Pünkösd tanulsága: Isten szavának megértéséhez előbb egymást kell megértenünk

Jézus mellett szerencsére nem volt sajtófőnök, aki arrább lökdöste a túl közel merészkedő híveket és hivatalos közleményekben foglalta össze az Úr tanításait. Ha lett volna az Úrnak sajtófőnöke – kommunikációs stábot már nem is említve –, akkor az evangélium mennybéli sikerpropaganda lenne, makrogazdasági diadaljelentésekkel felturbózva.

(Központi irányítással a magvető szikes talajon is növelheti a termésátlagot!) Bizonyos, hogy nem lenne kereszténység, sőt talán még KDNP sem (bár az utóbbi most se nagyon van). A keresztények pünkösdkor elsősorban a Szentlélek kiáradását, az egyház születését ünneplik, de nem feledkeznek meg a kinyilatkoztatás, az Isten és ember közötti kommunikáció e naphoz köthető különleges történéseiről sem, legfeljebb kevésbé hangsúlyozzák őket. Megjegyzendő, a kommunikáció nem a hazugság, megtévesztés, félrevezetés, mellébeszélés, elhallgatás, semmitmondás szinonimája, sőt valódi jelentése pont ellentétes ezekkel, csak a politikusi nyelvhasználatban kapott ilyen pejoratív tartalmat.

A húsvét (pészah) utáni ötvenedik napot a zsidók is megünnepelték. A sávuot vagy sovuajsz (a hetek ünnepe) eredetileg mezőgazdasági ünnep volt, elnevezése arra utalt, hogy hét hétig dolgoztak az aratók. Az ötvenedik napon már az új lisztből készült kenyeret mutatták be áldozatul. Az Egyiptomból való kivonulás után az ünnep egy nemcsak a nép, de az egész emberiség számára meghatározó fontosságú esemény emlékével gazdagodott. A sovuajsz a kinyilatkoztatás ünnepe (is) lett, annak emlékeként, hogy Mózes ezen a napon kapta meg a Szináj hegyen a tízparancsolat kőtábláit. Bár első pillantásra furcsának tűnik, a két ünnepnek közös gyökere van. A kinyilatkoztatás alapvetően Isten világban való jelenlétének kinyilvánítása, a termés betakarítása pedig minden kultúrában Isten gondoskodó szeretetére emlékezteti az embert. A kőtáblák odaadása azért rendkívüli momentum a kinyilatkoztatás folyamatában, mert Isten nemcsak a jelenlétét jelzi ezzel, hanem azt is tudatosítja, hogy terve van az emberrel.

Az isteni terv konkrét megfogalmazása nem az ember dolga. Az eddigi próbálkozások elég vérszegény eredményt hoztak. Nem attól értjük meg Isten szavát, ha feltételezett szándékait megpróbáljuk kitalálni, hanem attól, hogy törvényeiben nem keresünk joghézagot. A különböző vallások szeretik kisajátítani, kizárólagossá tenni a kinyilatkoztatásról szóló tanításaikat: csak az általuk kijelölt úton lehet üdvösségre jutni. Bár Isten felismerhető a világban, nem ismerhető meg teljesen, ezért a róla való tudásunk soha nem lehet lezárt és végleges. Isten minden embert megszólít, s ki-ki a maga módján hallja és válaszolja meg a szavait. Amit mi kinyilatkoztatásnak tartunk, az Isten szavainak sajátos értelmezése – akár azt is mondhatnánk, egyfajta válasz a minket megszólító Istennek. Amely válasz koronként, kultúránként különböző, de egyaránt helyes lehet. Az üdvösség feltételei az Úrnál vannak.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. május 21.