„Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.” (Fil 2,4)

Beléptem az ajtón, titokban abban reménykedtem, hogy valaki odajön hozzám, bemutat a csoportnak, és segít, hogy felengedjek. Mikor ez nem történt meg, és csak múltak a percek, elővettem a mobilomat, pörgetni kezdtem az emaileket, hogy legalább úgy tűnjék, mintha kapcsolatban lennék valakivel. Bárkivel.

Jill, nézz körül.

Isten kérése hang nélkül zendült a lelkem mélyén.

Felemeltem tekintetemet a telefonomról, és körbenéztem a teremben. Ide tartozom én egyáltalán? Ezek a nők olyan kiegyensúlyozottak.

Mindegyiknek megvan a maga története, Jill, éppúgy, mint neked. Ne akard összevetni a te bensődet az ő külsejükkel. Lehet, hogy kívülről mindegyik kiegyensúlyozottnak látszik, de belül dolgoznom kell tökéletlen életükön. Próbáld meg az én szememmel látni őket!

Összeszedtem minden bátorságomat, elhagytam székem biztonságát és a telefonom iránti mímelt érdeklődésemet, átmentem a szobán, és szóba elegyedtem egy ismeretlen nővel, aki szintén egyedül üldögélt. Eleinte zavarban voltunk, de egy idő után jóleső érzéssel vettem tudomásul, hogy kapcsolatba kerültem valakivel.

Olvastam egyszer, hogy kétféle ember van. Az egyik belép egy terembe, és így szól: „Itt vagyok. Gyertek, szólítsatok meg. Szórakoztassatok, hogy jól érezzem magam”. A másik belép a terembe, és ezt mondja: „Megvagytok! Izgalmas lesz megismerni benneteket. Szeretnék többet tudni rólatok”.

Jézus mestere volt a „Megvagytok!” hozzáállásnak. Meglátta az embert, és utánanyúlt. Zákeusnak. Az asszonynak a kútnál. Mindegyik tanítványának. Jézus rájuk talált. Feléjük fordult. Valóban látta őket.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. április 20.