Pontmain, 1871

A jelenés időpontjában, a porosz-francia háború idején Pontmain egy kis falucska volt.  Lakói kemény munkához szokott, egyszerű és dolgos földművesek voltak. Plébánosuk Michel Guérin atya volt. A Barbadette család a következő tagokból állt: az apa, César, felesége, Victoire, s két fiuk, Joseph és Eugène, akik akkor 10, illetve 12 évesek voltak. 1871,  január 17-nek estéjén a fiúk apjukkal a csűrben foglalatoskodtak. Eugène kilép a pajtából, hogy megnézze, mennyi időt mutat a templom toronyórája; fél hat van.  Felnéz az égre, és felfigyel arra, hogy az ég egy darabkáján egyáltalán nincsenek csillagok.

Ekkor hirtelen megpillant egy csodálatosan szép hölgyet, aki Gidecocque-ék háza felett, a ház tetejének kb. a közepén áll. A hölgy jóságosan és gyengéden néz a fiúra, aki kihívja bátyját, s apját is. Az apa kicsit később jön ki, és nem lát semmit, csak 3 fényesen ragyogó csillagot, amelyek háromszög alakot képeznek. De Joseph szintén látja a Hölgyet, aki aranyszín csillagokkal teli, hosszú, kék köpenyt, fekete fátylat és egy kb. 20 cm magas aranykoronát visel, amelynek közepén vörös csík fut végig.  Kék cipőt visel, és kezeit kissé oldalra kiterjesztve tartja, mint a Csodás Érem ábrázolásain.

A Szent Szűz mosolyog, és kb. este 9 óráig teljes mozdulatlanságban áll. Akkorra már odagyűltek a gyerekek, a falu hívei és a helyi plébános is. Guerin atya elkezdi az imát, s a többiek csatlakoznak hozzá, a legelső imádság természetesen a rózsafűzér. Abban a pillanatban a Hölgy mintegy megnövekszik, s ruháján a csillagok megsokasodnak. Lábai alatt egy nagy, fénylő szalag jelenik meg.

Az atya elkezdi a Magnificat-ot. A  szalagon aranybetűk jelennek meg, egyenként, mintha egy láthatatlan kéz írná oda őket. A falubeli gyerekek egyenként olvassák fel a betűket. Végül azt betűzik ki:

“GYERMEKEIM, IMÁDKOZZATOK!” 

Ezután az atya így szól: “Imádkozzuk a Szent Szűz litániáját, hogy nyilvánítsa ki akaratát” s elkezdik a Szent Szűz litániáját imádkozni. Most ugyanúgy e szavak jelennek meg: 

     “A MENNYEI ATYA RÖVID IDŐN BELÜL MEG FOG HALLGATNI BENNETEKET!” 

A  negyedik ima az  “Inviolata”. Amint az “O, Mater Alma, Christi Carissima” szavakhoz érnek, ez a szó jelenik meg: 

“FIAM”

Ekkorra már mindenki biztos abban, hogy a jelenés a Szűzanya. Az ötödik imádság a “Salve Regina”. Ennek éneklése alatt a mondat ezekkel a szavakkal egészül ki:

“FIAM KITÁRJA FELÉTEK SZENT SZÍVÉT!”

Ez a mondat alá van húzva. A hatodik imádság: “A Reménység Anyja”. Ez egy hagyományos pontmain-i énekes ima, amelyet az ottaniak mindig szívesen és lelkesen énekeltek; “Reménység Anyja, míly kedves ez a név, óvd meg Franciaországot! Imádkozzál, imádkozzál érettünk!” Ekkor a Szűzanya mosolya olyan ragyogóvá válik! Kezeit vállmagasságig emeli, míg rövid ideig a kis piros keresztre mutat, melyet a szíve fölött visel. 

A hetedik ima az  “Édes Jézus”. Ekkor nyerhetnek a bűnbánó szívek bocsánatot, amint elkezdik a “Parce Domini” imádkozását. Ekkor a Szűzanya arcára a szenvedés kifejezése költözik. Megjelenik egy krucifix, amelyet mindkét kezével átölel. A keresztfa és a korpusz egyaránt vörösek. A keresztfa tetején keskeny fehér tábla jelenik meg, rajta vérrel írt betűk: “Jézus Krisztus”. 

Eközben Szűz Mária mély fájdalma átterjed a tömegre is. Egy csillag elválik az égboltról, és meggyújtja a Szűzanyát körülvevő négy gyertyát. A Szűzanya szemeit a Keresztre szegezi. Amint a pap az “Ave Maris Stella”-t kezdi énekelni, a kereszt eltűnik, és Mária ismét  ugyanazt a testtartást veszi fel, mint az elején. Vállain két kis kereszt látható. Az atya az esti imádságra szólítja fel az embereket. Lassan egy felemelkedő fehér fátyol borítja be a Szűzanya alakját, és végül is minden eltűnik.  

A német csapatok 20 km-re visszavonulnak, január 20-án von Schmidt tábornok a csapatok végleges visszavonulását rendeli el, s 28-án aláírják a fegyverszünetet; ez a jelenés utáni 11. napon történik.  

Pontmain üzenete egyértelműen mutatja egy hivő közösség (bármilyen kicsiny is legyen az) imájának hatását. Főleg megpróbáltatások idején forduljunk az imádság eszközéhez!

Amikor Jézus földi élete során egyszer az idők végezetéről beszél, azt követően elmondja az özvegy és a bíró példabeszédét: “Elment hozzá, s kérte: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. Egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: Igaz, Istentől nem félek, embertől nem tartok, de annyira terhemre van ez az özvegy, hogy igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül nekem jöjjön és arcul üssön.” Az Úr így szólt: “Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró? Hát az Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Megváratja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik.”

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. január 21.