantól félnének az emberek, hanem inkább az ISIS-től és annak hódító háborújától, melynek részben oka az iszlám. Maga a hódítás gondolata az iszlám lelkéhez bensőleg hozzátartozik, ez igaz. De a hódításnak ugyanazon gondolatával értelmezhető a Máté-evangélium vége is, ahol Jézus elküldi tanítványait minden nemzethez. (Ezzel az összehasonlítással elég nehéz egyet érteni.) Látva a mai iszlám terrorizmust, érdemes lenne rákérdezni arra a módra, ahogyan egy túlságosan nyugati demokráciamodellt exportáltunk olyan országokba, ahol erős hatalom létezett, mint például Irakba. Vagy Líbiába, ahol törzsi rendszer van.

Nem lehet előrehaladni, ha nem vetünk számot az adott kultúrával. Ahogyan egy líbiai férfi mondta nemrég: „Egykor egy Kadhafink volt, most pedig van belőle ötven!” Elvileg lehetséges a keresztények és muzulmánok közötti együttélés. Olyan országból jövök, ahol testvériesen együtt élnek. (Szerintem is lehetséges, előfordult sokszor, sok helyen.) A muzulmánok ott tisztelik a Szűz Máriát és Szent Györgyöt. Hallottam, hogy az egyik afrikai országban az irgalmasság szentévének alkalmából a muzulmánok hosszú sorokban állnak a székesegyház előtt, hogy áthaladjanak a szentkapun és imádkozzanak Szűz Máriához. A Közép-Afrikai Köztársaságban a háborút megelőzően a keresztények és a muzulmánok együtt éltek, és ma újra meg kell ezt tanulniuk. Libanon is azt mutatja, hogy ez lehetséges.

– Az iszlám mai jelentősége Franciaországban, mint az ország történelmi keresztény lehorgonyzottsága, ismételten kérdéseket vet fel a vallások közéletben elfoglalt helyéről. Ön szerint milyen a jó szekuláris jelleg (laïcité; az állam szükséges autonómiája – a szerk.)? 

– Az államnak szekulárisnak kell lennie. Az államvallások rosszul végződnek. Ez (ha államvallás jönne létre – a szerk.) a történelemmel szemben megy. Azt gondolom, hogy az a szekuláris jelleg, amelyet a vallásszabadságot garantáló, szilárd törvény kísér, olyan keretet nyújthat, amelyben előre lehet haladni. Mindannyian egyenlők vagyunk, mint Isten gyermekei, vagy személyi méltóságunk alapján. De mindenkinek rendelkeznie kell azzal a szabadsággal, hogy kifelé is kinyilvánítsa saját hitét. Ha egy muzulmán nő hordani akarja a fátylat, kell, hogy megtehesse.

Ugyanez érvényes arra, ha egy katolikus ember keresztet akar hordani. Kell, hogy megvallhassa hitét, nem a kultúra mellett, hanem a kultúrán belül. (Én nem látok szükségszerű ellentmondást az államvallás és vallási szabadság között. Az elnyomás nem az államvallás szükségszerű velejárója. Az is eszembe jut, hogy a Szentatya államvallás kritikája jobban illene sok muzulmán országra Franciaország helyett, ugyanis jelenleg egy hagyományosan keresztény ország sincs, ami bármilyen formában is elnyomna bármilyen nem keresztény vallási kisebbséget.) Az a kis kritika, amelyet Franciaországgal szemben e téren megfogalmaznék, az, hogy eltúlozza a világi autonómiát (laïcité – a szerk.). Ez abból fakad, hogy a vallásokat szubkultúraként és nem teljes jogú kultúraként fogják fel. Tartok attól, hogy ez a felfogás, melyet a felvilágosodás örökségének tekintenek, még ma is jellemző. Franciaországnak tennie kellene egy lépést e téren, hogy elfogadja: a transzcendencia iránti nyitottság mindenkit megillető jog. (Ez így van.)

– Ebben a szekuláris helyzetben a katolikusoknak hogyan kellene védelmezniük mindazt, amiért aggódnak olyan társadalmi témák kapcsán, mint az eutanázia vagy az azonos nemű személyek közötti házasság? 

– Az országgyűlésben kell vitatkozni, érvelni, elmagyarázni, megindokolni. Így fejlődik egy társadalom. (Esetleg a szószékről és minden törvényes eszközzel is…) Miután pedig elfogadtak egy törvényt, az államnak tiszteletben kell tartania az emberek lelkiismeretét. Minden jogi struktúrában jelen kell lennie a lelkiismereti kifogás (l’objection de conscience – a szerk.) lehetőségének, mert az emberi jog. Még egy kormányzati tisztviselő esetében is, aki szintén emberi személy. Az államnak tiszteletben kell tartania a kritikákat is. Ez igaz szekuláris jelleg. Nem lehet félreseperni a katolikusok érveit azzal, hogy: „Úgy beszéltek, mint a papok!” Nem, azok az érvek a keresztény gondolaton alapszanak, amelyet Franciaország oly jelentősen elmélyített. (Ez nagyon fontos).

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. május 27.