„Tudod, mi okozza ezt?” „Húú, tele van a keze.” „Akkor ennyi, ugye?” „Maguk túlnépesítik a bolygót!” „Mindegyik a tiéd?” „Megengedheti magának, hogy ennyi legyen?”

Ez csak néhány dolog, amit akkor hallasz vadidegen emberektől, ha több gyereked van, mint a nemzeti szinten jóváhagyott átlagos 1,7 gyermek (USA, a szerk.). És ebben nincsenek benne a mocskos tekintetek és nevetések, melyek rád irányulnak.

Bizonyára hallott már a PC kultúra (politikailag korrekt) legújabb gyalázatairól, mint a ’manspreading’ (szétterpesztett lábbal ülés, pl. metrón) vagy ’fat-shaming’ (olyan viselkedés, amikor a túlsúlyos ember elutasít mindenfajta felelősséget, de a hátrányos megkülönböztetést nehezményezi). Nos, ma gyártok egy újat a listához: kid-shaming (gyerek-szégyenlés).

Tényleg úgy tűnik, hogy az átlag amerikai visszariad attól, hogy bárki több mint 2 gyereket szeretne. Az a feltételezés, hogy a harmadik gyermek bizonyára véletlen következménye. Úgy értem, ez egy bizonyított tény, hogy a gyerekektől szerencsétlenek érezzük magunkat, nem igaz? Negyedmillió dollárba kerül egyet felnevelni, nem igaz? Arról nem is beszélve, hogy mennyire károsak a környezetre !! Alapvetően az él emberek képzeletében, hogy a gyerek egyenlő egy szexuális úton terjedő betegséggel – és ki szeretne többet, mint egy-két ilyet??

A gyerek óriási élmény

Felejtsd el, amit a kultúra mond. A gyerek óriási élmény. Nincs semmi olyan, mint amikor két apró emberke fut az ajtó felé és azt üvöltik: „Apu!” abban a pillanatban, amikor belépek az ajtón. Kevés dolog ad olyan boldogságot, mint amikor a kis karok átölelik a nyakamat, vagy hallani egy kis hangot azt mondani: „szeretlek, apu.” Vagy látni, ahogy a fiú sapkáját hátrafordítva húzza fel és úgy tesz, mintha egy baseball játékos lenne. Vagy vadul birkózni két picurka harcossal.

Nagy öröm segíteni egy kis életnek, hogy felfedezze a világot, hogy vizsgálódjon, megtanuljon, megcsodáljon szinte mindent. Akkora boldogság nézni őket büszkén, ahogy sportot csinálnak a tejes bajuszból és azt mondják: „olyan a szakállam, mint a tied!” Aztán ott van az esti mese, vicces mondatokat mondunk teljes komolysággal, hatalmas tornyokat építünk kockákból, és nézzük, ahogy kezüket összekulcsolják az imádságban, halljuk kis hangjukat beszélni, hogy szeretik Jézust és Máriát. Hidd el, tudnám még folytatni.

Az apaság néha ijesztő, de leginkább szédítő boldogság. Sokszor nem is tudok elég hálás lenni érte.
Persze, vannak esetek, amikor a stressz, a frusztráció, és az áldozathozatal kerül elő. Ott vannak a pisis ágyak, a makacs elutasítás, hogy megegyék a tökéletesen jó ételt, a borzalmas pelenkák, sikoltozó hisztizések; elmenni az ügyeletre, váratlan kiadások, influenza és fülgyulladás, barbár ordítás a misén a felajánlás alatt – el lehet képzelni. Nincs kétségem afelől, ahogy a gyerekeim nőnek, a bánatom is nőni fog. Nincs szeretet fájdalom nélkül. Ez a dolgok rendje a bukott világban. És ahogy az egyre tapasztaltabb szülők gyorsan emlékeztetnének, én csak az út elején vagyok.

Nyilak a harcos kezében

Az egyik zsoltár, melyen felnőttem a szeretetre, a 127. Zsoltár. Van benne néhány jó tanács, hogy bízzuk az Úrra munkánkat, és bízzunk Isten áldásában. De a kedvenc részem a zsoltár vége, amikor arról beszélnek, hogy a gyerek ajándék, nem pedig átok:
„Lám, a gyermekek az Úr ajándékai, a test gyümölcse jutalom.
Ahogy a nyíl a harcos kezéből, úgy sorakoznak a gyermekek az ifjú évekből.
Boldog ember, aki velük tölti meg tegzét: nem vall szégyent…”

Felfogtad? Az a boldog, akinek sok gyereke van. Megtudtuk nemrég, hogy a hármas számú baba úton van, és hidd el, hogy ez igaz – nem is lehetnék ennél boldogabb. Alig várom, hogy üdvözöljem ezt az új életet. Férfiak, a gyerek nem az a dolog, ami miatt szégyenkezni vagy bocsánatot kell kérni. Ők értékes ajándékok, aminek örvendezni kell. Ők olyan szépek és elegánsak, mint a nyilak egy képzett és hatalmas harcos kezében. Egyszerűen arról kell megbizonyosodnunk, hogy a mennybe célozzuk őket.

Összefoglalom: ne hagyd, hogy a világ ellopja az apaság örömét. Rázd le a gyűlölködőket. Igen, lehetett volna egy nagyobb házad, vagy egy különleges autód, ha nem lett volna több gyereked. De kit érdekel? Mire jó egy nagy, üres ház nevetés és öröm nélkül? És egy autó nem adja a szeretetet vissza, még ha bármennyire is szórakoztató vezetni. Adj nekem egy kis házat tele egy csomó gyerekkel, és egy rozsdás kisbuszt telezsúfolva gyereküléssel minden nap. Komolyan így gondolom.

Férfiak, ünnepeljétek a gyerekeiteket. Legyen sok belőlük. Szeresd őket, fordíts időt és figyelmet rájuk, imádkozz értük, invesztálj beléjük, de mindenekelőtt kincsként kezeld őket. Más áldások elmúlnak, de a gyerek olyan jutalom, amely örökké tart.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2016. január 23.